Az Uber reakciója a kormány által beterjesztett törvényjavaslatra

Budapestet sakkban tartja néhány tucat taxis, akik be akarják tiltatni a piaci versenytársakat. Rövid távon sikeresnek tűnhet az akciójuk, hiszen a döntéshozók olyan törvénymódosítást terjesztettek a Parlament elé, amely megakasztaná a modernizációt, megakadályozná az Uber alkalmazás használatát. Az Ubert 150 ezren használják Magyarországon azért, mert minőségi és megbízható szolgáltatást hozott Budapestre - amit most el akarnak venni a magyaroktól. (Fekete Zoltánnak, az Uber magyarországi vezetőjének nyilatkozata)

Az Uber reakciója a kormány által beterjesztett törvényjavaslatra

Uber nélkül 1200, engedéllyel rendelkező, számlát adó, adófizető sofőr veszítené el megélhetését, 150 ezer - főként fiatal - felhasználót megfosztanának a választás szabadságától, Magyarországot pedig elvágnák a világ azon részétől, ahol nem ellenségnek tekintik a technológiai fejlődést, a digitális gazdaságot. A gazdasági verseny tisztaságát felügyelő intézmények örömmel fogadták az Uber által meghonosított magas minőséget és megbízhatóságot a világ számos országában. Németországban például, ahol a meglehetősen bonyolult taxi szabályozás 60 éves múltra tekint vissza, a Szövetségi Kartell Hivatal a következőt jelentette ki: “A fokozódó piaci verseny nem árt a taxis piacnak … Az Uber megjelenése arra ösztönöz, hogy a meglévő szabályokat szabadabban értelmezzük.”

 

Spanyolországban, ahol az Uber nemrég újraindult, a Nemzeti Versenybizottság egyenesen beperelte a kormányt a személyszállítási piac korlátozása miatt. Lengyelországban a Verseny- és Fogyasztóvédelmi Hatóság nemcsak elutasította a taxis vállalatok panaszát, hanem kijelentette: “a szabályozást az Uberhez hasonló innovatív, modern megoldásokhoz kell igazítani annak érdekében, hogy az utasok és általában a személyszállítási ágazat részesüljön a piaci verseny teremtette előnyökből.”

 

Az Uber elkötelezett a párbeszéd mellett minden érintett féllel közösen, mert csak ez hozhat egy olyan megoldást, amellyel mindenki nyer: a fogyasztó, a vállalkozások és az állam. Mert olyan 21. századi szabályozásra van szükség, amely a fogyasztók érdekeit is képviseli. Nemrégiben Észtország és Litvánia is konkrét lépéseket tett az innovációban rejlő gazdasági lehetőségek kiaknázására. Ezen országok az Uberhez hasonló vállalatokkal partnerségben hozzáláttak a digitális adózási platform kialakításához, illetve a megosztáson alapuló gazdaság szabályozásához oly módon, amely erősíti a fogyasztó és a vállalkozás szabadságát.

 

Reméljük, Magyarország is kész ezt az utat választani. Az Uber a kialakult helyzet megoldásán kíván dolgozni, ám ezalatt az idő alatt is mindenben támogatjuk autós partnereinket - azokat is, akik Budapest útjain szolgálják az utasokat, és azokat is, akiknek folyamatban van az engedélyek beszerzése.

Kecsegtető volt az évkezdése az ABB-nek

Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta az első negyedévet a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
2024. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 04. 19. 19:00
Megosztás:

A rossz hangulat hatott a magyar tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
2024. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Csökkent a Conference Board teljesítményindexe márciusban

Márciusban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
2024. 04. 19. 17:30
Megosztás:

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás:

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás:

Szakmai egyeztetés után teszik közzé az Otthonfelújítási program részleteit

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
2024. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok

Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 04. 19. 15:30
Megosztás:

Folytatódik a Zalaegerszeg melletti ipari park kialakítása

Mintegy 300 millió forintból folytatódik Zalaegerszegen a német Metrans leendő logisztikai központja mellett kialakítandó ipari park kiépítésének második üteme - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az ötvenhetedik Burger King nálunk

Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.
2024. 04. 19. 14:30
Megosztás:

Szombaton forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek szombat délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2024. 04. 19. 14:00
Megosztás:

A vártnál alacsonyabb volt Japánban az infláció

A távol-keleti szigetországban a várt 2,8 százalékkal szemben 2,7 százalékra csökkent márciusban az infláció, míg a februári adat is 2,8% volt.
2024. 04. 19. 13:30
Megosztás:

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
2024. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A külföldi piacszerzésben kapnak segítséget a magyar vállalkozások

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:30
Megosztás:

Az év végig kétszeresére emeli napelemei számát a Budapesti Közművek

Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:00
Megosztás:

Az illetékmentesség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja - hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.
2024. 04. 19. 11:30
Megosztás:

Az S&P rontotta Izrael hitelminősítését

A Standard & Poor (S&P) nemzetközi hitelminősítő AA mínuszról A pluszra rontotta Izrael hosszú távú adósbesorolását
2024. 04. 19. 11:20
Megosztás:

Az új kriptovaluta, melynek ára 0,02 dollár, a Solana és a Cardano mellé került a 2024 áprilisi kiemelt ajánlásokba

A kriptovaluta piac továbbra is vad száguldását folytatja 2024 áprilisában, ahol az olyan ismert szereplők, mint a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) erős pozíciókat töltenek be. Azonban egy új versenyző is megjelent a színen, amely az alkalmi vásárlók figyelmét is magára vonja: a DTX.
2024. 04. 19. 10:45
Megosztás:

Mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján.
2024. 04. 19. 10:30
Megosztás:

Eséssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Az európai és az amerikai határidős indexek a közel-keleti helyzet hatására negatív értéket mutatnak, így eséssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) is pénteken az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
2024. 04. 19. 10:00
Megosztás: