A BÉT igazgatósága elfogadta az új, ötéves stratégiát

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) igazgatósága elfogadta a társaság ötéves, 2016-2020-ra vonatkozó stratégiáját, ennek célja egy olyan átfogó tőkepiac- és tőzsdefejlesztési program megvalósítása, amelynek eredményeként a tőzsde hozzájárul a magyar gazdaság növekedéséhez és versenyképessége javításához közép- és hosszú távon - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a BÉT igazgatóságának elnöke szerdán, Budapesten sajtótájékoztatón.

A BÉT igazgatósága elfogadta az új, ötéves stratégiát

Az elnök kiemelte: a stratégia megvalósítását a BÉT a kormány támogatásával kívánja végrehajtani, így tárgyalásokat kezdeményezett a nemzeti tőzsde fejlesztésének lehetőségeiről.

 

Rámutatott: a tőkepiac fejlesztésének megkezdése napjainkban rendkívül aktuális, mivel várhatóan már 2020 előtt jelentősen csökkennek az uniós források, a kormány nullszaldós költségvetés megvalósítására törekszik, és a jegybank is visszavonul a vállalati hitelezés támogatásától. A cégeknek tehát fel kell készülniük arra az időszakra, amikor nem támogatott hitelekre, vagy uniós pályázatokra alapozzák majd a növekedésüket, hanem a piaci forrásokra - mondta Nagy Márton.

 

Hozzátette: most a BÉT kapitalizációja a magyar GDP 18 százalékát éri el, ezt az arányt 30 százalékra akarják növelni.

 

A stratégia megvalósítását szolgáló eszközök tekintetében még folynak a tárgyalások a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal és a Nemzetgazdasági Minisztériummal - mondta Nagy Márton.

 

Az MNB alelnöke kifejtette: GDP-arányosan magas a hazai vállalatok banki finanszírozásának aránya Magyarországon, ugyanakkor a banki hitelezés növekedési hatása korlátozott, előbb-utóbb az erre alapozott gazdasági növekedés lefékeződik.

 

A BÉT elnöke egy IMF-felmérést idézett, amely szerint a hitelek állományának egy bizonyos szint fölé jutása már nem támogatja kellőképpen a gazdasági fejlődést, a tőkepiacok fejlődése esetén ugyanakkor minél gyorsabban bővül egy tőkepiac, annál erőteljesebb a gazdasági növekedés.

 

Kiemelte: a magyar tőkepiac napjainkban gyenge, a stratégiai cél az, hogy a tőkepiaci kapitalizáció a hazai GDP 30 százalékára növekedjék, ennek elérése a reál GDP-növekedéshez 0,2-0,3 százalékpontos többletbővülést adhat.

 

Elmondta: a tőzsde forgalma 2015 eleje óta 43 százalékkal bővült, a Budapesti Értéktőzsde a világ egyik legjobban teljesítő börzéje, a teljesítménynek így inkább kínálati gondjai vannak, kevés cég szerepel a BÉT-en.

 

Ismertette: a cégek számára is komoly érték a tőzsdei jelenlét. A jelentések szerint a tőzsdei vállalatok négyszer magasabb sajáttőke-arányos nyereséget tudnak kimutatni, mint a hozzájuk hasonló, nem nyilvános társaságok. A transzparencia a dolgozók számára is kedvező, a kimutatások szerint a tőzsdei cégeknél 70 százalékkal magasabbak az egy főre jutó személyi jellegű kiadások - mondta.

 

Nagy Márton kiemelte: a BÉT stratégiája öt pilléren nyugszik, a sikeres tőzsdei bevezetéseken, illetve szeretnék a cégeket stabilan a BÉT-en tartani. Nyitni akarnak a kis- és középvállalati szektor és a jó ötletekkel rendelkező startup vállalkozások felé, önálló kkv-piacot terveznek, s így mintegy 30 kiscég lenne a BÉT kkv-piacán. Emellett az állami vállalatok tőzsdei bevezetéséről is tárgyalnak a kormányzattal. Az állami vállalatok megjelenése a tőzsdén nemcsak csökkentheti a költségvetés kiadásait, de számottevő bevételt is hozna a büdzsébe - fűzte hozzá.

 

Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója kiemelte: a stratégia részeként évi 5 részvényt, vagy vállalati kötvényt szeretnének bevezetni a BÉT-re, megteremtenék a tőzsdeképes cégek klubját, a tőzsde előszobáját, ebbe 50 vállalkozást szeretnének meghívni. Ezek a cégek adatszolgáltatásaikban, működésükben az átmeneti időszakban alkalmazkodnak a tőzsdei elvárásokhoz, és 1-2 éven belül tőzsdére léphetnek. A koncepció szerint számos szolgáltatást ingyen, vagy kedvezményesen kapnak majd a vállalatok - jelezte a vezérigazgató.

 

Elmondta: kormányzati támogatás is kell a BÉT-nek, a kabinetnek a tőzsdei jelenléthez kapcsolódóan érdemes lenne adókedvezményeket nyújtani az érintett cégeknek, ugyancsak kedvezményekkel, támogatásokkal lehetne segíteni a tőzsdei bevezetésben, kibocsátásban gondolkodó cégeket. Ugyanakkor figyelemmel kell lenni arra, hogy az EU megítélése alapján nehogy tiltott állami támogatásnak minősüljenek ezek a lépések, még akkor is, ha közben bizonyítható, hogy a tőzsdei cégek átláthatósága számottevő többletbevételt okoz - közölte.

 

Végh Richárd szerint a befektetői szerkezetben fontos, hogy erősödjön a hazai lakossági befektetői kör aránya. A piacon több vállalat minősítésének elérése a cél, legalább 20 cég papírjaira szeretnének árjegyzést/elemzést kérni a piactól. Ha egy cég tevékenységét elemzik a brókerek, nagyobb sikerrel ajánlhatóak a befektetők figyelmébe. Emellett legalább 5 új, nagy forgalmú, komoly likviditással bíró részvény piaci támogatását szeretnék megvalósítani - mondta.

 

Jelenleg a BÉT forgalmának több mint 85 százalékát 4 papír adja, az OTP egymaga a tőzsdei forgalom felét - közölte a vezérigazgató.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás: