Munkahelyek tízezreit sodorná veszélybe a Brexit

A brit pénzügyminiszter szerint munkahelyek tízezreit sodorhatja veszélybe a londoni City pénzügyi szolgáltatási központjában a Brexit, vagyis az, ha Nagy-Britannia a brit EU-tagságról június 23-ra kiírt népszavazás eredményeként távozna az Európai Unióból.

Munkahelyek tízezreit sodorná veszélybe a Brexit

George Osborne, aki a Financial Times című londoni gazdasági napilap hétfő esti üzleti fórumán szólalt fel, kijelentette: a brit pénzügyi szolgáltatási szektorban 285 ezer munkahely kötődik az EU-piacokra irányuló szolgáltatásexporthoz. Osborne abból az új pénzügyminisztériumi elemzésből idézte az adatokat, amely szerint a brit pénzügyi szektorban 100 ezer állás közvetlenül függ a pénzügyi szolgáltatások uniós exportjától, további 185 ezer munkahely pedig közvetve van ráutalva az ebből az üzleti kapcsolatból eredő másodlagos keresletre.

 

Az elemzés szerint a brit pénzügyi szolgáltatásexport 33 százaléka irányul az Európai Unió piacaira. Osborne az üzleti fórumon elmondta, hogy a brit pénzügyi szektor szolgáltatásexportjának éves értéke 69 milliárd font (csaknem 28 ezer milliárd forint). A brit pénzügyminiszter szerint mindezek alapján katasztrófával érne fel, ha Nagy-Britannia elveszítené hozzáférését az EU egységes piacához. A kilépést pártoló táborra utalva Osborne hozzátette, hogy egyesek szerint a brit gazdaság tönkretétele sem lenne túl nagy ár azért, hogy Nagy-Britannia távozzon az Európai Unióból. A brit pénzügyminisztérium nem először hívja fel a figyelmet az esetleges Brexittel járó gazdasági kockázatokra.

 

A tárca nemrégiben nyilvánosságra hozott, modellszámításokra alapozott 202 oldalas tanulmánya több forgatókönyvet is felvázolt a következő másfél évtizedre. Ezek közül a legkedvezőbb is azzal számol, hogy az éves nominális hazai össztermék (GDP) 2030-ra háztartásonként átlagosan 2600 fonttal (több mint egymillió forinttal) lenne alacsonyabb, mint akkor, ha Nagy-Britannia abban az évben is az EU tagja lenne. Ez a forgatókönyv azt feltételezi, hogy Nagy-Britannia távozik ugyan az EU-ból, de csatlakozik az Európai Gazdasági Térséghez (EEA), amelynek mások mellett az Európai Unióval szoros szerződéses együttműködést folytató Norvégia is tagja.

 

A közepesen negatív forgatókönyv háztartásonként 4300 font (1,7 millió forint) éves gazdasági veszteséget modellez, arra az esetre, ha az EU-tagság megszűnése után Nagy-Britannia kétoldalú kereskedelmi és gazdasági megállapodásokat köt az Európai Unióban maradó országokkal. A legrosszabb előrejelzési modell 5200 font (kétmillió forint) GDP-veszteséggel számol a 26,7 millió brit háztartás mindegyikére lebontva. E forgatókönyv alapján Nagy-Britannia nem lenne az EEA tagja, és kétoldalú megállapodásokról sem tudna egyezségre jutni az EU-tagállamokkal, hanem csak a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tagjaira vonatkozó általános szabályok alapján folytatná együttműködését az unióval, mint például Oroszország vagy Brazília.

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Egyre kevesebb a regisztrált álláskeresők száma

Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca által csütörtökön az MTI-hez eljutatott közleményben.
2021. 08. 26. 15:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Fenntartható-e az összeszerelő Magyarország?

Az alacsony bérek politikájával Magyarország jelentős nemzetközi versenyelőnyt épített ki magának. Hirdetjük, hogy kiváló befektetési lehetőségeket kínálunk, rugalmas munkaerőpiaccal, alacsony munkaerő-költségek mellett, érdemes itt fejleszteni, beruházni. Vajon belülről nézve, nekünk is ez lenne a tartós, legjobb út?
2021. 08. 25. 16:00
Megosztás: