Szoftveres megoldás a pályaválasztók és HR osztályok problémáira

Évtizedes problémára ad választ a My Science Mentor Program, amelynek segítségével a diákok tudatos életpályát tervezhetnek meg maguknak. A szoftverben rendelkezésükre áll minden információ, amely segítheti őket a döntéseik maghozatalában, valamint virtuális és személyes mentor is végigkíséri őket az első munkahelyük megszerzéséig. A munkáltatók közben már az iskolapadtól nyomon követhetik leendő dolgozóik fejlődését és relevánsabb információkat kapnak egy jövőbeni munkavállalóról, mint az eddigi fejvadász cégek bármelyikétől.

Szoftveres megoldás a pályaválasztók és HR osztályok problémáira

A munkaadók a szükséges kompetenciák híján nagyon nehezen találnak megfelelő munkavállalót, a leendő munkavállalók pedig nem terveznek eléggé előre és nem tudják, hogy pontosan milyen ismeretekre lenne szükségük egy adott állás betöltéséhez. Erre a két alapvető problémára ad választ a My Science Mentor Program, amelynek segítségével az összes szereplő egy tudatos életpályát tervezhet meg magának.

"Megvizsgálva a fiatalok pályaválasztási szokásait, tendenciáit, a hiányszakmákat, a tudományok háttérbe szorulását arra a következtetésre jutottunk, hogy az egyre nagyobb teret nyerő technikai megoldásokat és eszközöket felhasználva létrehozunk egy olyan nemzetközi platformot és applikációt, ami két szereplőt köt össze.

Egyedülálló módon első lépésben a platformon keresztül a pályaválasztás előtt álló fiatalokat kötjük össze az ipari szereplőkkel, és az oktatási intézmények is információ szinten lesznek jelen a programban. Meggyőződésünk, hogy ha időben kapcsolunk, az általunk fejlesztett nemzetközi MSM Platform felhasználói lehetnek a változás nagy nyertesei a szoftver piacrakerülésével" - mondta Fehér Tímea, alapító.

A My Science Mentor Program a 12-25 év közötti fiatalok egyéni tehetséggondozásra fektet nagy hangsúlyt, az iskolán kívüli tudásanyag átadásával alkalmaznak alternatív pedagógiát személyre szabottan.

"A személyiség, kompetencia tesztek kitöltése és kiértékelése után a regisztrált fiatal és családja információkat kapnak a fiatal számára legoptimálisabb szakterületekről,  szakmákról, oktatási intézményekről – ezek követelményeiről, ipari szereplőkről azok elvárásairól. Ezzel a My Sience Mentor program jelentősen megkönnyíti a pályaválasztást. A szakma kiválasztását követően a program cselekvési tervet készít a fiatal számára arról, hogyan érheti el leghatékonyabban munkaerő-piaci céljait.

A terv tartalmazza a várható költségeket, a pénzkereseti és forrásnövelési lehetőségeket, valamint az elsajátítandó plusz kompetenciákat. A program ezzel teljesíti legfontosabb célját, hogy  segítse a fiatalok, az oktatási intézmények és az ipari szereplők egymásra találását.  A programunk másodlagos célja, hogy a jelenhez és a gyors változásokhoz igazodó pénzügyi kultúrát adjon és pénzügyi terv segítségével tudatosan készítse fel a jövő fiataljait céljaik megvalósítására" - nyilatkozta Lichtenthal Tina, alapító.

Az MSM programon keresztül egyidejűleg az ipari szereplők olyan potenciális adatbázishoz juthatnak, mely relevánsabb információkat tartalmaz egy jövőbeni munkavállalóról, mint az eddigi fejvadász cégek bármelyike. A platform az oktatási intézményeknek is segít, ugyanis átfogó képet ad a fiatalok képességeiről és tanulmányi eredményeikről, valamint visszajelzésekkel szolgál az oktatás minőségéről. Az eredmények által az intézmények másrészről megismerik az ipari szereplők elvárását, hogy milyen újításokra, új trendek, fejlesztések, új oktatási anyagokra van szüksége a piacnak.

A My Sience Mentor program jelenleg megvalósítási fázisában van, hónapok óta szakmai csapat dolgozik a platform tartalmi elemeinek kidolgozásán. A várható indulás Magyarországon 2017 év eleje.

Kapcsolódó kalkulátoraink:
Mennyibe fog kerülni az egyetemi/főiskolai képzés?

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Egyre kevesebb a regisztrált álláskeresők száma

Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca által csütörtökön az MTI-hez eljutatott közleményben.
2021. 08. 26. 15:00
Megosztás:

Fenntartható-e az összeszerelő Magyarország?

Az alacsony bérek politikájával Magyarország jelentős nemzetközi versenyelőnyt épített ki magának. Hirdetjük, hogy kiváló befektetési lehetőségeket kínálunk, rugalmas munkaerőpiaccal, alacsony munkaerő-költségek mellett, érdemes itt fejleszteni, beruházni. Vajon belülről nézve, nekünk is ez lenne a tartós, legjobb út?
2021. 08. 25. 16:00
Megosztás:

A dolgozók harmada home office-ban marad, az IT-védekezést is ehhez kell igazítani

Év végére globálisan az alkalmazottak csaknem harmada távmunkában végzi el a feladatait, arányuk pedig a közeljövőben sem csökken jelentősen. Ez arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ennek megfelelően a vállalatoknak az IT rendszereik védelmét is ehhez kell igazítani, s erre tekintettel kell kialakítani — hívja fel a figyelmet a Maxvalor Hungary, a dán Heimdal Security magyarországi forgalmazója.
2021. 08. 25. 13:00
Megosztás:

Nem teljes a munkáltatói bizalom a távmunkában foglalkoztatottak felé.

A munkáltatók mindössze 35 százaléka bízik meg teljes mértékben a távmunkában dolgozó munkatársaiban, 39 százalékuk viszont úgy véli, hogy emberei otthon nem dolgoznak olyan keményen és hatékonyan, mint az irodában - közölte a Ricoh Europe kedden az MTI-vel.
2021. 08. 25. 03:00
Megosztás:

Diákok fejlesztettek digitális tanulási eszközöket krónikus beteg gyerekeknek

Interaktív nyelvtanuló applikációjával a Fazekas Gimnázium diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan Stanley budapesti központja által idén először megrendezett Code to Give hackathont. A vállalat felhívására diákok, pályakezdők és tapasztalt szakemberek jelentkeztek, hogy a Morgan Stanley informatikusaival együttműködve, az Amigos a gyerekekért Alapítvány partnereként innovatív tanulási eszközöket fejlesszenek krónikus betegség miatt hosszabb kórházi kezelésre szoruló gyerekek és tinédzserek számára.
2021. 08. 24. 15:00
Megosztás:

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások, igényelhetők a diákhitelek

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások és igényelhetők a diákhitelek - mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2021. 08. 24. 05:00
Megosztás:

Egyszerűbb és gyorsabb toborzást követelnek a vezetők

A Magyarországon kialakult munkaerőhiány következtében szinte minden szektorban megnehezült a toborzás. Egyre több nehézséggel szembesülnek a mindennapokban a cégvezetők és a HR szakemberek, hiszen a gyorsan változó munkaerőpiaci viszonyok és a munkavállalók minél jobb minősége között kell megállniuk a helyüket. Ma már a munkahelyváltás folyamata is felgyorsult, ami a toborzóktól azonnali reakciókat és hatékony kommunikációt kíván meg számos csatornán, miközben rövid időn belül kell megtalálniuk a szervezet számára tökéletes munkaerőt. Ennek a megváltozott helyzetnek is meg vannak az eszközei, amiről Nemes-Nagy Szilvia a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa, vezetési és toborzási szakértő adott részletes tájékoztatást.
2021. 08. 22. 05:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Ideje felkészülni az iskolakezdésre – digitális vagy offline család?

Nyakunkon a szeptember, és hamarosan újra becsengetnek az iskolákban. Idén remélhetőleg már nem az otthoni íróasztal vagy ebédlőasztal előtt kuporognak a diákok, hanem végre az iskolapadot koptathatják. Egy azonban biztos, fel kell készülnie a szülőknek egy esetleges újabb digitális vagy hibrid oktatásra. A világ megváltozott, már nem lehet többé csak a könyvekre és a füzetekre támaszkodni, a diákoknak digitális eszközökre is szükségük van.
2021. 08. 19. 18:00
Megosztás:

A munka jövője: automatizáció

A Universal Robots a robotikai piac egyik úttörője az olyan szabályozások kidolgozásában, melyek a kobotok, az automatizáció, valamint a biztonságos munkavégzés feltételeit teremtik meg. A cég évek óta arra törekszik, hogy világszerte szabályozza a robotok működését és a munkáltatók számára, úgynevezett együttműködő robotok biztosításával segítse a munkavégzést.
2021. 08. 19. 07:30
Megosztás:

Változatlanul indul a tanév Montenegróban

A megszokott időben, szeptember elsején kezdődik a tanév Montenegróban, a tantermi oktatás 45 perces órákkal zajlik majd - közölte kedden a montenegrói oktatási minisztérium.
2021. 08. 19. 02:00
Megosztás:

Felkészülés az iskolakezdésre: ismét digitális oktatás vár a magyar szülőkre és diákokra?

A magyar szülők több mint háromnegyede arra számít, hogy a koronavírus 4-ik hulláma várhatóan újabb iskolabezárásokhoz vezet és a diákok ismét visszakényszerülnek a digitális oktatásba, derül ki egy, a MediaMarkt megbízásából készült országos felmérésből. A családok közel egyharmada nem rendelkezik a digitális oktatáshoz szükséges megfelelő műszaki eszközökkel.
2021. 08. 17. 22:00
Megosztás:

Újabb óvoda felújítása kezdődött el Szegeden

Uniós támogatással, 200 millió forintból újítják fel a szegedi Gyertyámos utcai óvodát, az önkormányzat 2017 óta több mint kétmilliárd forintot fordított ilyen célra, és jelenleg is folyik két másik épület rekonstrukciója - tájékoztatta a polgármesteri hivatal az MTI-t.
2021. 08. 15. 01:00
Megosztás:

Ismét egyre optimistábbak a magyar munkavállalók

A hazai munkavállalók az egy évvel ezelőtti állapothoz képest egyre optimistábban tekintenek jelenlegi állásuk, illetve munkahelyük stabilitására, amelyet egy esetleges új elhelyezkedés esélyével kapcsolatos percepció rekordmagas pontszáma is alátámaszt. Összességében elmondható, hogy a magyarok egzisztenciális válságérzete már túl van a mélyponton és közelít a járvány előtti időszakhoz, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.
2021. 08. 14. 07:00
Megosztás:

A magyarok több mint fele biztosnak látja munkahelyét

Több mint öt évre látja biztosnak a munkahelyét a magyar munkavállalók 62 százaléka, míg egy évvel korábban ez az érték még 55 százalékon állt, vagyis egyre optimistábbak a magyar dolgozók - derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb, júniusban készített közös kutatásából.
2021. 08. 13. 08:00
Megosztás:

Így nőtt a román nettó átlagbér

Júniusban 7,4 százalékkal volt magasabb a román nettó átlagbér a tavalyi év azonos időszakához mérten, az inflációt figyelembe vevő reálkereset 3,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a román országos statisztikai intézet szerdán.
2021. 08. 12. 08:00
Megosztás: