Az angol királynő BREXIT-párti!

A legnagyobb brit bulvárlap szerdai értesülése szerint II. Erzsébet királynő Brexit-párti, vagyis azt szeretné, ha Nagy-Britannia távozna az Európai Unióból. Az udvar szerdán indulatos nyilatkozatban utasította vissza az állítást, majd - szinte példátlan módon - hivatalosan is panaszt tett az illetékes sajtóetikai testületnél.

Az angol királynő BREXIT-párti!

A The Sun - Rupert Murdoch ausztrál-amerikai médiamágnás globális sajtóbirodalmának legolvasottabb brit tömeglapja - "két igen jól pozícionált, magas rangú politikai forrásra" hivatkozva azt írta, hogy az uralkodó még 2011-ben fejtette ki véleményét az EU-ról egy vacsorán, amelyen részt vett Nick Clegg, az akkori konzervatív-liberális brit kormánykoalíció miniszterelnök-helyettese, a Liberális Demokraták azóta lemondott vezetője. A beszámoló szerint a királynő a windsori kastélyban tartott rendezvényen hosszas érveléssel adott kifejezést annak a véleményének, hogy "az Európai Unió rossz irányba tart".

 

A The Sun szerint II. Erzsébet ezzel valójában "leteremtette" Clegget, aki elkötelezett EU-párti hozzáállásáról közismert. A lap ebből azt a következtetést vonta le - és ezt hatalmas betűkkel szedett elsőoldalas szerdai főcímében is közli -, hogy "a királynő a Brexitet támogatja". A Buckingham-palota - a királyi család első számú londoni rezidenciája és hivatala - szerdai nyilatkozatában közölte, hogy a királynő politikailag változatlanul semleges álláspontot képvisel, ugyanúgy, ahogy uralkodásának eddigi több mint hat évtizedében is tette.

 

A közlemény szerint az udvar érdemben nem kíván reagálni "eltévelyedett állításokra", és a brit népre tartozik, hogy az EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazáson miként dönt. A királyi ház szóvivője szerda délután bejelentette azt is, hogy az udvar hivatalos panaszt nyújtott be a sajtóetikai normák betartatásáért felelős független testülethez (Independent Press Standards Organisation, IPSO) a The Sun írása miatt. A palota illetékesének tájékoztatása szerint a panaszt a testület által meghatározott szerkesztési eljárási normarendszer első záradéka alapján terjesztették be az IPSO elnökéhez. E záradék szerint a sajtónak ügyelnie kell arra, hogy ne közöljön pontatlan, félrevezető vagy eltorzított információt vagy képeket, beleértve az olyan főcímeket, amelyek tartalmát a cikk szövege nem támasztja alá.

 

Az IPSO-nak jogában áll helyreigazításra kötelezni a bepanaszolt sajtóterméket, különösen kirívónak ítélt etikai kihágás esetén pedig bírságot is kiróhat. Az utóbbi években nem volt példa arra, hogy az udvar ilyen erőteljes válaszlépést tegyen a brit sajtó valamely orgánumával szemben egy kifogásolt cikk miatt. Nick Clegg, aki a Liberális Demokraták rendkívül gyenge tavalyi választási eredménye után távozott a párt éléről - jóllehet továbbra is az alsóház tagja a liberálisok képviseletében -, szerdai Twitter-üzenetében maga is "képtelenségnek" nevezte a The Sun cikkében foglaltakat, és közölte, hogy ezt meg is mondta az írást jegyző újságírónak. "Nem emlékszem, hogy ilyen történt volna, márpedig ez nem olyasmi, amit elfelejtenék" - tette hozzá.

 

A brit politikai protokoll teljes semlegességet követel az uralkodótól és a királyi család más magas rangú tagjaitól sarkalatos bel- és külpolitikai kérdésekben. Az elmúlt években azonban előfordultak olyan epizódok, amikor a királynő egy-egy kijelentését a sajtó alig burkolt állásfoglalásként értékelte az adott ügyben. A skót függetlenségről 2014 szeptemberében tartott népszavazás előtt nem sokkal az uralkodó például kifejezést adott annak a reményének, hogy a skót választók "nagyon gondosan mérlegelik a jövőt", amikor arról döntenek, hogy miképp szavaznak a referendumon. A megjegyzés keltette óriási feltűnés nyomán a Buckingham-palota már aznap külön közleményt adott ki, hangsúlyozva, hogy II. Erzsébet királynő e megjegyzéssel nem sértette meg a belpolitikai kérdésekben tőle elvárt semlegességet. A skóciai népszavazáson a függetlenné válást ellenző tábor került többségbe.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: