Nagy baj lesz, ha a britek kilépnek az EU-ból

Nagy-Britanniának "kétszer is meg kellene gondolnia", mielőtt esetleg úgy döntene, hogy kivonul az Európai Unióból, mivel az EU a Nyugat erejét biztosító egyik legfontosabb intézmény - írta vasárnap megjelent cikkében David Petraeus, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatója a The Sunday Telegraph című tekintélyes konzervatív brit lapban.

Nagy baj lesz, ha a britek kilépnek az EU-ból

A négycsillagos amerikai tábornok, aki jelenleg a Royal United Services Institute (RUSI) nevű londoni hadászati-biztonságpolitikai kutatóintézet alelnöke, kifejtette: meggyőződése, hogy a Brexit - vagyis Nagy-Britannia távozása az EU-ból - komoly csapást mérne az Európai Unió erejére és ellenálló képességére, éppen egy olyan pillanatban, amikor a Nyugat több irányból is támadás alatt áll. Vlagyimir Putyin orosz elnök például éppen most igyekszik visszaállítani az orosz dominanciát a hazáját övező térségben, és olyan erőknek nyújt támogatást, amelyek célja az európai egység szétforgácsolása - írta Petraeus.

 

Az amerikai tábornok szerint elhibázott a Brexit-párti tábor azon érvelése is, hogy mérsékelné Nagy-Britannia terrorfenyegetettségét a távozás az EU-ból. Az Európai Unió ugyanis minden hibájával együtt életfontosságú szerepet játszik a Nyugat katonai, hírszerzési és diplomáciai együttműködésének elmélyítésében. Winston Churchill híres szavai szerint a szövetségesekkel együtt megvívott csatánál csak egy rosszabb van: a szövetségesek nélkül megvívott csata - idézte Petraeus az egykori brit miniszterelnököt. A volt CIA-igazgató szerint ma ugyanezt lehet elmondani az Európai Unióról is.

 

Tekintettel a világ minden irányából fenyegető veszélyekre és kihívásokra, a Nyugat és intézményei számára a mostani időszak az összetartás, és nem a széthúzás ideje - tette hozzá. Legalábbis nemzetbiztonsági szempontból sem az Egyesült Államok, sem Nagy-Britannia problémáinak megoldását nem tenné könnyebbé, ha Nagy-Britannia távozna az EU-ból. Éppen ellenkezőleg, a Brexit csak még veszélyesebbé tenné a világot - vélekedett vasárnapi cikkében az amerikai tábornok. Petraeus rövid időn belül a második magas rangú amerikai katonatiszt, aki szót emelt a brit EU-tagság mellett.

 

A minap Ben Hodges altábornagy, az Európában állomásozó amerikai fegyveres erők parancsnoka a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy a NATO is megszenvedné, ha Nagy-Britannia távozna az Európai Unióból. Hodges szerint Oroszország ukrajnai agressziója és szíriai beavatkozása Európa biztonságát is veszélyezteti, mivel Moszkva "fegyverként használja" a migránsválságot, tízezreket kényszerítve arra, hogy Európába meneküljenek. A NATO és az EU tagjainak ebben a helyzetben szolidaritást kell mutatniuk egymás iránt, de ez az egység veszélybe kerülhet, ha a választók a brit EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazáson arra voksolnak, hogy Nagy-Britannia távozzon az unióból - tette hozzá az amerikai parancsnok.

 

"A legmegbízhatóbb barátaink és szövetségeseink mindegyike európai ország (...) Ezért ha az EU bomlásnak indul, annak elkerülhetetlenül tovagyűrűző hatása lenne a (NATO-)szövetségre is" - mondta a BBC-nek Hodges tábornok. Április végén Nagy-Britanniába látogat Barack Obama amerikai elnök, és előzetes brit sajtóértesülések szerint ő is kifejezésre juttatja majd azt a reményét, hogy a brit EU-tagságról szóló júniusi népszavazáson a választók többsége a bennmaradásra voksol.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: