Hatalmas költséglavina veszélyeztetni a német szociális hálót

A szociális támogatás szabályozása miatt túlterhelheti a német ellátórendszert az uniós tagállamokból érkező bevándorlás - figyelmeztet a német városi és települési önkormányzatok szövetsége (DStGB) a Die Welt című lap hétfői összeállítása szerint.

Hatalmas költséglavina veszélyeztetni a német szociális hálót

Az önkormányzatok felé "hatalmas költséglavina közelít" - mondta Gerd Landsberg, a nagyjából 14 ezer önkormányzatot összefogó szövetség ügyvezetője. Rámutatott, hogy a szövetségi szociális bíróság ítéletei alapján az uniós tagállamokból érkezett, rászoruló bevándorlók hat hónapi németországi tartózkodás után jogosultságot szereznek szociális támogatásra.

 

A szövetség számításai szerint rövidesen 130 ezer uniós bevándorló szerezhet jogosultságot, ami éves szinten 600 millió eurós költség a menekültválság miatt eleve szorult pénzügyi helyzetben lévő önkormányzatoknak. Az Európai Unió Bírósága az utóbbi két évben több döntésével megerősítette a német álláspontot, miszerint az állam megtagadhatja a munkanélküli segélyt az uniós társállamokból származó olyan bevándorlóktól, akiknek nincs munkájuk és azzal a céllal költöznek Németországba, hogy hozzáférjenek az ellátórendszer juttatásaihoz.

 

Az önkormányzatoknál igényelhető szociális támogatásra viszont egyelőre nem vonatkozik ez a korlátozás, és az állami munkanélküli ellátás leggyakoribb formája - az úgynevezett Hartz IV ellátás - éppen akkora támogatást jelent, mint az önkormányzati szociális segély, ami "végzetes" ösztönző erő lehet, tekintve, hogy a német szociális segély nagyobb, mint az ipari munkások fizetése a legszegényebb uniós tagállamokban - figyelmeztet a DStGB.

 

A szövetségi szociális bíróság ítéletei "megkönnyítik a visszaélést", hiszen a munkanélküli uniós állampolgárok egyszerűen beutazhatnak Németországba, felkereshetnek egy önkormányzatot és azt mondhatják, hogy már fél éve az országban vannak és kérik a segélyt, az önkormányzat pedig nemigen tudja bizonyítani egy ilyen állítás alaptalanságát - mondta Gerd Landsberg.

 

A gondot a szövetségi kormány is érzékeli, a szociális és munkaügyi minisztérium arra készül, hogy egy új törvénnyel bezárja a kiskapukat - írta a Die Welt, amely szerint a kormány az Európai Unió reformjáról brit kezdeményezésre elindult vitát a szociális ellátáshoz való hozzáférés szabályainak megszigorítására kívánja felhasználni.

 

A legutóbbi, 2015 szeptemberi adatok szerint Németországban az uniós társállamokból érkezettek körében a foglalkoztatottság 59,1 százalékos, elmarad a lakosság egészét jellemző 67,2 százaléktól, de meghaladja a külföldiek valamennyi csoportját jellemző 49,6 százalékot. A munkanélküliségi rátát tekintve ugyanez a helyzet, az uniós tagországok állampolgárainak körében 9,4 százalék, a német lakosság egészében 7,2 százalék, az összes külföldit együttvéve 14,5 százalék a munkanélküliség. Az uniós bevándorlási hullám tavaly is erős volt, az országos munkaügyi hivatal kutatóintézetének (IAB) becslése szerint a Németországban élő uniós állampolgárok száma 340 ezerrel növekedhetett 2015-ben.

 

Németországban Nagy-Britanniához hasonlóan a román és bolgár állampolgárok munkavállalási korlátozásainak 2014. január 1-jei megszűnése révén kiterjedt közéleti vita bontakozott ki a munkaerő szabad áramlásának elve és a szociális juttatások összefüggéseiről. A kisebbik konzervatív kormánypárt, a CSU szigorú fellépést sürgetett a szociális juttatásokkal visszaélő bevándorlók ellen. "Aki csal, az repül" - hangoztatták a CSU képviselői.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: