FHB: tavaly még veszteséges volt, idén várhatóan nyereséges lesz a bankcsoport

Az FHB Bankcsoport nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerinti konszolidált, adózás utáni vesztesége 2015-ben 10,5 milliárd forint volt, az idén azonban várhatóan már nyereséges lesz a bankcsoport - hangzott el az FHB Jelzálogbank Nyrt. csütörtöki éves rendes közgyűlésén.

A közgyűlésről kiadott közlemény szerint a bank nem fizet osztalékot a részvényeseknek. A bankcsoport a tavalyi kedvezőtlen eredményét elsősorban a nettó kamatbevétel jelentős visszaesésével, illetve a pénzügyi műveletek - kamat- és árfolyamszintek alakulása miatt jelentkező - negatív hatásával indokolta. A banki különadó 2,8 milliárd forintos éves összegén túl az eredményt rendkívüli tételként a nem áthárított tranzakciós illeték is terhelte. A rendkívüli tételektől megtisztítva adózás után a veszteség 4,0 milliárd forint lett volna. 2014-ben adózás után 16,2 milliárd forint volt a bankcsoport vesztesége.

 

A mérlegfőösszeg az elmúlt év végén 744,82 milliárd forint volt, tavaly 3,2 százalékkal csökkent. A bankcsoport kamatbevételei az elmúlt évben 25,3 százalékkal 41,16 milliárd forintra csökkentek, a nettó kamatjövedelem még ennél is jobban, 29 százalékkal 14,6 milliárd forintra esett vissza. Az elmaradás elsősorban a hitelkamatok csökkenéséből adódott, részben az alacsony kamatkörnyezet, illetve az elszámolási és fair bank törvény végrehajtása okozta.

 

 

Az átlagos mérlegfőösszegre vetített nettó kamatrés 2015-ben 1,93 százalék volt, amely az előző évhez képest 8 bázispontos csökkenést mutat. A 2015. évi nettó díjbevétel 7,3 milliárd forintot ért el, ez 29,3 százalékkal magasabb, mint a 2014. évi. A 2015. évi díjbevétel 8,59 milliárd forint volt. A működési költségek 2015 során 18,8 milliárd forintot tettek ki, ami az előző évhez képest 13,0 százalékos emelkedés. A növekedés elsősorban a banküzemi és az üzleti tevékenységgel kapcsolatos költségek növekedéséből származott. Az FHB Csoport működését 2015-ben a hitelezés élénkülése, az elszámolás és forintosítás végrehajtásához kapcsolódó feladatok, valamint a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetéhez való csatlakozás határozták meg.

 

A lakossági üzletágban a kulcstermék a lakáscélú hitel volt, ennek folyósítása meghaladta a 11,7 milliárd forintot és a teljes lakossági hitelfolyósítás több mint felét jelentette. A lakossági jelzáloghitel folyósításokból a bank piaci részesedése 4,4 százalékot ért el. Az FHB Csoport 2015. június 30-tól az elsők között tette ügyfelei számára elérhetővé az új, korábbinál szélesebb kört érintő családi otthonteremtési kedvezményt (csok), amelynek sikere hozzájárult a lakáshitel folyósítások növekedéséhez. A vállalati szegmensben 43,9 milliárd forintos kihelyezés valósult meg, amelyhez hozzájárult a jegybank növekedési hitelprogramjában megvalósított 11 milliárd forintot meghaladó folyósítás is. A bank 2015-ben is kiemelt figyelmet fordított a problémás hitelek kezelésére és az otthonvédelmi programokban való részvételre.

 

Ennek eredményeként a problémás hitelek aránya az év végére 14,7 százalékra mérséklődött. A bank közgyűlése felhatalmazta az igazgatóságot, hogy a hitelintézet alaptőkéjét névértéken legfeljebb négymilliárd forint összegben felemelheti. A mostani felhatalmazás a határozat keltétől számított kettő évig terjedő időtartamra szól, de közgyűlési határozattal megújítható.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás: