Ezért érdemes most aranyat venni

A menekültválság és a negatív kamatok láttán egyre több európai menekíti pénzét aranyba, mely kereslete ezek miatt 2016-ban erős maradhat az öreg kontinensen – véli Andrea Lang, az osztrák pénzverde, a Münze Österreich illetékese. (forrás: Conclude)

Ezért érdemes most aranyat venni

„A kamatok negatívak, s emiatt az emberek nemigen látják értelmét, hogy pénzüket bárhová is betegyék, attól tartanak ugyanis, hogy ez a helyzet a jövőben sem változik” – jelentette ki Szingapúrban adott interjújában Andrea Lang, a Münze Österreich igazgatója, hozzátéve: „csak olyan eszközökbe akarnak fektetni, ahol a pénzüket biztonságban érzik”.

 

Hagyományosan ilyen eszköz az arany, ami dollárárban számítva 16 százalékkal drágult 2016 első negyedében, ez három évtizede nem látott jó teljesítmény. Ennek oka részben a pénzügyi válság visszatérésétől való félelem és a gazdasági növekedésbe vetett hit csökkenése, részben a szűnni nem akaró menekültválság. Csak Németországba tavaly 1 millióan vándoroltak be, erre a II. világháború óta nem volt példa. Brüsszel és Párizs terrorfenyegetettség alatt áll, míg az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Mario Draghi az elmúlt hónapban kilátásba helyezte, az infláció gyorsítása érdekében még lejjebb vihetik a már így is negatív kamatokat.

 

A menekültválságnak van egy pszichológiai hatása, emiatt sokan veszélyben érezhetik a pénzüket és azt nemesfémekbe tehetik – közölte Lang. E folyamat már tart is. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a Bécsi Filharmonikusok nevű érméket verő Münze Österreich tavaly 45 százalékkal több, összesen 1,32 millió uncia aranyrudat és -érmét adott el, mint egy évvel korábban. Ugyanezen idő alatt az ezüstértékesítései 4,6 millió unciáról 7,3 millióra ugrottak.

 

Az arany árfolyama az elmúlt években

 

 

„Az emberek a gazdaság stabilitásáért is aggódnak” – mondta Lang. „Valamennyi európai országot negatívan érinti ugyanis, hogy Dél-Európában nagyon magas a munkanélküliség. Ausztria e tekintetben jól áll, de hogy mi lesz a jövőben, azt nem lehet kiszámítani. Ráadásul a kamatok negatívak. Úgy tűnik, minden az arany mellett szól.” S a befektetők egyre jobban növelik is aranytulajdonaikat. Az American Eagle érmék eladása például februárban 83 500 uncia volt, szemben az előző év azonos időszakának 18 500 unciájával – közölte az amerikai pénzverde, az US Mint honlapján március 1-jén. A fizikaiarany-fedezetű etf-k állománya pedig az előző negyedévben 300 tonnára ugrott, ez 2009 óta a legmagasabb szint.

 

Az ausztrál pénzverde, a Perth Mint márciusban 29 százalékkal több, 47 948 unciát értékesített, mint tavaly ilyenkor. Eddig már két tucat ország monetáris hatósága vetette be a negatív kamatokat fegyverként, hogy így élénkítse a gazdaságát. A Bank of Japan január végén csatlakozott az EKB-hoz a dán, a svéd és a svájci központi bankkal egyetemben. „A történelem azt mutatja, hogy a negatív reálkamatok időszakában az arany hozama a kétszerese a szokványosnak” – jegyezte meg a World Gold Council a március 31-én publikált jelentésében. „A negatívkamat-politikák hosszabb távon megnövelik a központi bankok aranykeresletét, és a befektetők is ugyanígy viselkednek.”

 

Az arany idei erősödése annak is betudható, hogy a piaci zavaroktól és a gazdasági növekedés lassulásától való félelem keresztülhúzta az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve további kamatemelési terveit. Janet Yellen Fed-elnök a minap kijelentette, hogy óvatosan kell bánniuk a kamatemelésekkel. Ez a dollár árfolyamát kilenc hónapos mélypontra lökte, ennek inverzeként pedig az arany erősödött.

 

Ha még sosem vett aranyat és szeretne segítséget, tájékoztatást kapni, regisztráljon és elküldjük tájékoztató anyagunkat.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: