Hírek > Hogyan adjunk el egy 'szellem' repülőteret >

Hogyan adjunk el egy 'szellem' repülőteret

2016.02.23 20:01
Újraindul Ciudad Real repülőterének értékesítése, miután a bíróság szabálytalanságokra hivatkozva érvénytelenítette az eddigi árverési folyamatot és keddi döntésében 50 millió euróban határozta meg a minimális vételárat.

A 2012 óta nem üzemelő légikikötőt többször bocsátották árverésre sikertelenül, legutóbb júliusban, amikor a kínai Tzaneen International vállalat, egyedüli érdeklődőként 10 ezer dollárt ajánlott érte. A repülőtér kikiáltási ára 28 millió euró volt. A bíróság szerint már az értékesítési folyamat kezdetén formai hibák történtek. Kifogásolta, hogy a felszámolási tervet időközben módosították és a repülőtér területét két részre bontották. A kínai befektető ajánlata a terminált, irányítótornyot és kifutópályát tartalmazó egységre vonatkozott, a környező földterületekre nem.

 

A bíró tavaly áprilisig visszamenőleg érvénytelenítette az árverési folyamatot, a reptér iránt érdeklődők számára három napot határozott meg, ameddig módosíthatják a korábban benyújtott vételi ajánlataikat. A Madridtól 235 kilométerre délre található Ciudad Real's Central repülőteret 1,1 milliárd euróból építették meg. Évi 2,5 millió utasra szabták, és Európa egyik leghosszabb kifutópályájával rendelkezik. 2008-ban helyezték üzembe, épp a pénzügyi válság előtti építési boom idején, de soha nem használták ki, szinte nem volt forgalma, üzemeltetője 2012-be csődbe ment.

 

Ma azt SzámoldKi, hogy: 

Mennyi idő van még hátra az életemből? - kalkulátor valós statisztikai alapokon

Alkoholista vagyok, vagy csak nagyivó? - nemzetközi alkohol felmérés

Mennyire vagyok sznob? - első magyar sznob-mérő

Haszonjárművek csak a Ford Petrányitól! A 2,5%-os kamattal, ez sokkal könnyebb, mint hinné!

És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Kapcsolódó hírek

Legfrissebb fórum témák

Ennyit keresnek az egészségügyisek ( hozzászólás, 2016-06-28 18:10)
Nem lennének jók a magyar buszok? ( hozzászólás, 2016-06-28 10:42)
Donald Trump örül a brit kilépésnek ( hozzászólás, 2016-06-28 10:42)