A Richter közgyűlése döntött az osztalékról

A Richter Gedeon Nyrt. éves közgyűlése megszavazta az igazgatóság által javasolt 72 forintos részvényenkénti osztalékot kedden. Az osztalék kifizetése június 15-én kezdődik.

A Richter közgyűlése döntött az osztalékról

A gyógyszeripari vállalat a 2015. évi, magyar számviteli szabályok szerinti 61,48 milliárd forint adózott eredményéből 13,419 milliárd forintot fizet ki osztalékként a részvényeseknek.

 

A fennmaradó 48,061 milliárd forint a társaság eredménytartalékát növeli. Bogsch Erik vezérigazgató a közgyűlésen sikeresnek értékelte a 2015-ös évet, kiemelve, hogy a vállalat gazdálkodását továbbra is sújtó ukrán válság negatív hatásait sikerült kompenzálni részben földrajzi terjeszkedéssel, illetve a nőgyógyászati termékportfólió bővülésével, amely árbevételük 38 százalékát adja.

 

A Richter konszolidált adózott nyeresége 54,545 milliárd forint volt tavaly a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült éves beszámoló szerint, több mint duplája a 2014. évinek. A csoport árbevétele 365,22 milliárd forintot tett ki 2015-ben, 3,3 százalékkal emelkedett az előző évhez képest.

 

A vezérigazgató a tavalyi év eredményeit ismertetve felidézte, hogy a Richter eredeti készítménye, a cariprazine hatóanyagú, skizofrénia és depresszió elleni gyógyszer forgalmazási engedélyt kapott az Amerikai Egyesült Államokban.

 

A nőgyógyászati termékek között meghatározó, szintén eredeti készítmény, a méhmióma kezelésére szolgáló Esmya a hosszú távú kezelésre vonatkozóan is forgalombahozatali engedélyt kapott tavaly az Európai Unióban. Bogsch Erik megemlítette, hogy a termék tavaly megkapta az "Év gyógyszere 2014" díjat.

 

A bioszimiláris fejlesztés területén is előrelépés történt: elindult két készítmény európai uniós regisztrációja. E területtel kapcsolatban Bogsch Erik hangsúlyozta, hogy míg korábban a kémia dominált a gyógyszeriparban, a jövőben a biológiai készítmények kora jön el. A stratégiai célok elérése érdekében fontosnak tartotta, hogy a változásokhoz időben alkalmazkodjon a vállalat.

 

A vezérigazgató a közgyűlés szünetében újságíróknak elmondta, hogy 2016-ban a vállalat a múlt évinél lényegesen többet fog kutatás-fejlesztésre költeni, árbevételének a 12-13 százalékát, több mint 40 milliárd forintot szán ilyen célra.

 

A külpiacokról szólva a vezérigazgató arra számít, hogy a FÁK-országokban további visszaesés lesz az idén is, növekedést vár viszont Nyugat-Európában, Latin-Amerikában és Kínában. A részvényesek felhatalmazták az igazgatóságot saját részvények vásárlására a mindenkori jegyzett tőke 10 százalékának erejéig a következő egy évben.

 

A részvényvásárlás egyrészt a munkavállalói és vezetői ösztönzési rendszer részvényszükségletét biztosítja, másrészt akvizíciós célokat is szolgálhat. A részvényesek többsége elutasította viszont azt a javaslatot, amely felhatalmazta volna az igazgatóságot az alaptőke felemelésére az elkövetkező öt évben.

 

A határozati javaslat szerint évente az alaptőke 25 százalékával emelhette volna meg az igazgatóság az alaptőkét, így öt év alatt összesen maximum 38,24 milliárd forinttal, 56,877 milliárd forintra emelkedhetett volna a jegyzett tőke a jelenlegi 18,638 milliárd forintról. Bogsch Erik ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy nincs konkrét terv tőkeemelésre, ez csak elvi lehetőség lett volna. A közgyűlésen a részvényesek 53,97 százaléka jelent meg.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás: