Csökkent az FHB-csoport vesztesége

Az FHB-csoport adózás utáni vesztesége 1,277 milliárd forint lett 2016 első negyedévében a konszolidált, nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerint, a veszteség az egy évvel korábbinál lényegesen, 66,4 százalékkal alacsonyabb - közölte a bankcsoport a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.

Csökkent az FHB-csoport vesztesége

Az FHB-csoport konszolidált mérlegfőösszege 2016. március 31-én 738,7 milliárd forint volt, 0,8 százalékkal, 6,1 milliárd forinttal alacsonyabb az előző negyedév véginél.
   
Az első negyedévi 3,5 milliárd forint nettó kamatbevétel - részben a hitelállomány csökkenése, de nagyobb részt az elszámolási és fair bank törvény 2015. évi végrehajtásának következtében - 32,6 százalékkal marad el az előző év azonos időszakának bevételétől, az előző negyedévhez képest pedig 7,7 százalékkal nőtt.
   
A hitelkihelyezések mind a lakossági, mind a vállalati szegmensben jelentősen meghaladták az egy évvel korábbi volumeneket. A lakossági hitelek 5,3 milliárd forintos összege 54,0 százalékkal, a vállalati kihelyezések csaknem 9,0 milliárd forintos összege 45,1 százalékkal magasabb a 2015. első negyedévinél.
   
A lakossági kihelyezések többségét a mintegy 2,3 milliárd forint nagyságú lakáshitel-folyósítás adta, míg a 2 milliárd forintot meghaladó személyikölcsön-, illetve lombardhitel-folyósítás majdnem háromszorosa az előző negyedévinek. A banknál április végéig csaknem 500 csok-igénylést (családi otthonteremtési kedvezmény) nyújtottak be, ezen felül 122 darab 10+10 millió forintos csok-igénylést fogadtak be. Az év eleje óta 215 folyósítás történt 428,5 millió forint összegben, a csok 2015. júniusi bevezetése óta pedig összesen mintegy 823 millió forintot folyósított a bank.
   
A vállalati hitelkihelyezések az első negyedévben 9 milliárd forintot értek el, ebből a növekedési hitelprogram (nhp) keretében kihelyezett állomány meghaladta az 1,8 milliárd forintot. A kihelyezések növekedéséhez már érdemben hozzájárult az FHB Lízing Zrt. 2015-ben elindított termelőeszköz-lízing üzletága is, ahol az új ügyletek volumene mintegy 400 millió forint volt az első negyedév során.
   
A negyedév során a problémás hitelek aránya (NPL-arány) a 2014. év végi 20,2 százalékról 2016. március végére 13,5 százalékra csökkent a problémás hitelállomány ugyanezen időszak alatti mintegy 42 százalékos csökkenésének köszönhetően.
   
A konszolidált betétállomány 2016. első negyedév végén 331,7 milliárd forint volt, amely minimális növekedést jelent a 2015. év végi 329 milliárd forintos állományhoz képest. A vállalati betétek volumene megközelítette a 206 milliárd forintot, míg a lakossági betétek, minimális csökkenéssel, 126 milliárd forintot tettek ki.
   
A betétállománynál nagyobb mértékben bővült az FHB-csoport tagjai által kezelt összes - nem konszolidált - megtakarításállomány, amely 2016. március 31-én megközelítette a 835 milliárd forintot, azaz a bankcsoportnál elhelyezett megtakarítások nagysága egy év alatt csaknem 15 százalékkal, több mint 106 milliárd forinttal nőtt.
   
A növekedés jelentős részét az értékpapír-számlákon elhelyezett állomány bővülése adta. A Magyar Posta Befektetési Zrt. által kezelt vagyon a negyedév végére megközelítette a 140 milliárd forintot, amely az előző negyedév végéhez képest 19 százalékos, éves szinten 93 százalékos emelkedést jelent.
   
A Diófa Alapkezelő által kezelt alapok és egyéb portfóliók összesített nettó eszközértéke a negyedév végén meghaladta a 412,5 milliárd forintot. A Diófa által kezelt nettó eszközérték 38 százalékát kitevő befektetési alapokban kezelt állomány emelkedésének legnagyobb részét a Magyar Posta Takarék Ingatlan Alap adta, amelynek nettó eszközértéke március közepén átlépte a 100 milliárd forintot.
   
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A papír a csütörtöki kereskedést 725 forinton zárta, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 820, a legalacsonyabb 633 forint volt.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás: