Időközi önkormányzati választások vasárnap

Kilenc településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást.

A Baranya megyei Paléban az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a település független polgármestere, Pintérné Magyar Mária - egészségi okokra hivatkozva - február elsején lemondott. A 112 lakosú község településvezetői tisztségéért két független jelölt indul: Markóné Héder Tímea és Rumpli Éva. A választó névjegyzékben 79-en szerepelnek, ennyien járulhatnak a szavazóurnához.

 

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Abádszalókon szintén polgármestert választanak, mert a település eddigi polgármestere, Kovács Mihály (Abádszalókért egyesület), aki 2010 óta töltötte be hivatalát, február közepén lemondott. A polgármesteri tisztségért három jelölt indul: Balogh Gyula (Fidesz-KDNP), Deák Eszter (független) és Juhász Katalin (Magyar Munkáspárt). A 4700 lakosú település választói névjegyzékében 3583-an szerepelnek.

 

A Nógrád megyei Karancslapujtőn is polgármestert kell választani, mivel a település korábbi vezetője, Somoskői Tibor független polgármester - akit először 2010-ben választottak polgármesterré, majd 2014-ben ismét megnyerte a választást - február elsején egészségi okok miatt mondott le tisztségéről. A vasárnapi voksoláson a választásra jogosult 2166 lakos hat független jelöltre adhatja le voksát: indul a tisztségért Baksa Sándor, Barta László, Dormán Gyula, Musztács László, Rozgonyi Zsolt és Tóth István.

 

Ugyancsak polgármestert választanak vasárnap a Fejér megyei Jenőben, mert az eddigi polgármester, a tisztséget 1998 óta betöltő Varga István (független) január végén lemondott. A településvezetői tisztségért öt jelölt indul: Veres Péter (Magyar Munkáspárt), Klimáné Kerekes Ildikó (független), Kolmer Péter (független), Fister Ferencné (független) és Gárdonyiné Nagy Mária (független).

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Karoson szintén a korábbi polgármester, független Torma Gábor lemondása miatt lesz időközi választás. A mintegy 500 lelkes település 409 választópolgára Bartha Patrikné, Dakos János, Jánoskovicsné Gecse Nóra és Kovách Antal Csaba közül választhatja meg az új polgármestert.

 

A Pest megyei Pilisszentivánon ugyancsak a korábbi polgármester, Pénzes Gábor (független) lemondása miatt kell időközi polgármester-választást tartani. A posztért Cseresznye Sándor és Poppréné Révay Gyöngyi indul, mindketten függetlenként. A választói névjegyzékben 3470-en szerepelnek.

 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kocsordon polgármestert és hattagú képviselő-testületet kell választani, mivel a 2800 lelkes község képviselő-testülete január 28-án feloszlatta magát. A polgármesteri tisztségért négyen indulnak: Pajtás Zsigmond és Gombos Lászlóné függetlenként, Földi István a Jobbik Magyarországért Mozgalom, míg Pásku Károly a Magyar Munkáspárt színeiben. Pásku Károlyon kívül a másik három jelölt képviselőként részt vett az előző testület munkájában. A hat képviselői helyre huszonhat jelölt pályázik: huszonnégyen - köztük az eddigi, Fidesz-KDNP-s polgármester - függetlenként, ketten pedig a Jobbik jelöltjeként méretik meg magukat. Valamennyi korábbi képviselő újraindul a tisztségért. A választáson 2410 helybéli vehet részt.

 

A Bács-Kiskun megyei Lakiteleken szintén polgármestert és képviselőket választanak, mert a 4675 lakosú község képviselő-testülete alpolgármesteri kezdeményezésre január 26-án feloszlatta magát. A polgármesteri tisztségért öt jelölt indul: a jelenlegi polgármester Zobokiné Kiss Anita és Kalócz Gábor függetlenként, Madari Andor a Fidesz-Nemzeti Fórum, Bencsik Mihály a Magyar Munkáspárt, Zoltán Péter pedig a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelöltjeként. A hat képviselői helyre tizennyolcan pályáznak: nyolcan függetlenként, hatan a Fidesz-Nemzeti Fórum színeiben, ketten-ketten pedig a Jobbik és a Munkáspárt jelöltjeként mérettetik meg magukat. Valamennyi korábbi képviselő újraindul a tisztségért. A település választói névjegyzékében 3773-an szerepelnek.

 

A Tolna megyei Paks 7. számú egyéni választókerületében képviselőt választanak vasárnap: a kerület korábbi képvielője, Tell Edit (Néppárt) ugyanis összeférhetetlenség miatt lemondott mandátumáról, miután az önkormányzati Csengey Dénes Kulturális Központ igazgatójává nevezték ki. A körzet 1981 választópolgára négy jelölt közül választhatja ki képviselőjét: Gáspár Viktor (Jobbik), Mezősi Árpád (MSZP), Szabó Péter (Fidesz-KDNP) és Szarka Gyuláné (Magyar Munkáspárt) indul a január 25-én megüresedett képviselői mandátumért. Egy további időközi települési nemzetiségi választást is tartottak volna vasárnap, a Pest megyei Érden ugyanis a roma települési önkormányzat feloszlatta magát. A választás azonban jelöltek hiányában elmarad, így a településen legközelebb csak 2019-ben lehet roma nemzetiségi önkormányzatot alakítani.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: