Hírek > Hagyományos helyett zöld temetés - ebbe az irányba kell elmozdulni >

Hagyományos helyett zöld temetés - ebbe az irányba kell elmozdulni

2016.02.25 11:45
A zöld temetések népszerűsítését és elterjesztését sürgeti több kínai kormányzati intézmény, mert - mint fogalmaztak - ezek nemcsak a környezetet kímélik, de földterületeket lehet velük megtakarítani és olcsóbbak is a hagyományos temetkezéseknél.

A polgári ügyek minisztériuma, a nagyhatalmú Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság, továbbá hét központi szerv által kiadott állásfoglalás a családtagok hamvainak egy helyre temetését is szorgalmazza. A figyelemfelkeltő lépés hátterében az áll, hogy Peking szerint a következő 10 évben a kínai temetők többsége megtelik. A világ legnépesebb országában évek óta igyekeznek rávenni az embereket a hamvasztásos, urnás temetésekre és az elmúlt években az úgynevezett zöld temetkezésre, ahol a hamvakat egy fa vagy virágbokor alatt helyezik el a földben elporladó urnában, más esetekben a tengerbe szórják.

 

A kínai gondolkodáshoz közelálló érveléssel, miszerint ily módon az elhunyt maradványai a természettel válnak ismét eggyé, nem igazán sikerült a tömegeket meggyőzni. Az ősi hagyományok szerint ugyanis a halott akkor nyugszik békében, ha testét föld borítja. Ennek ellenére - nem kis részben a vidéki, falusi hatóságok erőteljes fellépésének eredményeként - az urnás temetések száma évről évre nő. 2014-es adatok szerint arányuk elérte a 45,6 százalékot. Az új tervekben 2020-ig további intézkedéseket, szolgáltatásbővítést, támogatást és egyéb népszerűsítő akciókat vetnek be. Statisztikai adatokból az derül ki, hogy a városlakók fogékonyabbak a változtatásra, például Pekingben 2014 végéig 78 ezer embertől vettek végső búcsút zöld temetés formájában.

 

Az egyik fontos tényező, hogy földterület híján a hagyományos temetkezések ára az elmúlt években az egekbe szökött, de még az urnás temetők kolumbáriumaiban is egyre kevesebb a hely, áraik pedig 3 ezer és 30 ezer dollár (845 ezer és 8,5 millió forint) között mozognak a fővárosban. Sokan éppen ezért a szomszédos Hopej tartományban temettetik el hozzátartozóikat. A temetkezés reformját Kínában Mao Ce-tung néhai elnök indította el 1956-ban, amikor javasolta, hogy országosan térjenek át a hamvasztásos temetésre. A kínai főváros polgárai számára 1994-től megnyílt a lehetőség arra, hogy hamvaikat a tengerbe szórassák, 2008-ban pedig meghirdették az ingyenes temetést azok számára, akik ezt a módot választják.


És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Legfrissebb fórum témák

Egyre magasabb a magyar fogyasztói kedv ( hozzászólás, 2016-08-09 17:05)
Állati emlékérmét bocsát ki az MNB ( hozzászólás, 2016-08-09 13:45)
Folytatódik a gazdasági fellendülés az unióban ( hozzászólás, 2016-08-09 07:53)
Horvátország nem harcol a turistákért ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Rekordhosszúságú vasútassztrájk Dél-Angliában ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Várható fordulatok a lakáspiacon ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Sör árak alakulása egy ábrán ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)