Hírek > 2016 a szoftverek és a közjót szolgáló adatok éve lesz >

2016 a szoftverek és a közjót szolgáló adatok éve lesz

2016.01.29 03:04
Intelligensebb gépek érkeznek, az ügyfeleket pedig már a szolgáltatások fejlesztésébe is bevonják a vállalatok, 2016-ban minden korábbinál több adat állhat a társadalom szolgálatába, és nagy teret hódíthatnak a szoftveralapú megoldások - egyebek között ez derült ki a Telenor Csoport kutatási divíziója által készített elemzésből.
2016 a szoftverek és a közjót szolgáló adatok éve lesz

A Telenor 2016 legfontosabb globális távközlési trendjeit összegző, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint a digitális technológia terjedése minden szempontból át fogja alakítani a távközlési iparágat és a mobiltechnológia használatát az élet egyre több területén. A legfontosabb trend az lesz az idén, hogy egy termék vagy szolgáltatás kidolgozásakor már a fejlesztés korai szakaszába is bevonják az ügyfeleket.

 

A második legfontosabb a Telenor kutatása szerint az, hogy az idén minden korábbinál nagyobb mértékben kihasználják majd a távközlési vállalatok a big data technológiában rejlő lehetőségeket. A szolgáltatások üzemeltetése során keletkező adatok begyűjtését nemcsak belső célokra, hanem a teljes társadalmat érintő problémák megszüntetésének a szolgálatába lehet állítani.

 

A közlemény szerint a szoftveralapú megoldások terjedése azt jelenti, hogy a jövőben az egyes szolgáltatásokat - például beszédhívást vagy mobilinternetet - nem külön célhardver szolgálja majd ki, ehelyett a hálózati funkciókat virtualizálják (Network Function Virtualization, NFV), tehát egy univerzális hálózat működését csak egy szoftver határozza meg (Software Defined Networking, SDN).

 

A kutatás szerint idén érzékelhető lesz, hogy többé nem az embernek kell a számítógéphez alkalmazkodnia, hanem a gépek alkalmazkodnak az emberhez. Ezt a jelenséget új szolgáltatásokon, az emberi beszédet megértő digitális asszisztensek hatékonyabb működésén, a pontosabb internetes keresési eredményeken, és a relevánsabb hirdetéseken keresztül fogják a felhasználók érezni.

 

Az energiatakarékos hálózatok áttörést hoznak a dolgok internetében (Internet-of Things, IoT), ezek a kis fogyasztású WAN-hálózatok (Low Power Wide Area, LPWA-hálózatok) lehetővé teszik majd, hogy szenzorok és más IoT-eszközök egyszerűen és olcsón kommunikálhassanak az interneten. A Telenor szerint 2016-ban a kormányok és a szabályozó hatóságok egyre intenzívebb vitát folytatnak majd arról, hogyan lehetne a hagyományos jogi kereteket az új digitális versenykörnyezethez és a fejlődő közösségi gazdasághoz (sharing economy) igazítani.


És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Legfrissebb fórum témák

Egyre magasabb a magyar fogyasztói kedv ( hozzászólás, 2016-08-09 17:05)
Állati emlékérmét bocsát ki az MNB ( hozzászólás, 2016-08-09 13:45)
Folytatódik a gazdasági fellendülés az unióban ( hozzászólás, 2016-08-09 07:53)
Horvátország nem harcol a turistákért ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Rekordhosszúságú vasútassztrájk Dél-Angliában ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Várható fordulatok a lakáspiacon ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Sör árak alakulása egy ábrán ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)