Hírek > Mi lenne a jó Budapest-márkastratégia? >

Mi lenne a jó Budapest-márkastratégia?

2016.03.01 20:40
Ki kell dolgozni Budapest márkastratégiáját, a magyar fővárost a különböző célcsoportok számára jól kommunikálható branddé kell tenni, arra is ügyelve, hogy maguk a városlakók is jól érezzék magukat Budapesten - állapították meg az Országmárka 2.0 című szakmai konferencia résztvevői kedden Budapesten, az Akvárium Klubban.
Mi lenne a jó Budapest-márkastratégia?

Zsidai Zoltán Roy, a Zsidai Group vezetője a fővárosról szóló szakmai beszélgetés bevezetőjében hangsúlyozta: fel kell mérni, kik és miért látogatnak a magyar fővárosba és hogy milyen irányba érdemes fejleszteni Budapestet. Az a város sikeres, amelyik határozott márkastratégiával rendelkezik, ahogy ez elmondható Prágáról, Bécsről vagy Barcelonáról - mutatott rá a szakember, aki szerint Budapest olyan témákra építhetné az arculatát, mint a természeti és épített környezet, a szórakozás és gasztronómia, a művészetek, valamint a gyógyfürdők.

 

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes hozzátette: a turizmusfejlesztés kiemelt terület a Fővárosi Önkormányzat számára is, nem véletlenül alakult meg a fővárosnak a városarculattal foglalkozó cége sem. "Akkor vagyunk azonban hitelesek a brandépítésben, ha a kialakított képben a budapestiek is hisznek" - hangsúlyozta a várospolitikus, aki szerint azok a városok az igazán vonzóak a turisták számára, amelyeket saját lakói is szeretnek. Biztosítani kell az alapokat ahhoz, hogy akár egy turista akár egy városlakó jól érezze itt magát: ehhez hozzátartoznak a közlekedési beruházások vagy a taxik szigorúbb felügyelete is - hívta fel a figyelmet.

 

Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál vezetője arra emlékeztetett, hogy Mátyás reneszánsz udvarát vagy a millenniumi Budapestet sem tudta volna akárki megcsinálni, kellett hozzá egy nagy formátumú király vagy a Közmunkák Tanácsának szervező ereje. Magyarország fontos adottsága a geopolitikai fekvése, hiszen Európa határvidékén fekszik, mégis biztonságos területen - jegyezte meg. A szakember szerint a brandépítés mellett kiemelt figyelemmel kell kezelni a tehetséggondozást, ez lehetővé tenné ugyanis akár a "fordított agyelszívást" is. Papp Regina, a We Love Budapest főszerkesztője hangsúlyozta: hosszú távon nem szabad arra építeni, hogy Budapest olcsó célpont egy nyugati turista számára, a minőségi turizmust is ide kell vonzani.

 

Fontos a brandépítés, de a kommunikáció nem szakadhat el a valóságtól, a mai utazók ugyanis az interneten pillanatok alatt utána tudnak nézni, hogy egy-egy helyről milyen visszajelzéseket hagytak a korábbi látogatók - figyelmeztetett. Geszti Péter kommunikációs szakember szerint a magyar fővárosnak rengeteg erénye és hiányossága is van. "Ha a hiányszemüveget rakjuk fel, négy-öt kerületen kívül nincs mit megmutatni Budapestből" - vetette fel, hozzátéve: szomorú, hogy Magyarországra a fapados turizmus költözött. Az Országmárka 2.0 című konferenciát a Design Terminál, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda és a Budapest Barátai Együttműködés szervezte.

Haszonjárművek csak a Ford Petrányitól! A 2,5%-os kamattal, ez sokkal könnyebb, mint hinné!

És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Legfrissebb fórum témák

Ennyit keresnek az egészségügyisek ( hozzászólás, 2016-06-28 18:10)
Nem lennének jók a magyar buszok? ( hozzászólás, 2016-06-28 10:42)
Donald Trump örül a brit kilépésnek ( hozzászólás, 2016-06-28 10:42)