Gyorsuló magyar infláció - így látják Londonból

Elérhette, illetve kissé meg is haladhatta az 1 százalékot a tizenkét havi magyarországi infláció januárban - jósolták a csütörtöki adatismertetés előtt londoni pénzügyi elemzők.

A City elemzői közösségében a széleskörű előrejelzési konszenzus 1,2 százalékos éves inflációt valószínűsít a múlt hónapra. E londoni prognózisok alapján január lenne sorban a negyedik olyan hónap, amelyben gyorsult az infláció. Decemberben 0,9 százalékkal, novemberben 0,5 százalékkal, októberben 0,1 százalékkal volt magasabb a fogyasztói árindex, mint egy évvel korábban. Szeptemberen átlagosan 0,4 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak éves összevetésben.

 

A januárra várt gyorsulást a londoni előrejelzések egyöntetűen a belépő éves bázishatásoknak tulajdonítják, hangsúlyozva, hogy az alacsony olajárak átszűrődő kiskereskedelmi hatásai továbbra is lefelé ható nyomást gyakorolnak az inflációra. A Royal Bank of Scotland (RBS) londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői is ezt emelték ki a konszenzustól valamelyest elmaradó prognózisukat indokolva. A ház januárra 1 százalékos tizenkét havi magyar inflációt vár, 0,1 százalékos havi összevetésű visszaesés mellett.

 

Az RBS londoni elemzői közölték, hogy becslésük szerint az üzemanyagok kiskereskedelmi ára a múlt hónapban csaknem 5 százalékkal csökkent az előző hóhoz képest, és véleményük szerint ez volt a fő lefelé ható tényező a január inflációban. A cég elemzői szerint emellett valószínűleg megjelent a múlt havi inflációban a sertéshús áfájának csökkentése is.

 

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői 1,1 százalékos tizenkét havi inflációt jósolnak januárra. A ház szerint a felfelé induló magyar inflációs pályában a belépő éves bázishatások játszanak elsődleges szerepet. A JP Morgan londoni elemzőinek várakozása szerint ugyanakkor a jelenlegi olajár-dinamika miatt az idei második negyedévben a teljes kosárra számolt tizenkét havi magyarországi infláció ismét mínuszba fordul.

 

A ház nyersanyagpiaci elemzőinek felülvizsgált prognózisa szerint a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta hordónkénti átlagára az idei év egészében mindössze 31,25 dollár lesz. A JP Morgan elemzői ebben a környezetben 2016 egészére mindössze 0,7 százalékos átlagos magyarországi inflációt jósolnak, hangsúlyozva, hogy ez egy teljes százalékponttal alacsonyabb a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által az idei átlagos inflációra jelenleg érvényben tartott előrejelzésnél. A cég londoni közgazdászai mindent egybevetve jelenleg azzal számolnak, hogy az MNB márciusban újabb kamatcsökkentésekbe kezd, és a ciklus végére 1,00 százalékig, vagy ennél is alacsonyabbra csökkenti alapkamatát a jelenlegi 1,35 százalékról.

 

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) közgazdászai a konszenzusnak megfelelő, 1,2 százalékos éves összevetésű inflációt várnak januárra. A ház elemzői alapesetben az idén nem várják az MNB alapkamatának módosítását, hangsúlyozták ugyanakkor, hogy - tekintettel az MNB enyhe alapállására - ők is látnak enyhítési mozgásteret abban az esetben, ha a további inflációs vagy növekedési adatok elmaradnak a várakozástól. A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői a konszenzust jelentősen meghaladó, 1,7 százalékos tizenkét havi inflációt jósoltak januárra.

 

A cég elemzői szerint ezt az előrejelzést elsősorban a korábbi közműdíj-csökkentésekből eredő, most belépő bázishatások támasztják alá. A GS londoni közgazdászai is hangsúlyozták mindazonáltal, hogy az alacsony üzemanyagárak változatlanul dezinflációs tényezőként hatnak, és a kilengésre hajlamos élelmiszerárak is lefelé ható meglepetést okozhatnak a januári inflációs adatban. A Goldman Sachs londoni elemzői szerint az összességében továbbra is enyhe inflációs kilátások valószínűleg nem lesznek elégségesek ahhoz, hogy kamatcsökkentésre késztessék az MNB-t. A szilárd gazdasági növekedés, valamint az a tény, hogy a legutóbbi negatív ársokkok költségoldalról jelentkeztek, várhatóan jelentős akadályt képez a kamatpolitika enyhítése előtt - fogalmaznak a GS londoni közgazdászai.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: