Piramisjáték per kezdődött - sok tízmilliárd veszett oda

Több mint hároméves ügyészségi eljárás után, szigorú biztonsági intézkedések mellett és egy hamisnak bizonyult bombariadó után megkezdődött hétfőn Gdanskban az utóbbi évek egyik legnagyobb lengyelországi botrányát kiváltó, a piramisjáték szervezésével gyanúsított Amber Gold befektető cég pere.

Az első tárgyalás kétórás késéssel indult egy utóbb hamisnak bizonyult bombariadó miatt. A gdanski kerületi bíróság legnagyobb tárgyalótermében zajló tárgyalás fővádlottja az Amber Gold alapítója, a büntetett előéletű Marcin Plichta és felesége, Katarzyna. A házaspár 2009-2012-ben a nemesfémekkel kereskedő Amber Gold pénzintézetet vezette, mely 6-16,5 százalékos évi kamattal járó befektetési szolgáltatásokat ajánlott, és mintegy 19 ezer ügyfél több mint 851 millió zloty értékű (62 milliárd forint) vagyonát kezelte. Az Amber Gold 2012-ben csődöt jelentett, az ügyfelek közül csak mintegy 3 ezren tudták visszaszerezni közel 291 millió zloty (21 milliárd forint) összértékű befektetéseiket.

 

Plichtáék az Amber Goldnál befektetett eszközökből többek között a pénzintézet összeomlása előtt csődöt jelentő OLT Express fapados légitársaságot finanszírozták. Emellett saját fizetésként 18,8 millió zlotyt (1,4 milliárd forint) számoltak el. A csaknem 9 ezer oldalnyi vádirat a hűtlen kezelés mellett egyebek között pénzmosás vádját is tartalmazza. Marcin Plichtát összesen négy, feleségét tíz bűnügy elkövetésével vádolják, melyek miatt mindkettőjükre 15 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A védelem az ügyészségi eljárás során már kihallgatott 19 ezernyi tanú újbóli meghallgatását követeli.

 

Felperesként a lengyel pénzügyi felügyeleti bizottság (KNF), valamint - a kárt szenvedettek részéről - 9 személy lép fel. A bíróság egyelőre összesen 12 tárgyalást tervez, ezeket március és április folyamán tartják. Az Amber Gold ügyével kapcsolatban 2012-ben Donald Tusk neve is felmerült, mivel a cég által ellenőrzött OLT Express légitársaságnál az akkori lengyel kormányfő, az Európai Tanács jelenlegi elnöke fiát, Michalt alkalmazták PR-tanácsadóként. Donald Tusk akkor elhatárolódott az ügytől. Azt közölte a sajtóval, ő azt tanácsolta fiának, hogy tartsa távol magát a "problematikus múltú" emberektől. A lengyel sajtókommentárok felvetették: Tusknak titkosszolgálati információk alapján már korábban tudomása lehetett az Amber Gold üzelmeiről, de erre csak fiát figyelmeztette, miközben ugyanezt elmulasztotta megtenni az utóbb csalás áldozataivá vált kisbefektetők ezreivel.

 

A kormányfő azzal védekezett, hogy a cégre vonatkozó kifogásait csak médiaértesülések alapján fogalmazta meg. A 2014-ben kitört lengyel lehallgatási botrány során nyilvánosságra került hangfelvételek egyike azonban Marek Belka jegybanki elnök nyilatkozatát rögzíti, melyből kiderül: Belka az Amber Gold csődje előtt személyesen is figyelmeztette a kormányfőt a cég gyanús tevékenységére. A lengyel ügyészség a lehallgatási botrányban érintett összes köztisztviselőről tavaly megállapította, hogy nem lépték túl hatáskörüket.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás: