Új fejezet nyílik a lakáshitelezésben - részletek

Új fejezet nyílik mind a lakáshitelezésben, mind a lakáspiacon az ingatlan.com szakértői szerint. Az érdeklődés adott: egyrészt a lakáshitelek iránti érdeklődés 43 százalékkal nőtt éves összevetésben, másfelől a fővárosban a kereslet felszívja az új lakásokat. A bankok pedig kulcsszerepet kapnak a jövőben, részben azért, mert ők folyósítják majd az állami lakástámogatásokat.

Az állami lakásprogram, a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) a kormányzati nyilatkozatok alapján a februári módosítás után véglegesnek tekinthető. Az egész rendszer arra épül, hogy ösztönözze a gyerekvállalást, hiszen ehhez mérten alakulnak a támogatások. A feltételrendszer bonyolult, és szigorú büntetést helyez kilátásba az ügyeskedők számára. Az ingatlan.com szerint, részben a CSOK, részben a gazdasági helyzet miatt új fejezet nyílhat mind a lakáshitelezési piacon, mind a lakóingatlanok piacán: tavaly ugyanis főként készpénzes vevők voltak az ingatlanpiacon, és a bankok viszonylag kevés hitelt helyeztek ki.

 

Lökésre várva

 

“A lakáshitelek piaca még nem kapott lökést a CSOK bevezetésétől, a bankok többsége pedig lényegében január közepére, február elejére készítette el a CSOK-os megoldásait, azonban most megkezdődhet a felfutás, mert az érdeklődés adott” - mondta Gergely Péter, az ingatlan.com csoporthoz tartozó BankRáció.hu hitelszakértője szerint

 

A BankRáció.hu oldalán ugyanis január elejétől február közepéig 300 ezer hitelkalkulációt végeztek el a látogatók, ami az egy évvel korábbinál 43 százalékkal magasabb szám. ”Ezen belül a CSOK-os hitelkalkulációk aránya 28 százalékos volt az idén” - mondta Gergely Péter. A  bankok szerepe kulcskérdés ebben a rendszerben, mert bár a támogatást az állam biztosítja, az érintettek a bankokon keresztül jutnak hozzá. “A szabályok adottak, ugyanakkor a bankok gyakorlatában adódhatnak különbségek, például a saját erő tekintetében” - mondta Gergely Péter.

 

Új alapok, milliós különbségek

 

A szakember úgy látja, a lakáshitelezésben a CSOK várható hatása mellett azért is lehet új időszámításról beszélni, mert túl vagyunk a forintosításon, a belső kereslet élénkülése a háztartások pénzügyi mozgásterének erősödésére utal. “Ráadásul szép kerek számról indulunk, a hivatalos jegybanki adatok szerint a háztartások lakáscélú hiteleinek állománya tavaly decemberben alig több mint 3000 milliárd forintra rúgott”.

 

A jelenlegi szabályozás - Gergely Péter szerint - többek között a háztartások esetleges túlzott eladósodását megakadályozó jövedelemarányos törlesztési mutató fenntartható növekedést eredményezhet a hitelpiacon. “Erre szükség is van, mert ez a piac nem volt túl pörgős. A bankoknak pedig van pénze hitelezésre, ezen belül a lakáshitelezésre. Legalább ennyire, ha nem még fontosabb, hogy a hitelhez tudatos döntés kell. “Nem csak azért, mert például a CSOK nagyon szigorú büntetést helyez kilátásba, ha valaki trükközik, például nem lakik életvitelszerűen a támogatásból megszerzett lakásban. Hanem azért is, mert a lakáshitel egy hosszú távú döntés, és a pénzügyi mozgástérnek megfelelően kell róla dönteni. Szintén nagyon fontos, hogy a bankok konstrukciói között jelentős különbségek lehetnek. 20-25 éves futamidőben akár több millió forintot tehet ki ez a differencia, ezért érdemes összehasonlítani a különböző bankok ajánlatait.” - fogalmazott Gergely Péter.

 

Egy 20 évre felvett, átlagosnak mondható 6 millió forintos piaci lakáshitel havi törlesztésében akár havi 10 ezer forintos különbségek lehetnek, ez pedig nominálisan 2,4 millió forintos megtakarítást jelent a teljes futamidő alatt” - emelte ki a szakember. Szerinte fontos mérlegelni a piaci hiteleknél a kamatperiódust is, mert egy hosszabb távra, például 5 évre rögzített kamatnál ez a rizikó mérsékeltebb, mint egy rövidebb, több hónapos kamatperiódus esetében.

 

Nagyobb fordulatszámra kapcsol a lakáspiac

 

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a lakáshitelezés várható felfutása a lakóingatlanok piacára is hatással lehet. “Az ingatlanpiac jelentős élénkülésen megy keresztül: a magánszemélyek idén januárban 71 százalékkal több lakást és házat hirdettek meg oldalunkon eladásra mint egy évvel ezelőtt, és a látogatók száma is 39 százalékkal nőtt.” - fogalmazott a szakértő.

 

A budapesti új lakások piacáról egyértelmű piacélénkülésre utaló adat érkezett: december vége óta 7 százalékkal csökkent a 60-100 négyzetméteres új lakások kínálata, miközben az átlagáruk 8 százalékkal 40 millió forintra nőtt. A szóban forgó 60-100 négyzetméteres méretkategória azért fontos, mert az új lakások magas árszintje miatt ezek a lakások a legnépszerűbbek. Az irántuk mutatkozó keresletben - Balogh László szerint - szerepet játszhat a vásárláshoz igénybe vehető 10 millió forint összegű vissza nem térítendő állami támogatás is. Hozzátette azt is, hogy a friss adatok a kereslet fokozódását mutatják: az új lakásokat nagyon hamar lehet értékesíteni, az árakat pedig a növekvő kereslet felhajtja.

Így emelkedtek a lakbérek márciusban

Tovább emelkedtek márciusban a lakbérek: az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal nőttek országosan és 1,8 százalékkal Budapesten - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből.
2024. 04. 16. 21:30
Megosztás:

Para van!? Tényleg nekimegy Izrael Iránnak?

Tényleg ezért esnek a tőzsdék? Ha az EURUSD, az EURPLN, az EURHUF árfolyamot vagy éppen a VIX indexet nézzük, akkor a válasz igen. De nem lehet, hogy más áll e mögött?
2024. 04. 16. 21:00
Megosztás:

Gyengült kedden a forint

Gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2024. 04. 16. 20:30
Megosztás:

Nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete februárban

Februárban nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete éves összehasonlításban - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden ismertetett adataiból.
2024. 04. 16. 20:00
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 04. 16. 19:30
Megosztás:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

A főbb európai értékpapírpiacok gyenge kezdés után nagy, másfél százalék körüli veszteséggel fejezték be a keddi kereskedést.
2024. 04. 16. 19:00
Megosztás:

Emiatt esett ma a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1978,87 pontos, 2,94 százalékos csökkenéssel, 65 428,99 ponton zárt kedden.
2024. 04. 16. 18:30
Megosztás:

A vártnál többen váltottak lakásbiztosítást

A márciusi lakásbiztosítási kampányban a vártnál többen kötöttek új biztosítást, illetve változtatták meg korábbi szerződésüket régi biztosítójuknál, csaknem félmillió új lakásbiztosítási szerződést kötöttek, illetve kötöttek újra az ügyfelek - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) miniszteri biztosa kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2024. 04. 16. 18:00
Megosztás:

Gyorsult Kínában a GDP növekedése az idei első negyedévben

Gyorsult Kína gazdasági növekedése az idei első negyedévben éves és negyedéves összevetésben a kedden ismertetett hivatalos adatok szerint.
2024. 04. 16. 17:30
Megosztás:

Csökkent a svéd Ericsson bevétele

Az Ericsson AB svéd távközlési berendezésgyártó negyedéves nyeresége növekedéséről, ugyanakkor bevételének csökkenéséről jelentett kedden.
2024. 04. 16. 17:00
Megosztás:

Megugrott az első lakást vásárlók aránya a fővárosban

Az ingatlanvásárlók ötöde szerződött 2024. első negyedévében első otthonára a Duna House értékesítési adatai szerint - jelentette keddi elemzésében az ingatlanközvetítő.
2024. 04. 16. 16:30
Megosztás:

Felülmúlta a várakozásokat a lakásbiztosítási kampány

Felülmúlta a várakozásokat a márciusi lakásbiztosítási kampány, az előzetes adatok szerint összesen több mint 461 ezer új lakásbiztosítási szerződést kötöttek, illetve kötöttek újra az ügyfelek - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára hétfőn, a tárca és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közös budapesti sajtótájékoztatóján.
2024. 04. 16. 16:00
Megosztás:

Márciusban emelkedtek a nagykereskedelmi árak Németországban

Németországban a nagykereskedelmi árak havi szinten nőttek, éves összevetésben csökkentek a kedden közölt hivatalos adatok szerint.
2024. 04. 16. 15:30
Megosztás:

Több oldalú támogatást kapnak a 30 év alattiak

A kormány Ifjúsági garancia plusz programja négy pillérre épül: bértámogatásra, lakhatási és utazási támogatásra, valamint átképzésre - ismertette Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Tv2 Mokka című műsorában kedden reggel.
2024. 04. 16. 15:00
Megosztás:

Rég nem látott mélypontra csökkent a hálózati áramfogyasztás Romániában

Történelmi mélypontra csökkent az áramfogyasztás Romániában - írta az economedia.ro a Transelectrica adatai alapján.
2024. 04. 16. 14:30
Megosztás:

Kínában lelombozó volt a március

Kínában csalódást keltő márciusi kiskereskedelmi és ipari termelési adatok láttak napvilágot kedden, miközben az elemzők által várt szintre csökkent a munkanélküliség a múlt hónapban.
2024. 04. 16. 14:00
Megosztás:

Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak azok, akik idén lesznek nagykorúak

Azok a fiatal felnőttek, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket, és szeretnék bejárni Európát, kedd déltől két hétig újra regisztrálhatnak az ingyenes, Európa 32 országába érvényes Interrail vonatbérletre - tájékoztatta a MÁV-START az MTI-t.
2024. 04. 16. 13:30
Megosztás:

Önerőből vág bele egy komoly fejlesztésbe Gyula

Tíz helyszínen indít közlekedésfejlesztési beruházást saját erőből a gyulai önkormányzat, mintegy negyedmilliárd forint értékben - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2024. 04. 16. 13:00
Megosztás:

A vártnál jobban gyorsult Kína, mégsem felhőtlen a kép

A vártnál gyorsabb gazdasági növekedésről számolt be a kínai statisztikai hivatal. Az ázsiai szuperhatalom első negyedéves GDP-je 5,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi azonos időszakét, és felülmúlta a piac 4,8 százalékos várakozását, valamint az 5,2 százalékos negyedik negyedéves ütemet.
2024. 04. 16. 12:00
Megosztás:

Kamatcsökkentés helyett további szigorítás jön Amerikában?

A svájci UBS bank felvettette annak lehetőségét, hogy a beragadó infláció és az erős gazdaság akár további kamatemelésre is sarkallhatja a Fed-et. Erre azonban kicsi az esély, és a bank elemzői szerint jelenleg a két kamatcsökkentés a legvalószínűbb forgatókönyv az idei évre.
2024. 04. 16. 11:30
Megosztás: