Egy évvel az átadás után megtelt a Prologis Park Prague-Airport

A Prologis, Inc., a világ vezető logisztikai ingatlanvállalata a mai napon bejelentette, hogy bérleti szerződést írt alá az internetes kereskedelemmel foglalkozó cseh Bonami-val, amely 5,795 négyzetmétert bérel a Prologis Park Prague-Airport DC1-es jelű épületben.

Egy évvel az átadás után megtelt a Prologis Park Prague-Airport

„Kifejezetten szeretjük ezt a lokációt, hiszen remek hozzáférést biztosít a különböző belföldi és nemzetközi kereskedelmi útvonalakhoz, és lehetővé teszi vállalkozásunk gyors növekedését” – mondta David Siska, a Bonami ügyvezető igazgatója. „Három éves működésünk során hatalmas sikereket értünk el a régióban, így az épület magas technikai szintje mellett kifejezetten fontos volt, és a jövőben is fontos lesz a parkon belüli növekedés lehetősége.”

 

A tranzakciót a 108 Agency bonyolította le.

 

Ezzel a megállapodással, valamint az ezt megelőző, kínai webáruházzal kötött, 18.000 négyzetméterre szóló bérleti szerződéssel a Prologis Park Prague-Airport DC1– amely a spekulatív fejlesztések nyomán épült -  minden négyzetmétere elkelt.

 

„Az e-kereskedelem nemcsak Csehországban, de a régióban is egyre jelentősebb szerepet játszik az ipari ingatlanok iránti keresletnövekedésben” – mondta Martin Baláž, a Prologis Csehország és Szlovákia bérbeadási és fejlesztési igazgatója. „A Prologis stratégiájának alapja, hogy olyan rugalmasan kialakítható, azonnal beköltözhető raktáringatlanokat fejleszt, amelyek megfelelnek mind a jelenlegi, mind a jövőbeli bérlői igényeknek, legyen szó e-kereskedőről vagy bármilyen más területen tevékenykedő partnerről. A DC1 teljes kihasználtsága egy évvel az átadás után azt jelenti, hogy a stratégiánk sikeres.”

 

„A logisztikai ingatlanfejlesztő tevékenységeket egyértelműen az autóipar, az elektronikai ipar, illetve az e-kereskedelem ösztönzi a régióban, így Magyarországon is. Ezek közül várhatóan az e-kereskedelem lesz az, amelyik a legnagyobb fejlődés elé néz” – mondta Kemenes László, a Prologis magyarországi alelnöke.


A jelen állapotában 61.300 négyzetméteres Prologis Park Prague-Airport két épületből áll. A Václav Havel repülőtértől mindössze 5 percre található park a D5 autópályán keresztül több belföldi és nemzetközi kereskedelmi útvonalhoz kapcsolódik.

 

A Prologis a maga több mint 985.000 négyzetméternyi logisztikai és ipari területével Csehország egyik vezető ipari ingatlan szolgáltatója (2016. március 31-i adatok alapján).

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás: