Hírek > Lázár: tíz intézmény sorsáról még vita van >

Lázár: tíz intézmény sorsáról még vita van

2016.02.12 04:04
Mintegy tíz háttérintézmény sorsáról zajlik még az egyeztetés a minisztériumokkal a megszüntetendő 73 hivatal közül - mondta a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Lázár: tíz intézmény sorsáról még vita van

Lázár János hangsúlyozta: a tárcáknak a következő napokban, hetekben azt kell megválaszolniuk, hogy melyek azok a tevékenységek, amelyeket nem a minisztériumokban kell elvégezni. A vitatott háttérintézmények esetében vizsgálják, hogy az átszervezés nem hátráltatná-e az uniós források kifizetését, mely feladatokat vehet át a felsőoktatás, mely kutatóintézeteknek kell államiként működniük, de szempont az is, hogy az átalakítás hogyan illeszkedik egy-egy államtitkár szakmapolitikai elképzelésébe - mondta a miniszter.

 

Hozzátette: a háttérintézményeknél számítani kell a vezetői létszám csökkentésére. Megismételte: az a cél, hogy a kormányzás minisztériumokban, kormányhivatalokban és járási hivatalokban működjön. Elmondta azt is, hogy az átalakítások miatt először a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumot (KÉF) hívják össze, és lesz az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsnak (OKÉT) is ülése. Beszámolt arról is: zajlik az állami cégvezetők fizetési besorolása, olyan bérszinteket alakítva ki, amelyek megegyeznek a V4-ek átlagával. A tejtermelők idén átmenetileg és tartósan is számíthatnak kiemelt állami támogatásra - közölte a miniszter.

 

Lázár János elmondta: a kabinet felhatalmazta a földművelésügyi minisztert, tegyen javaslatot a komoly problémákkal küzdő ágazat segítésére. Beszámolt arról is, hogy a kormány felhatalmazta a fejlesztési minisztert az M0-s és az M4-es összekötésére, az út négysávossá tételére Abonyig. A kabinet a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából felújítja a budapesti Palotanegyedben lévő Károlyi-Csekonics-palotaegyüttest és azt a református egyháznak adja át térítésmentesen, elsősorban felsőoktatási célokra.

 

A "digitális nemzet" fejlesztési koncepcióról is tárgyalt a kabinet - tudatta a miniszter, emlékeztetve: 2018-ra négymillió háztartásban szeretnének szélessávú internet-hozzáférést biztosítani, valamint kiépíteni egy az állami szervezeteket és a gazdaságot is segítő gerinchálózatot. A miniszter kérdésre válaszolva elmondta: a Szépművészeti Múzeum minden törvényi szabályoknak megfelelve adja kölcsön műkincseit. A múzeumnak jelenleg háromezer letéti szerződése van, ebből ezerkétszázat kötött állami szervezettel, a többit magánfelekkel, cégekkel kötötte.

 

A sajtó által Habony Árpáddal összefüggésbe hozott festménykölcsönzéssel kapcsolatban kijelentette: "örüljünk annak a mai világban, a 21. században, hogy vannak olyanok, akik a 18. századi képzőművészet iránt érdeklődnek ebben az országban. Személy szerint számomra ez egy fontos és nagy dolog". A Hóman-szobor esetleges felállítását firtató kérdésre nyomatékosította: az alaptörvény értelmében azok, akik az ország szuverenitásának elvesztése, vagyis 1944. március 19. után és 1990 májusa előtt kollaborálók voltak, nem vállalhatók.

 

A postai adatszolgáltatás szabályozásának változtatását érintő felvetésre úgy felelt: az egyetemes szolgáltatást továbbra is nyilvánosan kell végeznie a postának, ám a társaság versenyképessége úgy őrizhető meg, ha a piaci szolgáltatásával kapcsolatos adatait megőrzi. A szerdai kormányülés további témáit sorolva közölte: a vajdasági magyaroknak biztosított gazdaságfejlesztési támogatás állását is megtárgyalták, a kabinet emellett értékelte a kárpátaljai helyzetet, a munkaerő-piaci lehetőségeket, a magyarságot érintő támogatási rendszert.

 

Foglalkoztak az újraiparosítást célzó Irinyi-tervvel - fűzte hozzá, megjegyezve: a miniszterelnök kecskeméti látogatása is ennek jegyében zajlott. A kabinet megállapította azt is: jól áll a minisztériumok költözése, akárcsak a budai várbeli építkezések. Kérdésre válaszolva az egészségügyi intézmények profiltisztításával indokolta azt, hogy a kórházak ápolási osztályai, krónikus belgyógyászatai helyett úgynevezett szakápolási otthonokban láthatják el a jövőben az erre szorulókat. Lázár János szerint erről szakmai konszenzus van, és a jövőben is mindenkit ellátnak, csak nem az egészségügyi, hanem a szociális kasszát terhelik vele.

 

A salgótarjáni időközi polgármester-választás kapcsán Lázár János kérdésre válaszolva arról beszélt: a 2014-ben leköszönt Fidesz-KDNP-s polgármester 750 millió forint plusszal adta át a kasszát, amely most másfél milliárdos mínuszban van. A salgótarjániaknak azt kell tudniuk, hogy ha a kormány nem segít a városon, akkor a következő években csődbe fog menni - tette hozzá. Közölte azt is, hogy az Uberrel kapcsolatos kormányhatározat-tervezetet február 24-én tárgyalja a kabinet. A turizmus szervezetrendszerének átalakításával kapcsolatos sajtóhírekre reagálva Lázár János azt mondta: Orbán Ráhel, a miniszterelnök legidősebb gyermeke semmilyen állami funkciót nem tölt be, nem folytat állami tevékenységet, semmilyen átalakításhoz, semmilyen köze nincs.

 

"A leghatározottabban cáfolom azt, hogy bármilyen formában is - akárcsak a véleményével és a jelenlétével - befolyásolna bármilyen átalakítást" - fogalmazott. A turizmussal kapcsolatos határozattervezetet a kormány kétszer tárgyalta, de nem született döntés róla - mondta.


És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Legfrissebb fórum témák

MSZP: nettó 100 ezer forint legyen a minimumkereset ( hozzászólás, 2016-07-30 07:11)
120 millióból nyílt új magánrendelő Budapesten ( hozzászólás, 2016-07-29 11:21)
Rendkívül alacsony a munkanélküliség ( hozzászólás, 2016-07-29 11:21)
Nagyon hiányzik az egyensúly a munkaerőpiacról ( hozzászólás, 2016-07-29 11:21)
Többségünk elégedett a kormány döntéseivel ( hozzászólás, 2016-07-29 11:21)
250 új munkahelyet teremt a komlói börtön ( hozzászólás, 2016-07-29 11:21)