Megvan a migránsok új útvonala - veszélyben az olaszok

Olaszországba vezető új tengeri útvonalat alakítottak ki embercsempészek a Törökországból az EU-ba készülő és a Görögországban rekedt menekültek számára - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című német vasárnapi újság.

A balkáni migrációs folyosó lezárása miatt kialakított új útvonal kiindulópontja a török Riviérának is nevezett térség híres üdülővárosa, Antalya, vagy a török-szír határ térségében fekvő Mersin, vagy pedig Athén. Az utasokat halászhajókon vagy kisebb kereskedelmi hajókon szállítják Olaszországba, nem árulják el előre, hogy pontosan hova. Az utasok nem mutatkozhatnak a fedélzeten, amíg a hajó el nem éri a nemzetközi vizeket.

 

Az embercsempészek fejenként 3000 és 5000 euró közötti összeget kérnek, és április első hetében "üzemelik be" az új illegális üzleti modellt. Egyesek hetente két utat szerveznek, és van olyan embercsempész, aki 200 embert akar összezsúfolni egy hajón. A FAS szerint az embercsempészek telefonszámát a Facebookon lehet megtalálni, egyszerűen fel kell hívni őket, és le kell foglalni egy utat. A szervezésben nagy különbségek mutatkoznak. Egyikük azt mondta, hogy Mersinből sötétedés után gumicsónakkal elszállítják az utasokat egy kereskedelmi hajóhoz, amelynek legénységéből csak néhányan tudnak az ügyről.

--

Kalkulátor ajánlatunk:

Kell-e tartanom a gépkocsi tolvajoktól? - kalkulátor autómárkák alapján

--

A beavatottak felveszik az embereket a fedélzetre és elrejtik őket. Egy másik esetben az embercsempészek egy hajó teljes személyzetét lefizették, így a menekültek papírjait senki sem ellenőrzi majd, amikor felszállnak. A menekültek az embercsempészetre szakosodott irodákban helyezik letétbe az illegális szolgáltatás díját, és amikor partot érnek Olaszországban, megadnak egy kódot, amellyel felszabadítják az összeget az embercsempészek számára - írta a FAS. A lap egy csaknem 200 ezer tagú, migrációs útvonalakra vonatkozó információk megosztására szervezett Facebook-csoport oldalán megjelent bejegyzésekre hivatkozva azt írta: az embercsempészek arra figyelmeztetnek, hogy senki se próbálkozzon a görög-macedón határzárat megkerülve a Balkánon keresztül eljutni Nyugat-Európába, mert az alternatív útvonalak igen veszélyesek.

 

Egyelőre nincs is ilyen ajánlat az embercsempészek kínálatában. Albánok ugyan régóta kelnek át illegálisan Görögországba, hogy ott dolgozzanak, vagyis léteznek struktúrák, amelyre az embercsempészek építhetnének, de az albán hatóságok alig fognak el menekülteket az országban. Az albán-görög határ nehezen járható, hegyvidéki területen húzódik, és ha el is jutnának menekültek Albániába, Montenegrón és Bosznia-Hercegovinán keresztül kellene továbbmenniük, ahol az aknaveszély miatt nem térhetnek le az utakról, ezeken viszont bármikor kirabolhatják őket.

 

Beszélnek egy másik alternatív útvonalról, amely Bulgárián keresztül vezet Romániába vagy Szerbiába. Romániában a Kárpátok nehezen leküzdhető természetes akadályt alkotnak, Szerbia pedig a balkáni útvonalon fekvő országok összehangolt intézkedései miatt zsákutca. Azonban a menekültek a legtöbb esetben nem is jutnak át Bulgárián, ami a FAS szerint nemcsak a megerősített határvédelemnek tulajdonítható, hanem annak is, hogy fegyveres bandák vadásznak könnyű zsákmányra a határtérségben fekvő erdőkben. Akinek mégis sikerül átjutni Romániába, a moldáviai határ mentén halad tovább Ukrajnán keresztül Lengyelországba, majd onnan tovább Nyugatra. Egy további alternatív útvonal Törökországból a Fekete-tengeren keresztül vezet Romániába, majd onnan tovább ugyanígy Lengyelország felé. Ezen az útvonalon egyelőre igen kevesen jutottak el Nyugat-Európába, és a Frontex határvédelmi ügynökség szakemberei nem számítanak változásra.

 

Egyebek között arra hivatkoznak, hogy a Fekete-tenger térségében nem alakultak ki olyan embercsempész hálózatok, mint a Földközi-tenger vidékén, a lengyel hatóságok pedig egy ideje fokozottabban ellenőrzik a határokat. Az Oroszországon keresztül Finnországba vezető útvonal sem ígéretes, miután Helsinki és Moszkva a héten megállapodott arról, hogy korlátozzák a harmadik országok állampolgárainak áthaladását a finn-orosz határon. A FAS szerint sok menekült tudja, pillanatnyilag kevés esélye van arra, hogy eljusson Nyugat-Európába, de azt is tudják, hogy nem bízhatnak meg az olaszországi utakat kínáló embercsempészekben, mert tavaly is számos ilyen utat szerveztek, és a tapasztalatok rosszak. Így például szinte valamennyi menekült ismeri annak a szíriai nőnek a történetét, aki nem volt hajlandó felszállni az embercsempészek hajójára, amikor meglátta, hogy milyen állapotban van, de a csempészek elkobozták a mobiltelefonját és kényszerítették a felszállásra. A hajó elsüllyedt, az asszonytugyan megmentették, de lánya és több más rokona a tengerbe veszett.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: