Iszlám Állam - Németországban elítéltek egy Szíriából visszatért dzsihadistát

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezetben viselt tagság miatt elítéltek egy német állampolgárt pénteken Düsseldorfban. A Szíriából visszatért 25 éves fiatalember viszonylag enyhe büntetést kapott, mert segítette a hatóságokat további IÁ-tagok kézre kerítésében.

A német sajtóban Nils D.-ként azonosított férfi 2013 novemberétől csaknem egy évig tevékenykedett az Iszlám Állam szolgálatában. Volt például tolmács, és részt vett egy olyan különítmény legkevesebb tíz bevetésében, amelynek feladata a dezertőrök és feltételezett árulók utáni vadászat volt. Vallomása szerint azért tért vissza Németországba, mert felismerte, hogy túlélési esélye csekély, és azzal az ígérettel sikerült eltávozási engedélyt szereznie, hogy elrabolja kislányát az Iszlám Államnak. Hazájába 2014 októberében érkezett vissza.

 

A német hatóságok akkor már tudtak róla, rögtön figyelni kezdték, és egyebek között a telefonja lehallgatásával gyűjtött adatok alapján tavaly januárban letartóztatták. Végül négy és fél év börtönbüntetést róttak ki rá, de akár tíz évet is kaphatott volna a düsseldorfi tartományi felsőbíróságtól. Az ügyben eljáró bírói tanács vezetője az ítélet indokolásában kiemelte, hogy az Iszlám Állam szempontjából nézve árulásnak minősülő együttműködést kezdett a német hatóságokkal, értékes információkat adott át a szervezet működéséről, németországi kapcsolatairól és Szíriából Németországba visszatért tagokról, akik közül már öt ellen eljárást indítottak.

 

A Dinslakenben született Nils D. 2013-ban csatlakozott a város egyik negyede után lohbergeri brigádnak elnevezett szalafista - a muzulmán vallás egy szélsőséges irányzatát követő - csoporthoz. Szakértők szerint esete a radikalizálódás szinte tankönyvi példája. Korábban nem foglalkozott vallással, kisebb bűncselekményekért többször elítélték, voltak drogproblémái, és már 15 éves korában apa lett. A helyi szalafisták befolyása alá egy unokatestvére révén került, aki időközben meghalt egy iraki öngyilkos merényletben. A befolyásolás hatására azonosult az Iszlám Állam céljaival, a muzulmán vallás mérsékelt irányzatait nem ismerte meg. Radikális iszlamista szellemiségét megőrizte, amikor visszatért Észak-Rajna-Vesztfália tartományi szülővárosába, és letartóztatása után is sokáig határozottan kitartott nézetei mellett. Fél év telt el, mire részletes vallomást tett.

 

Azóta állítása szerint nemcsak az Iszlám Állammal szakított, hanem egyre inkább elfordul a szélsőségektől, és jelezte, hogy részt akar venni egy programban, amelynek célja kiugrott IÁ-tagok támogatása a társadalmi visszailleszkedésben. Észak-Rajna-Vesztfália a németországi szalafista szubkultúra fellegvára. Ebből a közegből kerül ki az úgynevezett terrorturisták többsége is, akik Németországban radikalizálódnak, majd távoznak a Közel-Keletre, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz vagy más dzsihadista szervezethez. A tartományi alkotmányvédelmi hivatal szerint a mintegy 18 milliós Észak-Rajna-Vesztfáliában nagyjából 2500 szalafista él, háromnegyedük német állampolgár. Minden ötödik lehet hajlandó arra, hogy erőszak alkalmazásával érvényesítse elveit. Nils D. az első a lohbergeri brigádból, aki "kipakolt".

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás: