A kormány a tejtermelőkkel van

A kormány a tejtermelőkkel van, és eddig is számos intézkedést tett a tejágazatért - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) vasárnap az MTI-vel.

A kormány a tejtermelőkkel van

Előzőleg az LMP úgy fogalmazott, hogy a tejágazat az összeomlás szélén áll, gyors intézkedésekre van szükség, a tejtermelőknek ítélt 11,44 milliárd forintos többletforrás azonban csak egyfajta lélegeztetőgép. Erre reagálva a szaktárca közleményében részletezte a kormány eddigi intézkedéseit, így például a Vidékfejlesztési Programban kiemelten támogatást kap az élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó technológiafejlesztés, a közösségi tejmarketing több mint 400 millió forintos többlettámogatásban részesült és európai szinten kiugróan magas a termelői támogatási rendszer.

 

Az FM megjegyezte, hogy a tejágazat lassan egy éve Európa szerte kihívásokkal küzd a tartósan alacsony tej átvételi árak miatt, így európai szintű megoldások szükségesek. A 2016. március 14-i Mezőgazdasági és Halászati Tanácson is a magyar tejtermelők érdekében kíván intézkedéseket kiharcolni a Földművelésügyi Minisztérium más agrárkormányzatokkal szövetkezve - hangsúlyozta a szaktárca. A minisztérium mindemellett az LMP-hez hasonlóan szolidaritásáról biztosította mindazokat a tejtermelőket, akik demonstrációkon kívánják felhívni valamennyi piaci szereplő, kereskedő figyelmét a tisztességes forgalmazói magatartásra, amelyet hatóságok révén az FM is mindenkivel be kíván tartatni.

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás:

Sertéshús fogyasztását ösztönző kampány indult

Az idén is megtartja a sertéshús és a sertéshús-készítmények fogyasztásának ösztönzését segítő kampányát az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség).
2021. 08. 26. 01:00
Megosztás:

Ekkora összegű támogatást kaptak az állattartó telepek fejlesztésre

Állattartó telepek fejlesztésére országosan eddig 621 nyertes pályázat 290,5 milliárd forint támogatást kapott - mondta szerdán, Gödöllőn az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára.
2021. 08. 25. 18:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

Erre figyeljen, ha szüretelni készül!

Megkezdődött a szüreti időszak, fokozottan kell figyelni a mustgáz veszélyeire - hívta fel a figyelmet Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Facebook oldalán.
2021. 08. 23. 07:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

A nők kulcsszerepet játszanak a vidéki térségek fejlődésében

Tizenegy ország részvételével nemzetközi miniszteri konferenciát szervezett pénteken Kranjban a szlovén Mezőgazdasági, Élelmezésügyi és Erdészeti Minisztérium, amelynek témája a nők helyzete a vidéki térségekben volt - közölte az Agrárminisztérium szombaton az MTI-vel.
2021. 08. 21. 20:00
Megosztás:

Indul az AGRA mezőgazdasági vásár

Tizenkét magyar cégnek biztosít részvételi lehetőséget a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. az idei AGRA Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron - közölte a CED az MTI-vel.
2021. 08. 21. 15:00
Megosztás:

Tizenkét magyar vállalkozás részvételével indul az AGRA mezőgazdasági vásár

Tizenkét magyar cégnek biztosít részvételi lehetőséget a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. az idei AGRA Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron - közölte a CED az MTI-vel.
2021. 08. 21. 13:00
Megosztás:

Magas volt az érdeklődés az idei debreceni Farmer expo iránt

Rendkívüli volt az érdeklődés az idei debreceni Farmer expo iránt: a pénteken véget ért 30. jubileumi nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítást több mint harminc ezren keresték fel az egyetem Böszörményi úti campusán - jelezte a vásárzárást követően Vaszkó László vásárigazgató az MTI-nek.
2021. 08. 21. 05:00
Megosztás:

Még drágább lesz a kenyér?

A Párbeszéd szerint a liszt árának drasztikus emelkedése miatt hamarosan 15-20 százalékkal drágulhatnak a kenyértermékek - mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
2021. 08. 20. 19:00
Megosztás:

Környezetkímélő és energiatakarékos műtrágyagyártásba kezd a péti Nitrogénművek

Környezetkímélő műtrágyagyártás megindítását tervezik néhány éven belül a péti Nitrogénművek Zrt.-nél.
2021. 08. 20. 16:00
Megosztás:

Uniós védettséget kap a jászsági nyári szarvasgomba

Uniós oltalomban részesült a jászsági nyári szarvasgomba - közölte az Agrárminisztérium pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 20. 15:00
Megosztás:

Szennyezett szójavetőmagot talált a Nébih

GMO-szennyezett szójavetőmagot talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), így az előállítók és a felhasználók ellen is intézkedni kellett - közölte a Nébih az MTI-vel csütörtökön.
2021. 08. 20. 02:00
Megosztás: