A V4 szorosabb együttműködést javasol az EU és Macedónia között

A visegrádi országok (V4) azt javasolják, hogy az EU vonja szorosabbra együttműködését Macedóniával - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután macedón kollégájával egyeztetett.

A tárcavezető kiemelte: Magyarország szolidáris Európával és azokkal az országokkal, amelyek a legnagyobb terhet viselik a migrációs válságban, és segít Macedóniának, ahogyan eddig is tette. Szijjártó Péter kifejtette: Magyarország továbbra is elkötelezetten támogatja Macedónia euroatlanti integrációját, álláspontja szerint az országot már rég meg kellett volna hívni a NATO-ba, és már legalább hat éve meg kellett volna kezdeni vele az európai uniós csatlakozási tárgyalásokat. Macedónia már megtette a szükséges lépéseket ehhez - mondta, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy miközben az Európai Bizottság hat egymást követő alkalommal javasolta a csatlakozási tárgyalások megindítását, ez még mindig nem történt meg.

 

A külügyminiszter szerint most, amikor baj van, látszik, hogy az integrációt halogató lépéseknek milyen káros hatásai vannak. A jelenlegi bevándorlási válság egyelőre megoldhatatlan feladat elé állította az EU-t, és hogy az unió ne legyen védtelen, most egy olyan ország segítségére számítanak, amelynek a csatlakozási tárgyalásait még meg sem kezdték - mondta. Véleménye szerint az olyan komoly válságoknak, mint a mostani, azzal a kijózanító felismeréssel is kell járniuk, hogy minél nagyobb egy integráció, annál erősebb. Szijjártó Péter azt mondta: nagyra becsülik Macedónia erőfeszítéseit a bevándorlási nyomás csökkentésére, és képmutató az a magatartás, amely úgy állítja be a helyzetet, mintha a macedón rendőrség "megtámadta volna az ártatlan menekülteket".

 

A tárcavezető a Macedóniának nyújtott segítségről szólva közölte: egy listát kapott macedón kollégájától a kéréseikről, és Magyarország kész megadni minden segítséget a határ megvédéséhez. A listán szerepelnek műszaki eszközök, így például kerítésanyag, és kértek élőerőt is. A magyar rendőrök ott voltak Macedóniában korábban is, és márciusban visszatérnek, számuk az elszállásolási lehetőségektől függ - tette hozzá. A magyar-macedón kapcsolatokról Szijjártó Péter azt mondta: a gazdasági együttműködés tavaly jól alakult, 16 százalékkal nőtt a kétoldalú kereskedelmi forgalom november végéig. A magyar vállalatok stratégiai piacként tekintenek Macedóniára, és az ország energiarendszerének modernizálásában is szerepet kaphatnak.

 

Megjegyezte: Magyarország elvállalja a NATO-összekötő szerepet Szkopjéban, hogy segítse Macedónia NATO-integrációját, Nikola Poposzki macedón külügyminiszter közölte: nem szeretnék, ha a migrációs válságot bármely más ország kárára rendeznék, de az nem elfogadható, hogy olyan ország viselje a legnagyobb terhet, amely nem is tagja az Európai Uniónak. Üdvözölte Magyarországnak országa euroatlanti integrációjához nyújtott támogatását, egyúttal közölte: Macedónia teljesítette a szükséges feltételeket, de a NATO és az EU évek óta halogatja a felvételét. Kérdésre Nikola Poposzki a határátlépésekkel kapcsolatban elmondta: az EU meghatározása szerint a szírek, irakiak és afgánok jogosultak a menekültstátusra. Korábban az afgánok egyre inkább illegális módon léptek be az országba, ezért leállították a beléptetésüket, de ezt csak ideiglenesen tették meg - magyarázta.

 

Véleménye szerint külön kell választani azokat, akik tudják igazolni, hogy háború sújtotta országból jöttek a gazdasági bevándorlóktól. Azt is sürgette, hogy Görögország is tartsa be a nemzetközi előírásokat. A macedón külügyminiszter megjegyezte: arról is tárgyaltak magyar partnerével, hogy újraindítanák a közvetlen légi járatot Budapest és Szkopje között.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: