Összezsugorodott a középosztály Európában

Az egyenlőtlenségek utóbbi években tapasztalt növekedése azt eredményezte, hogy zsugorodott a középosztály Európában - ez derült ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) és az Európai Bizottság közös tanulmányából, amelyet hétfőn mutattak be Brüsszelben a szerzők.

Összezsugorodott a középosztály Európában

A közepes jövedelemmel rendelkezőket súlyosan érintette a gazdasági és pénzügyi válság, valamint a foglalkoztatási viszonyok átalakulása. Az Európai Unió szinte minden tagállamában szűkült a középosztály, és csökkent az összjövedelemben való részesedésük is. "A középosztály meggyengülése a globális kereslet csökkenéséhez vezet, fékezi a gazdaság növekedését hosszú távon, valamint alááshatja a politikai és társadalmi stabilitást" - mondta Daniel Vaughan-Whitehead, a jelentés társszerzője és szerkesztője.

 

A 15 ország, köztük Magyarország, neves szakértőinek esettanulmányaival és közreműködésével készült tanulmányban alapvetően azokat a társadalmi csoportokat sorolják a középosztályba, amelyek tagjai a medián jövedelem 60 és 200 százaléka közé eső összeget keresnek. A legtöbb európai országban gyorsan növekedett a középosztály az 1980-90-es években, ami főleg annak köszönhető, hogy úgy a férfiak, mint a nők körében emelkedett a foglalkoztatottság, elterjedtté vált a kétkeresős családi modell.

 

Másfelől viszont a hosszú távú tendenciákat, mint például a foglalkoztatás struktúrájának változásait és az atipikus foglalkoztatási formák növekedését, súlyosbították a 2008-ban kirobbant válsághoz köthető egyéb faktorok, köztük a munkanélküliség emelkedése, a reálbérek csökkenése, a társadalmi párbeszéd intézményeinek átalakulása. Mindez együtt kiélezte az európai középosztály erózióját az utóbbi tíz év során. "Ez a tendencia nyugtalanító, főleg azért, mert a jelek szerint különösen erősen sújtja a fiatalokat" - mutatott rá Daniel Vaughan-Whitehead. Hozzátette: a nagyon magas munkanélküliségi ráta csökkentheti a fiatalok esélyeit arra, hogy a középosztály részévé váljanak, valamint szakadékot teremt a generációk között.

 

Egyes szakmák, amelyek gyakorlását hagyományosan a középosztálybeliekhez kötik, mint például a tanárok vagy a közalkalmazottak, már nem tartoznak rendszerszinten a közepes jövedelmű kategóriába. A közalkalmazotti szektorban többé már nem tartozik a normák közé a foglalkoztatás biztonsága, amit jól bizonyít a határozott idejű munkaszerződések számának gyors növekedése szerte egész Európában. A nőket különösen hátrányosan érinti ez a folyamat: már nem a közszféra a legnagyobb munkaadójuk, és a közszolgáltatások, például az óvodák, mennyiségének és minőségének csökkentése ugyancsak hátrányosan befolyásolja a munkaerőpiaci részvételüket. A válság ellenére egyes országokban sikerült fenntartani egy stabil középosztályt. Ez történt Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában és Svédországban, amely országokban szakmai viszonyok szilárd alapokon nyugszanak.

 

A társadalmi párbeszéd meggyengülése viszont az egyenlőtlenségek növekedéséhez vezetett olyan országokban, mint például Görögország, Spanyolország vagy Írország. Azokban az országokban pedig, ahol a kollektív tárgyalások korlátozottak, mint például Magyarországon vagy a balti államokban, a középosztály növekedése közvetlenül a gazdasági helyzet alakulásától függ. "A politikai vezetőknek olyan intézkedéseket kell tenniük az egyenlőtlenségek csökkentésének érdekében, amelyek speciálisan a középosztályt célozzák. Ezeknek a kezdeményezéseknek nemcsak a munka világára kell kiterjedniük, hanem figyelembe kell venni olyan kapcsolt területeket, mint például az adózás, az oktatás és a társadalombiztosítás" - állapította meg Heinz Koller, az ILO európai és közép-ázsiai régiójáért felelős igazgatója.

Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni

Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
2024. 03. 29. 10:00
Megosztás:

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat - közölte csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium, miután a kínai-ausztrál kapcsolatok több mint három év után újra javulást mutatnak.
2024. 03. 29. 09:00
Megosztás:

Tegyünk együtt a gyermekekért! – Drámai helyzetben a gyermekvédelem

A közelmúltban tartották a Tűzcsiholó Egyesület Tegyünk együtt a gyermekekért! című konferenciáját Budapesten, a Magnet Közösségi Házban. Az egyesület elnöke, Illésné Áncsán Aranka felszólalt a gyermekvédelemért és a közelmúltban történt tragédiákat idézett fel, hogy felhívja a figyelmet a rendszer hibáira.
2024. 03. 29. 08:42
Megosztás:

Bővült a MOL Bubi közbringa-szolgáltatás

Öt új MOL Bubi gyűjtőállomással bővült Kelenföldön és Lágymányoson a közbringa-szolgáltatás, így városszerte már 207 helyszínen elérhetők a zöld kerékpárok - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
2024. 03. 29. 08:00
Megosztás:

Kriptóelemző Michaël Van De Poppe azt állítja, hogy a Sui erőt mutat majd, a Pepe birtokosok egy új mémcoinra váltanak

A kriptoelemző, Michaël Van De Poppe nemrégiben bika jellegű nyilatkozatot tett a Sui (SUI) kapcsán, előrejelzése szerint tovább erősödhet a kriptovaluta. Eközben a Pepe (PEPE) birtokosok egyre izgatottabbak a KangaMoon (KANG) kapcsán - egy új mémcoin-szenzáció iránt. Ez a negyedik fázisú előértékesítési csillag már 180%-ot emelkedett, és az elemzők 2024-re 0,5 dolláros árat jósolnak neki. Nézzük meg, hogy miért.
2024. 03. 29. 07:00
Megosztás:

Debrecen mellett épít 55 ezer négyzetméteres logisztikai csarnokot a WLP

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön, az alapkőletételi ünnepséget követően.
2024. 03. 29. 06:00
Megosztás:

Megjelent a KKV Technológia Plusz Hitelprogram kiírása

Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI-t pénteken.
2024. 03. 29. 05:00
Megosztás:

Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.
2024. 03. 29. 04:00
Megosztás:

Így vonulhat valaki nyugdíjba 2024-ben és azt követően

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.
2024. 03. 29. 03:00
Megosztás:

Pénzhoroszkóp a hosszú hétvégére - melyik csillagjegy fog nagy összeget nyerni?

Pénz és szerencse horoszkópunk a hosszú hétvégére készült és azt vizsgálja, hogy a csillagok állása alapján melyik csillagjegynek milyen pénzügyi kilátásai vannak. Jön a nagy nyeremény? Ha igen akkor hol és kinek és hogyan?
2024. 03. 29. 02:00
Megosztás:

Az Online Fizetési Rendszerek Jövője

A technológia rohamos fejlődése évről évre új fizetési rendszerek megjelenését idézi elő, átalakítva így a már megszokott fizetési szokásainkat.
2024. 03. 29. 01:31
Megosztás:

A paradicsomot már márciusban el kell ültetni Magyarországon?

Magyarországon a paradicsom palántáinak nevelése általában március elején kezdődik meg belső terekben vagy melegágyakban.
2024. 03. 29. 01:10
Megosztás:

Itt az új, 0%-os kamatú vállalkozások számára elérhető 155 milliárd forintos hitelkeret

Európai uniós forrásokból 155,54 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a GINOP Plusz program részeként meghirdetett KKV Technológia Plusz Hitelprogramban. A kölcsön nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra, és április 30-tól igényelhető.
2024. 03. 29. 00:40
Megosztás:

A Dogecoin20 előértékesítése átlépte a 10 millió dollárt, de még van esély bevásárolni

A Dogecoin20 egy új Shiba Inu témájú, ERC-20-as mém érme, amely az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend. Már az előértékesítés megkezdése után több mint 3 millió dollárt gyűjtött, és a Dogecoin20 mostanra átlépte a 10 millió dolláros összeget. Az érme hamarosan elindul az Uniswap DEX-en, majd ezt követik más Tier 1 tőzsdei bevezetések.
2024. 03. 29. 00:01
Megosztás:

A Világbankkal közösen építenek kórházat Temesváron

A Világbankkal közösen építenek korszerű városi kórházat Temesváron, az együttműködési megállapodást csütörtökön írták alá a felek a bánsági városban - jelentette be Dominic Fritz temesvári polgármester.
2024. 03. 28. 23:00
Megosztás:

Átalakuló jobboldal az európai parlamenti választások után

A júniusi európai parlamenti választásokig alig három hónap maradt hátra. Szerte az Unióban gyengülő gazdaságok, migrációs és energiapolitikai kihívások nehezítik a tagállamok helyzetét. A konzervatív értékek egy ideje már háttérbe szorultak, mostanra azonban Európa-szerte hatalmas igény mutatkozik a klasszikus értelemben vett konzervatív értékek iránt. A nagy múltú európai konzervatív pártok vajon tartják-e még a lépést választóik igényeivel? Új jobboldali értékek képviselői vehetik kezükbe az irányítást? A Danube Institute eseményén ezeké a kérdéseké volt a főszerep.
2024. 03. 28. 22:00
Megosztás:

Korlátozzák a vasúti forgalmat a Déli pályaudvar és Kelenföld között

Április 2-tól 14-ig karbantartást végeznek Budapesten a Nagyszőlős utca feletti vasúti hídon, ezért korlátozzák a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld között a vonatforgalmat - közölte a Mávinform csütörtökön a vasúttársaság honlapján.
2024. 03. 28. 21:00
Megosztás:

Négyszáz forint osztalék kifizetésére tett javaslatot az Alteo

Az Alteo Nyrt. igazgatósága 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetését javasolja részvényenként a 2023-as év után az április 19-i közgyűlésen - tartalmazza a társaság éves közgyűlésére készült előterjesztés, amelyet pénteken tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a héten a forint

Vegyesen alakult csütörtökön a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a forint árfolyama, amely a kereskedési szünnappal rövidített hetet erősödéssel fejezi be.
2024. 03. 28. 19:30
Megosztás:

Erős hónapot zártak a tőzsdék

Vegyes indexekkel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Márciust az indexek több-kevesebb nyereséggel zárták.
2024. 03. 28. 19:00
Megosztás: