Putyin: az orosz kontingens részt vesz Palmüra aknamentesítésében

A Szíriában állomásozó orosz kontingens részt vesz a damaszkuszi kormányerők által az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől visszafoglalt Palmüra város aknamentesítésében - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap telefonon Irina Bokovának, az UNESCO vezérigazgatójának.

Erről Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője tájékoztatta a sajtót. Az UNESCO az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete. A szíriai erők a hivatalos damaszkuszi közlés szerint vasárnap verték ki az IÁ utolsó egységeit Palmürából. Putyin üdvözölte - az idén esedékes ENSZ-főtitkári választáson az esélyesek között számon tartott - bolgár Bokovát abból az alkalomból, hogy a kormányerők felszabadították az ősi várost.

 

Peszkov szerint az orosz elnök és az UNESCO vezetője megállapodtak, hogy az ENSZ szakosított szervezete, valamint Oroszország és Szíria hamarosan megkezdi a Palmürában okozott károk felmérését, és kidolgozza a még nem teljesen elpusztult régészeti emlékek helyreállításának tervét. Az orosz elnök szóvivője szerint Bokova köszönetet mondott Putyinnak az együttműködésért, és kijelentette, hogy az UNESCO kész a közös munkára. Putyin a nap folyamán telefonon gratulált Bassár el-Aszad szíriai elnöknek Palmüra felszabadításához, és neki is hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az egyedülálló történelmi várost megőrizzék a világkultúra számára.

 

Az orosz elnök megismételte szíriai partnerének, hogy az orosz fegyveres erők kontingensük nagy részsének kivonása után is "tovább fogják segíteni a szíriai hatóságok terrorizmus elleni harcát, és abban is segítenek, hogy felszabadítsák saját földjüket a szélsőséges csoportoktól" - mondta Peszkov. Aszad nagyra értékelte az orosz segítségnyújtást, kijelentette: anélkül lehetetlen lett volna olyan sikereket elérni, mint az IÁ által tavaly májusban elfoglalt Palmüra felszabadítása. Oroszország nem Bassár el-Aszad szíriai elnök támogatására, hanem "a törvényes szíriai kormány megőrzése" és az ország széthullásának megakadályozása érdekében kezdett katonai akcióba a közel-keleti országban - jelentette ki vasárnap Moszkvában Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő az Interfax hírügynökségnek.

 

Zaharova a hivatalos orosz álláspontot megismételve azzal érvelt, hogy Moszkvát akkor lehetne valamelyik fél támogatásával megvádolni, ha például már 2011-ben vagy 2012-ben csapatokat vezényelt volna a polgárháborúban álló Szíriába.

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás:

Lemond az ukrán belügyminiszter

Benyújtotta kedden lemondását tisztségéről Arszen Avakov ukrán belügyminiszter - adták hírül ukrán hírportálok a tárca sajtószolgálatára hivatkozva.
2021. 07. 13. 22:00
Megosztás:

Kiköltözött jeruzsálemi rezidenciájáról Benjamin Netanjahu

Tizenkét év elteltével kiköltözött a jeruzsálemi miniszterelnöki rezidenciáról Benjamin Netanjahu volt kormányfő, a Likud párt és a parlamenti ellenzék vezére - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
2021. 07. 12. 05:00
Megosztás:

A Biden-kormány leállította a közel-keleti gazdasági programok támogatását

Joe Biden amerikai elnök kormánya meghatározatlan időre leállította a közel-keleti országok gazdaságát támogató Ábrahám Alapot, amelyet az Egyesült Államok, Izrael és az Egyesült Arab Emírségek hozott létre tavaly szeptemberben, a három ország között megkötött, úgynevezett Ábrahám Egyezmény aláírása után. Az erre szánt összeget az amerikai kormány a koronavírus-járvány okozta hazai gazdasági károk enyhítésére akarja fordítani - közölték meg nem nevezett izraeli és amerikai források a Globes című izraeli gazdasági lappal.
2021. 07. 12. 03:00
Megosztás:

Újraválasztották Jaroslaw Kaczynskit, a lengyel Jog és Igazságosság párt elnökét

Elsöprő többséggel újraválasztotta szombaton a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt kongresszusa Jaroslaw Kaczynski pártelnököt.
2021. 07. 04. 01:00
Megosztás:

A demokrata vezetőség is támogatja a kétpárti infrastruktúra javaslatot

Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője azt nyilatkozta tegnap, hogy ő és Nancy Pelosi, a képviselőházi demokraták vezetője is támogatják a 21 kétpárti szenátor által összerakott infrastruktúra csomagot - olvashatjuk az ERSTE mai elemzői anyagában.
2021. 06. 24. 18:00
Megosztás:

Kijev szerint Oroszország veszélyt jelent a Fekete-tengeren

Oroszország agresszív és provokatív politikája a Fekete- és az Azovi-tengeren, a Krím félsziget megszállása és militarizálása állandó veszélyt jelent Ukrajnára és szövetségeseire - jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerdán a Twitteren.
2021. 06. 24. 01:00
Megosztás:

Éles kritikákat kapott a Washington Post amerikai napilap

Éles kritikákat kapott az elmúlt napokban a Washington Post című amerikai napilap, mert a múlt hét végén internetes oldalán olyan videót tett közzé, amelyben a megszólalók arra ösztönzik a fehér embereket, hogy alakítsanak fehér felelősségi csoportokat, és éljék át amély szégyen időszakát - számolt be a Fox News amerikai hírcsatorna.
2021. 06. 23. 06:00
Megosztás:

Kreml: az Egyesült Államok nem kerül le a barátságtalan országok listájáról

A genfi csúcs nem teremtette meg a feltételeit annak, hogy az Egyesült Államok lekerüljön az Oroszországgal szemben barátságtalan országok listájáról - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak hétfőn Moszkvában.
2021. 06. 22. 06:30
Megosztás:

A mexikói határhoz látogat Donald Trump

Donald Trump volt amerikai elnök a hónap végén - csatlakozva Greg Abbotthoz, Texas állam republikánus kormányzójához - az Egyesült Államok mexikói határához látogat - derült ki a volt elnök helyi idő szerint kedden közzétett közleményéből.
2021. 06. 17. 00:05
Megosztás:

Kiállta a bizalmi szavazást a szlovák belügyminiszter

Az előzetes várakozásoknak megfelelően kiállta szerdán az ellene indítványozott bizalmi szavazást Roman Mikulec szlovák belügyminiszter, akinek a menesztéséről az ellenzék javaslatára összehívott rendkívüli ülésen két napon át tárgyalt a pozsonyi parlament.
2021. 06. 16. 21:00
Megosztás:

Orbán Viktor gratulált Izrael új miniszterelnökének

Gratulált és jókívánságait fejezte ki Orbán Viktor abban a levélben, amelyet az új izraeli miniszterelnöknek, Naftali Bennettnek küldött hétfőn - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár Brüsszelből.
2021. 06. 15. 03:00
Megosztás:

Az USA nem szeretne konfliktust Kínával és Oroszországgal

Az Egyesült Államok nem törekszik konfliktusra Kínával és Oroszországgal - mondta a hét vezető ipari hatalom (G7) vasárnap véget ért angliai csúcstalálkozója után Joe Biden amerikai elnök.
2021. 06. 13. 18:10
Megosztás:

Húsz javaslatról szavaz az Országgyűlés a nyári szünet előtt

Az Országgyűlés kétnapos üléssel fejezi be tavaszi ülésszakát a jövő héten. A képviselők hétfőn interpellációkat intézhetnek a kormány tagjaihoz, kedden pedig több mint húsz előterjesztésről szavaznak, így például végleges formába önthetik Magyarország 2022-es költségvetését.
2021. 06. 13. 12:00
Megosztás:

Joe Biden meghívta az ukrán elnököt a Fehér Házba

Joe Biden amerikai elnök hétfőn telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és meghívta őt nyárra, egy személyes találkozóra az Egyesült Államokba - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.
2021. 06. 08. 07:30
Megosztás: