Enyhén csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Az előző hetinél enyhén alacsonyabb forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 124,50 pontos, az előző héth

Enyhén csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

A részvénypiac forgalma 38,203 milliárd forint volt, szemben az előző heti 39,79 milliárd forinttal. A vezető részvények a Richter kivételével erősödtek a héten, legnagyobb mértékben, 1,15 százalékkal nőtt az OTP-részvények árfolyama, 7215 forint volt a pénteki záráskor.

 

A Mol-részvényekért 16 650 forintot, az előző hetihez képest 0,6 százalékkal többet kellett fizetni. A Magyar Telekom árfolyama 1,07 százalékkal, 473 forintra nőtt. A Richter árfolyama 0,97 százalékkal 5414 forintra csökkent.

 

Hétfőn a negatív európai hangulat ellenére a BUX a nap végén pozitívan tudott zárni, ami elsősorban az OTP erősödésének volt köszönhető. A befektetők a hét eseményeinek megfelelően vállaltak pozíciókat, több pénzintézet kamatdöntő ülése volt esedékes, valamint az amerikai GDP-adatra vártak.

 

Kedden 0,16 százalékos csökkenéssel, 26 861,12 ponton zárt a BUX, a részvényforgalom mindössze 5,75 milliárd forint volt.

 

Szerdán enyhe, 0,48 százalékos emelkedéssel, 26 988,76 ponton zárt a BUX, a nap végére a legtöbb vezető részvény erősödni tudott, ami az általános jó nemzetközi piaci hangulattal magyarázható. A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények közül a Richter az elmúlt hetekhez képest alacsonyabb forgalmat bonyolított, valamint a Magyar Telekomnál sem volt kiugró a forgalom.

 

Csütörtökön nemzetközi hatások mozgatták a BUX-ot, délelőtt az európai tőzsdékre a jelentősebb ázsiai gyengülés volt hatással, de a kora délutáni órákban javítottak az európai részvényindexek, köztük a BUX is, végül 0,55 százalékos csökkenéssel, 26 840,75 ponton zárt.

 

Pénteken a Mol részvényei teljesítettek a legjobban, 1,3 százalékkal emelkedett az árfolyama. A magyar tőzsde pozitív tartományban zárt. A Mol péntekre 100 forinttal, 0,60 százalékkal 16 650 forintra erősödött egy hét alatt, 7,31 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 82 forinttal, 1,15 százalékkal 7215 forintra nőtt, forgalmuk 21,42 milliárd forintot tett ki a kereskedési hét végén. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,06 százalékkal 473 forintra nőtt, forgalma 1,24 milliárd forint volt a héten. A Richter-papírok árfolyama 53 forinttal, 0,97 százalékkal 5414 forintra mérséklődött, a részvények forgalma 7,71 milliárd forintot ért el a hét végére. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1788,59 ponton zárt pénteken, ez 17,96 pontos, 1,01 százalékos emelkedés volt az előző heti záráshoz viszonyítva.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: