Hírek > Már önállóan is piacvezető Magyarországon a Generali >

Már önállóan is piacvezető Magyarországon a Generali

2016.03.11 06:20
A magyarországi Generali Csoport – a Generali Biztosító, a Genertel és az Európai Utazási Biztosító – 121 milliárd forintos korrigált díjbevétellel zárta az évet, ami 4,7%-os növekedést jelent 2014-hez viszonyítva. A csoport továbbra is stabilan őrzi piacvezető pozícióját 16,7%-os piaci részesedésével, de a Generali Biztosító önállóan is piacvezető.
Már önállóan is piacvezető Magyarországon a Generali

„Megszilárdítottuk piacvezető pozíciónkat, és új stratégiánk mentén elindultunk egy megújuló működés irányába, annak érdekében, hogy fejlődésünk, piaci sikereink hosszú távon fenntarthatóak maradjanak. Célunk, hogy az ügyfélközpontúságot a középpontba állítva üzleti modellünk modernizálásával kihasználjuk az új technológiák által kínált lehetőségeket, ezáltal pedig egyszerűbb és okosabb megoldásokat kínálhassunk, hogy továbbra is az első számú választás lehessünk a hazai biztosítói piacon. Sőt 26 éves hazai, töretlen stabilitásunkra alapozva piacvezető szerepünkkel kívánunk hozzájárulni, hogy Generali Európa vezető lakossági biztosítója legyen” – emelte ki az eredmények kapcsán Erdős Mihály, a Generali elnök-vezérigazgatója.

 

Növekedés minden szegmensben


A Generali életbiztosítási üzletágának korrigált díjbevétele 2,4%-kal növekedett. A növekedésben egyaránt szerepet játszottak a folyamatos díjfizetésű és az egyszeri díjú életbiztosítások: előzőnél 2,4%-os, utóbbinál pedig 4%-os emelkedést realizált a vállalat. A nem-életbiztosítási szegmensen belül a vállalkozói vagyon- és a gépjármű-üzletágak is jelentősen növekedtek, ennek is köszönhető, hogy a nem-élet ág díjbevétele 5,7%-kal magasabb az előző évinél a Generali Csoportnál. Jól teljesített a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások üzletága is, melyben az előző évhez képest 18,7%-kal magasabb díjbevétellel zárt a Generali Csoport, míg a casco biztosítások esetében 9,6%-os növekedés volt tapasztalható.

 

A biztosítási szektor élén a Generali áll


A Generali Csoport legnagyobbjaként a Generali Biztosító Magyarország legnagyobb biztosítótársasága. Önállóan 15,8% részesedést tudhat magáénak, melyet a 114 milliárdos korrigált díjbevételének köszönhet. Ezzel piacvezető. A Generali Csoporthoz tartozó Európai Utazási Biztosító piaci részesedése 0,4%, míg a Genertelé 0,6%. Teljes díjbevételt tekintve szintén a Generali áll a piac élén: csoportszinten – együtt a Generali Biztosító, a Genertel és az Európai Utazási Biztosító – teljes díjbevétele megközelíti a 127 milliárdot, piaci részesedése ezen eredmény alapján 14,6%. A Generali Biztosító 120 milliárd forintos teljes díjbevételével és 13,8%-os piaci részesedésével önállóan is piacvezető.

Lassú a gépe? Tisztán gyorsabb – tudja meg hogyan érheti el! Kattintson a részletekért!

És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.