Nemzeti Turisztikai Ügynökség jön létre

A turisztikai iparág fejlődése érdekében hatékony, modern, jól működő szervezetrendszer kialakítására van szükség, ezért létrejön a Nemzeti Turisztikai Ügynökség, a turizmussal kapcsolatos erőforrások koncentrálására - jelentette be Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős kormánybiztos a Budapest Turizmusa 2020 konferencián, pénteken Budapesten.

Kifejtette: folytatódik a turizmus dinamikus növekedése, a szektor várhatóan idén is 5-6 százalékkal bővül majd, ehhez az erőforrások tagoltságának megszüntetésére, hatékonyabb felhasználására van szükség. A centralizálás segíthet egy egységes országimázs kialakításában, továbbá abban, hogy a turizmus GDP-hez való hozzájárulása elérje a versenytársakéhoz hasonló 12-15 százalékot. A Nemzeti Turisztikai Ügynökség részleteinek kidolgozása folyamatban van, létrehozásával egy helyre kerülhet a turisztikai szervezés, -képzés, és az ország marketingje is - fogalmazott a kormánybiztos.

 

Tuzson Bence szerint a főváros és a turisztikai iparág jelentőségét mutatja, hogy 2015-ben a Budapesten töltött vendégéjszakák száma meghaladta a 8,7 milliót, 7 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a tavaly Budapestre érkező 3,2 millió külföldi 7,7 millió éjszakát töltött a fővárosban, a maradék 1 millió belföldi vendégéjszaka volt. A legtöbb turista az Egyesült Királyságból érkezett, és egyetlen év alatt 25 százalékkal nőtt az ázsiai vendégek száma - olvasható a kiosztott közleményben. A kormánybiztos elmondta: bár az elmúlt öt évben is rengeteg fejlesztés valósult meg, a következő években további beruházások várhatóak, így például megújul a Duna part, a Budai Vár, a Dagály Uszodaközpont és a Puskás Ferenc Stadion is.

 

Mint mondta, a 2017-es vizes világbajnokság megszervezése hatalmas lehetőség az országnak, amely előszobája lehet az olimpia szervezésének, ezek a sportesemények pedig jelentősen lendíthetnek a turizmuson. Hozzáfűzte: a jelenlegi körülmények között Magyarország egyik elsődleges vonzereje a biztonság, és továbbra is fontos szempont annak az érzetnek erősítése, hogy Budapest egy biztonságos város, Magyarország egy biztonságos hely, ahol nem érheti attrocitás a látogatókat.

 

Szatmáry Kristóf, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke szintén úgy vélte, hogy a számok igazolják a turizmus lendületét, amelynek megtartásához az ország biztonságának megőrzésére, a tisztességes vállalkozásokat védő szabályokra, a kis- és középvállalkozások támogatására és a jól képzett munkaerő megtartására van szükség. Ahhoz, hogy Budapest még vonzóbb úticél legyen, mindig újabb attrakciókat kell létrehozni, erre példaként említette a BKIK Bevásárló utcák menedzsmentje programját. Emellett elengedhetetlennek nevezte a turizmus fejlődése érdekében az intézménystruktúra felülvizsgálatát és támogatta annak átláthatóbbá, hatékonyabbá és egyszerűbbé tételét.

 

Bánki Erik, a gazdasági bizottság kormánypárti elnöke a fővárost érintő fejlesztésekről számolt be, kiemelve a 2017-es vizes világbajnokságra elkészülő Dagály Uszodaközpontot és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra fejlesztését. Hangsúlyozta: a világbajnokságra 80-100 ezer versenyző és kísérő érkezik és közel 3 hetet töltenek el az országban, valamint az eseményt követően rendezik a korábbi bajnokok versenyét, amire újabb 50 ezer magas költési hajlandóságú látogatóra lehet számítani. A gazdasági bizottság elnöke a turizmus szempontjából szintén kiemelkedő beruházásnak nevezte a 2019-re elkészülő Konferencia Központot, amellyel Budapest 10 éven belül bekerülhet a világ három leglátogatottabb desztinációja közé, városi adottságai, árérték arány és ismeretség alapján.

 

Budapest a turizmus egyik központja, a szállásdíj bevételek több mint 40 százaléka innen származik, az országba érkező külföldiek 66 százaléka a fővárost választja, a vendégéjszakák árbevételeinek 73 százalékát Budapest adja - mondta. Bánik Erik hangsúlyozta: a minőségi turizmus fejlesztése a cél, nem más országok alá kell licitálni alacsony árakkal, a minőségi szolgáltatások iránt mindig van kereslet és tisztességes ár kérhető érte. A Budapest Turizmus 2020 konferencia az Idegenvezetők Világnapja több napos programsorozathoz kapcsolódik, amelyen az idegenvezetők elsősorban a turizmusban dolgozók, az utazási irodák, a szakemberek számára szeretnék bemutatni tudásukat, új lehetőségeket feltárva, valamint hogy felkeltsék a városvezetők, a média, a helyi lakosság figyelmét az idegenvezetők szakmai felkészültségére, értékteremtő és közvetítő munkájára. 1990-ben a világ 15 országának részvételével rendezték meg először a világnapot.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

Nagy bírságot kapott a booking.com

Oroszország monopóliumellenes hatósága 1,3 milliárd rubel (17,52 millió dollár) bírságot szabott ki a Booking.com szállodafoglalási online szolgáltatóra a monopóliumellenes törvények megsértéséért - közölte a felügyelet csütörtökön.
2021. 08. 28. 05:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: