Nem sikerül a menekültek beilleszkedése - mondják a németek

Németországban a lakosság többsége szerint sikertelen lesz a menekültek társadalmi integrációja egy pénteken ismertetett felmérés alapján, amely egyebek mellett azt is kimutatta, hogy csökkent az Angela Merkel kancellár menekültügyi tevékenységével elégedetlenek aránya és a javult a kormányfő személyes megítélése a januárban regisztrált ötéves mélyponthoz képest.

A ZDF országos közszolgálati televízió megbízásából végzett közvélemény-kutatás alapján a németek 54 százaléka számít arra, hogy nem sikerül a menekültek integrációja, míg 41 százaléka bízik az integráció sikerében. A bizakodók aránya az ellenzéki Zöldek táborában a legmagasabb - 60 százalékos -, és a legnagyobb parlamenten (Bundestag) kívüli párt táborában, az Alternatíva Németországnak (AfD) támogatói között a legalacsonyabb, 3 százalék.

 

Az Angela Merkel kancellár vezette CDU/CSU pártszövetség szavazóinak többsége, 52 százaléka bízik a menekültek beilleszkedésének sikerében, a koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) bázisában 54 százalékos a bizakodók aránya. A németek nagy többsége, 58 százaléka üdvözölné, ha a menekülthullám miatt ideiglenesen visszaállított határellenőrzést akkor is fenntartanák, ha az gazdasági károkat okozna, míg 38 százalék ezt nem tartaná jónak. Még nagyobb többség, 88 százalék gondolja, hogy az EU-ba érkező menekülteket nem sikerül arányosan elosztani a tagállamok között, és csupán 10 százalék bízik ebben.

 

Az Európai Unióban a németek mindössze 4 százaléka szerint van minden rendben, és 39 százalék szerint a közösség nagy gondokkal küszködik. További 48 százalék szerint az EU súlyos válságba jutott, és 7 százalék szerint a szétesés határára került. Ugyanakkor a belpolitikában a többség stabilitásra számít, 75 százalék szerint a koalíció kitart a 2017 őszéig tartó ciklus végéig, és továbbra is a jelenlegi felállás, a nagykoalíció támogatottsága a legnagyobb a felmérésben felkínált koalíciós variációk közül. A kutatás alapján ugyan továbbra is nagy az elégedetlenség Angela Merkel menekültügyi tevékenységével, de tovább folytatódott az elégedettek arányának növekedése és az elégedetlenek arányának csökkenése.

 

A közszolgálati televízió megbízásából készített kutatás szerint jelenleg 47 százalékos az elégedettek aránya, szemben a január végén mért 41 százalékkal és az egy hónappal ezelőtti 39 százalékkal. Az elégedetlenek aránya 50 százalék, míg január végén 54, január közepén 56 százalék volt. A ZDF Politbarometer nevű kutatása alapján tovább emelkedett mindazok aránya is, akik szerint Németország sikerrel birkózik meg a menekültek nagy számával. A bizakodók aránya jelenleg 43 százalékos, a január végén mért 39 százalék és a január közepén regisztrált 37 százalék után. Mindeközben 60 százalékról 57 százalékra, majd 54 százalékra mérséklődött azok aránya, akik szerint Németország nem tud megbirkózni a menekülthullámmal. Kismértékben Angela Merkel személyes megítélése is javult.

 

A politikusok munkáját általában véve egy mínusz 5-től plusz 5-ig terjedő skálán értékelhetik a megkérdezettek a ZDF kutatásában. A kancellár teljesítményét ezúttal 1,1 pontra értékelték. Angela Merkel januárban 1,0 pontot kapott, ez 2011 ősze óta a legalacsonyabb érték. A CDU/CSU a szavazatok 36 százalékát szerezné meg, ha most vasárnap lenne a Bundestag-választás, ami 1 százalékpontos csökkenés január végéhez képest. Az SPD támogatottsága 1 százalékponttal 25 százalékra emelkedett. A Bundestag ellenzéki oldalán a Zöldek a szavazatok 10 százalékát szereznék meg, a Baloldal támogatottsága pedig 9 százalékos. Bejutna a Bundestagba a liberális FDP is, amelyre a választók 5 százaléka szavazna, és a legtöbb elemző szerint jobboldali populista AfD is, amely 10 százalékon áll. A szavazókorú népességet reprezentáló felmérést a választási kutatócsoport (Forschungsgruppe Wahlen) nevű mannheimi intézet készítette a ZDF-nek 1289 ember megkérdezésével február 16. és 18. között.

Héthavi csúcsra nőtt a spanyolországi fogyasztói bizalom

A spanyolországi fogyasztói bizalmi mutató héthavi csúcsra javult márciusban a spanyol Szociológiai Kutatóközpont (Centro de Investigaciones Sociológicas) pénteken közzétett adatai szerint.
2024. 04. 20. 05:00
Megosztás:

A jelenlegi munkaerőpiaci helyzet a bővülésre kész vállalatoknak kedvez

Továbbra is aktív munkavállalói jelenlét tapasztalható a hazai munkaerőpiacon. Az előző negyedévhez hasonlóan 2024 első három hónapja alatt közel 20%-kal több jelentkezés történt, mint egy évvel korábban. Nógrád és Bács-Kiskun vármegyék kivételével mindenhol nőtt a jelentkezések száma, legnagyobb arányban Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya vármegyékben – derül ki a Profession.hu legújabb negyedéves jelentéséből.
2024. 04. 20. 04:00
Megosztás:

A jelentős aranytartalék erősíti az ország stabilitását

A jelentős aranytartalék erősíti az ország stabilitását a gazdaság, a pénzügyi rendszer megítélését - írta Veres István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója az MNB pénteken közzétett szakmai cikkében, felhívva a figyelmet arra is, hogy az MNB a régió és a világ egészében megjelenő keresletnövekedést megelőzve többszörözte meg aranytartalékát.
2024. 04. 20. 03:00
Megosztás:

Elindult az új agrártámogatási honlap

Új honlapon, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el a 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk - közölte az Agrárminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 20. 02:00
Megosztás:

Itt a bruttósított nyugdíjrendszer! Amikor a nyugdíjasok is adót fizetnek a nyugdíjból

Mit jelent pontosan a bruttósított nyugdíjrendszer? Ki járna jól és ki rosszul a bruttósított nyugdíjrendszer bevezetésével? Dr. Farkas András nyugdíjszakértő - akit sokan mint NyugdíjGuru ismernek - magyarázta ezt el az ATV egy korábbi műsorában mindenki számára érthetően.
2024. 04. 20. 01:00
Megosztás:

A CHP kriptó token robbanhat - 1 millió dolláros versenysorozat indul

A GambleFi szektor szupersztárja bejelentette garantált, 1 millió dolláros versenysorozatát. De mit jelent mindez a CHP kriptó token árfolyama számára?
2024. 04. 20. 00:01
Megosztás:

Csúcsot döntött a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
2024. 04. 19. 23:00
Megosztás:

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot - közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 22:00
Megosztás:

Márciusban csökkentek a német termelői árak

Németországban a termelői árak 2,9 százalékkal csökkentek márciusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 4,1 százalékos esést követően, ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2024. 04. 19. 21:00
Megosztás:

Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetéséről döntött részvényenként, elfogadva az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát pénteken - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 20:00
Megosztás:

Kecsegtető volt az évkezdése az ABB-nek

Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta az első negyedévet a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
2024. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 04. 19. 19:00
Megosztás:

A rossz hangulat hatott a magyar tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
2024. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Csökkent a Conference Board teljesítményindexe márciusban

Márciusban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
2024. 04. 19. 17:30
Megosztás:

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás:

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás:

Szakmai egyeztetés után teszik közzé az Otthonfelújítási program részleteit

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
2024. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok

Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 04. 19. 15:30
Megosztás:

Folytatódik a Zalaegerszeg melletti ipari park kialakítása

Mintegy 300 millió forintból folytatódik Zalaegerszegen a német Metrans leendő logisztikai központja mellett kialakítandó ipari park kiépítésének második üteme - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az ötvenhetedik Burger King nálunk

Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.
2024. 04. 19. 14:30
Megosztás: