Eddig imádták, de most csökkent az oroszok Putyinba vetett bizalma

Tíz százalékponttal, 83-ról 73 százalékra csökkent egy év leforgása alatt azoknak az oroszoknak az aránya, akik megbíznak Vlagyimir Putyinban, viszont megszaporodott azok száma, akik ismét őt választanák meg elnöknek - állapította meg két hétfőn megjelentetett felmérésében a moszkvai független Levada közvélemény-kutató központ.

Eddig imádták, de most csökkent az oroszok Putyinba vetett bizalma

Ugyanakkor egy év alatt azon megkérdezettek aránya, akik nem bíznak meg az orosz vezetőben, 14-ről 19 százalékra nőtt. Az első felmérés szerint Oroszország lakosainak 21 százaléka bízik meg teljes mértékben Putyinban, 51 százaléka pedig "inkább megbízik" benne.

 

Egy évvel korábban ezek az adatok 26, illetve 57 százalékon álltak. Putyin népszerűségét az ukrajnai és szíriai beavatkozás, valamint Oroszország nagyhatalomként való fellépése egyfelől megerősítette, másfelől viszont az orosz gazdaságnak a nyugati szankciók által is súlyosbított visszaesése, a jövedelmek csökkenés gyengítette. Elnökük a válaszadók 38 százalékából rokonszenvet és csodálatot vált ki (ez az arány tavaly még 47 százalék volt), 30 százalékuk pedig semmi rosszat nem tud elmondani róla.

 

15 százalék semlegesen, további pedig 8 óvatosan viszonyul hozzá. 4 százalék semmi jót nem tud elmondani róla és ugyanennyien táplálnak negatív érzelmeket iránta. A felmérésben részvevők 33 százaléka szerint Putyin tapasztalt, 21 százalék szerint pedig előrelátó politikus. 31 százalék energikus, határozott, erős akaratú embernek tartja őt, 25 százalék pedig azt emelte ki, hogy az állam érdekeit védelmezi. A második felmérés szerint a Putyint újraválasztani kész oroszok aránya a tavalyi 57-ről csaknem kétharmadra, 65 százalékra nőtt. (A VCIOM állami közvélemény-kutató intézet március 3-án publikált adatai szerint az oroszok 74 százaléka venné szívesen, ha az elnök újrázna.) A Levada-központ az első mérést március 11. és 14., a másodikat február 19. és 24. között végezte el, egyaránt 1600 fős országos mintán.

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás:

Lemond az ukrán belügyminiszter

Benyújtotta kedden lemondását tisztségéről Arszen Avakov ukrán belügyminiszter - adták hírül ukrán hírportálok a tárca sajtószolgálatára hivatkozva.
2021. 07. 13. 22:00
Megosztás:

Kiköltözött jeruzsálemi rezidenciájáról Benjamin Netanjahu

Tizenkét év elteltével kiköltözött a jeruzsálemi miniszterelnöki rezidenciáról Benjamin Netanjahu volt kormányfő, a Likud párt és a parlamenti ellenzék vezére - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
2021. 07. 12. 05:00
Megosztás:

A Biden-kormány leállította a közel-keleti gazdasági programok támogatását

Joe Biden amerikai elnök kormánya meghatározatlan időre leállította a közel-keleti országok gazdaságát támogató Ábrahám Alapot, amelyet az Egyesült Államok, Izrael és az Egyesült Arab Emírségek hozott létre tavaly szeptemberben, a három ország között megkötött, úgynevezett Ábrahám Egyezmény aláírása után. Az erre szánt összeget az amerikai kormány a koronavírus-járvány okozta hazai gazdasági károk enyhítésére akarja fordítani - közölték meg nem nevezett izraeli és amerikai források a Globes című izraeli gazdasági lappal.
2021. 07. 12. 03:00
Megosztás:

Újraválasztották Jaroslaw Kaczynskit, a lengyel Jog és Igazságosság párt elnökét

Elsöprő többséggel újraválasztotta szombaton a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt kongresszusa Jaroslaw Kaczynski pártelnököt.
2021. 07. 04. 01:00
Megosztás:

A demokrata vezetőség is támogatja a kétpárti infrastruktúra javaslatot

Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője azt nyilatkozta tegnap, hogy ő és Nancy Pelosi, a képviselőházi demokraták vezetője is támogatják a 21 kétpárti szenátor által összerakott infrastruktúra csomagot - olvashatjuk az ERSTE mai elemzői anyagában.
2021. 06. 24. 18:00
Megosztás:

Kijev szerint Oroszország veszélyt jelent a Fekete-tengeren

Oroszország agresszív és provokatív politikája a Fekete- és az Azovi-tengeren, a Krím félsziget megszállása és militarizálása állandó veszélyt jelent Ukrajnára és szövetségeseire - jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerdán a Twitteren.
2021. 06. 24. 01:00
Megosztás:

Éles kritikákat kapott a Washington Post amerikai napilap

Éles kritikákat kapott az elmúlt napokban a Washington Post című amerikai napilap, mert a múlt hét végén internetes oldalán olyan videót tett közzé, amelyben a megszólalók arra ösztönzik a fehér embereket, hogy alakítsanak fehér felelősségi csoportokat, és éljék át amély szégyen időszakát - számolt be a Fox News amerikai hírcsatorna.
2021. 06. 23. 06:00
Megosztás:

Kreml: az Egyesült Államok nem kerül le a barátságtalan országok listájáról

A genfi csúcs nem teremtette meg a feltételeit annak, hogy az Egyesült Államok lekerüljön az Oroszországgal szemben barátságtalan országok listájáról - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak hétfőn Moszkvában.
2021. 06. 22. 06:30
Megosztás:

A mexikói határhoz látogat Donald Trump

Donald Trump volt amerikai elnök a hónap végén - csatlakozva Greg Abbotthoz, Texas állam republikánus kormányzójához - az Egyesült Államok mexikói határához látogat - derült ki a volt elnök helyi idő szerint kedden közzétett közleményéből.
2021. 06. 17. 00:05
Megosztás:

Kiállta a bizalmi szavazást a szlovák belügyminiszter

Az előzetes várakozásoknak megfelelően kiállta szerdán az ellene indítványozott bizalmi szavazást Roman Mikulec szlovák belügyminiszter, akinek a menesztéséről az ellenzék javaslatára összehívott rendkívüli ülésen két napon át tárgyalt a pozsonyi parlament.
2021. 06. 16. 21:00
Megosztás:

Orbán Viktor gratulált Izrael új miniszterelnökének

Gratulált és jókívánságait fejezte ki Orbán Viktor abban a levélben, amelyet az új izraeli miniszterelnöknek, Naftali Bennettnek küldött hétfőn - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár Brüsszelből.
2021. 06. 15. 03:00
Megosztás:

Az USA nem szeretne konfliktust Kínával és Oroszországgal

Az Egyesült Államok nem törekszik konfliktusra Kínával és Oroszországgal - mondta a hét vezető ipari hatalom (G7) vasárnap véget ért angliai csúcstalálkozója után Joe Biden amerikai elnök.
2021. 06. 13. 18:10
Megosztás:

Húsz javaslatról szavaz az Országgyűlés a nyári szünet előtt

Az Országgyűlés kétnapos üléssel fejezi be tavaszi ülésszakát a jövő héten. A képviselők hétfőn interpellációkat intézhetnek a kormány tagjaihoz, kedden pedig több mint húsz előterjesztésről szavaznak, így például végleges formába önthetik Magyarország 2022-es költségvetését.
2021. 06. 13. 12:00
Megosztás:

Joe Biden meghívta az ukrán elnököt a Fehér Házba

Joe Biden amerikai elnök hétfőn telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és meghívta őt nyárra, egy személyes találkozóra az Egyesült Államokba - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.
2021. 06. 08. 07:30
Megosztás: