Tartományi választások kezdődtek Németországban

Helyi törvényhozási (Landtag-) választás kezdődött reggel három németországi tartományban, Baden-Württembergben, Rajna-vidék-Pfalzban és Szász-Anhaltban.

Tartományi választások kezdődtek Németországban

A reggel 8-tól este 6-ig tartó választás előtti kampány legfőbb témája a menekültválság volt, a legnagyobb sikert pedig a szövetségi kormány menekültpolitikájának bírálatára összpontosító Alternatíva Németországnak (AfD) arathatja. A 2013-ban alakult párt az eddigi öt után további három Landtagba juthat be, és Szász-Anhaltban akár 20 százalék körüli eredményt is elérhet, megelőzve a tartományban a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) kormányzó szociáldemokrata pártot (SPD). Az ország keleti részén, a volt NDK területén fekvő 2,2 millió lakosú Szász-Anhaltban annak ellenére volt központi kampánytéma a menekültválság, hogy a tartomány tavaly mindössze 41 ezer menedékkérőt helyezett el a Németországba érkezett 1,1 millióból.

 

A tartomány miniszterelnöke, a CDU-s Reiner Haseloff kiugróan népszerű vezetésével a párt jelentős fölénnyel végezhet az első helyen, megismételve 2011-ben elért sikerét. Az utolsó mérések szerint 32 százalékon áll, 2011-ben a szavazatok 32,5 százalékát szerezte meg. A második helyen ismét az egykori keletnémet állampárt utódszervezetéből és nyugati baloldali tömörülések összeolvadásával létrejött Baloldal végezhet, a 2011-ben szerzett 23,7 százalék után 21 százalékkal. Az SPD támogatottsága 21,5 százalékról 14 százalékra süllyedhet, így az újonc AfD mögé szorulhat. A Zöldek a bejutási küszöbön, 5 százalékon állnak, 2 százalékponttal gyengülve 2011-hez képest.

 

Más párt valószínűleg nem jut be a magdeburgi Landtagba, és a CDU-SPD koalíció várhatóan a következő ciklusban is folytathatja a kormányzást. A tartományban 1,9 millió ember szavazhat. Az ország délnyugati részén fekvő Baden-Württembergben történelmet írhatnak a Zöldek. Az ökopárt most először végezhet az első helyen Landtag-választáson, így hivatalban maradhat az 1980-ban alakult párt történetének első tartományi miniszterelnöke, Winfried Kretschmann, aki annyira népszerű, hogy kétharmados többséget szerezne, ha közvetlen választással töltenék be a tisztséget. A pragmatikus politikát folytató 67 éves egykori gimnáziumi tanár megmutatta, hogy a Zöldek hatalomra kerülése nem jelent "ökodiktatúrát" a német autógyártás egyik fellegváraként számon tartott tartományban, amelynek gazdasága kormányfői tevékenysége révén még inkább felvirágzott.

 

Pártja a szavazatok 32 százalékát szerezheti meg a 2011-es 24,2 százalék után. A CDU a felmérések szerint szavazói jelentős részét elveszíti - 39 százalékról 29 százalékra esik vissza -, így most először nem a konzervatívoké lesz a legnagyobb frakció a stuttgarti Landtagban. Ugyanakkor a CDU ellenzékből kormányra kerülhet, mert a Zöldek jelenlegi koalíciós partnerétől, az SPD-től is nagy számban fordulnak el szavazók. Az SPD a 2011-es 23,1 százalék után a szavazatok 14 százalékát szerezheti meg, ami azt jelenti, hogy egy képviselői hely hiányozhat majd a Zöldek-SPD koalíció többségéhez, a közös kormányzás folytatásához.

 

Az AfD várhatóan 11 százalékos eredménnyel kerül be a Landtagba, a liberális FDP pedig megőrzi képviseletét, az öt évvel ezelőtti 5,3 százalék után 6 százalékos választási eredménnyel. A Landtag-választáson 7,7 millió ember adhatja le voksát. Az ország nyugati részén fekvő Rajna-vidék-Pfalzban most először két nő verseng a miniszterelnöki címért, az SPD színeiben Malu Dreyer jelenlegi kormányfő és CDU-s kihívója, Julia Klöckner. Mindketten igen népszerűek, ami elemzők szerint jórészt annak tulajdonítható, hogy ügyesen építenek a nőkkel szembeni pozitív előítéletekre, kötelességtudó, szorgalmas, törődő, befogadó, vigasztaló személyiségként mutatják be magukat.

 

Julia Klöcknert sokan Angela Merkel pártelnök-kancellár egyik lehetséges utódjának tartják, a nem hivatalos utódjelölti státusz megőrzéséhez azonban nyernie kell, és győzelmi esélyei az utóbbi hetekben szinte napról napra fogyatkoztak. A CDU tavaly novemberben még 11 százalékponttal vezetett az SPD előtt, de a legutóbbi felmérések szerint már egy százalékponttal lemarad a 36 százalékon álló SPD mögött. A különbség 2011-ben is minimális volt, az SPD a szavazatok 35,7 százalékát szerezte meg, a CDU hajszállal mögötte végzett, 35,2 százalékkal. A szociáldemokraták a Zöldekkel léptek koalícióra, akik a 2011-ben szerzett 15,4 százalék után most 5,5 százalékos eredményre számíthatnak, vagyis csupán 0,5 százalékponttal léphetik át a bejutási küszöböt. Visszaesésük azzal a következménnyel járhat, hogy a koalíció elveszíti többségét a mainzi Landtagban.

 

A tartományi gyűlésbe bejuthat az FDP is, amely a voksok 7 százalékára számíthat, és az AfD, amely 9 százalékon áll. A Landtagban így három helyett öt pártnak lehet képviselete. A CDU az FDP-vel lépne kormányra, de többségük valószínűleg nekik sem lesz. Így alakulhat CDU-FDP-Zöldek, vagy SPD-FDP-Zöldek koalíció. Az AfD-vel egy párt sem kíván kormányzati együttműködést kezdeni. A Landtag-választáson 3,1 millió választópolgár vehet részt. Szakértők szerint a szerdán-csütörtökön készült utolsó felmérések eredményeit csak pillanatfelvételként lehet értelmezni, és meglehet, hogy időközben változott a helyzet. Meghatározó hatással lehet az erőviszonyokra a választási részvételi arány is, és az, hogy miként döntenek a bizonytalanok, akiknek aránya viszonylag nagy, Baden-Württembergben 44 százalék, Rajna-vidék-Pfalzban 35 százalék, Szász-Anhaltban pedig 43 százalék.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: