Szijjártó szerint a Continental makói beruházása egy jó példa

A Continental autóipari cégcsoport makói beruházása azt példázza, hogy érdemes a külföldi vállalatoknak Magyarországon befektetni, hosszú távon elköteleződni itt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Makón.

Szijjártó szerint a Continental makói beruházása egy jó példa

A tárcavezető a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. beruházásának hivatalos átadóján elmondta: ahogyan a vállalkozásoknak, úgy az országoknak is öldöklő versenyben kell helyt állniuk, Magyarországgal is sok környező ország versenyzett a beruházás elnyeréséért. A 2010 óta végrehajtott, "eleinte bátornak, sőt olykor vakmerőnek tűnő" gazdaságpolitikai intézkedések bebizonyították, lehet egyszerre gazdasági növekedést és munkahelyteremtést elérni, miközben a költségvetés is egyensúlyban marad - mondta a miniszter.

 

Szijjártó Péter emlékeztetett: a magyar gazdaság kiszámítható pályára állt, tavaly 2,9 százalékos növekedést ért el. Jelenleg 4,2 millió ember dolgozik, amely 23 éves csúcsot jelent, tavalyhoz képest 145 ezer emberrel többnek van munkája. Elégedettek azonban csak akkor lehetünk, ha elérjük a cseh szintet, ahol ötmillióan dolgoznak - mondta a miniszter. Felidézte: a 2015-ös év rekord volt, "minden idők legmagasabb" exportja, külkereskedelmi többlete és beruházási szintje jellemezte a gazdaságot. Szijjártó Péter szerint a Continental cégcsoport beruházása megerősíti Magyarország pozíciót az európai versenyben. Úgy fogalmazott: az ország az európai autógyártás egyik fellegvárává vált, tavaly a járműipar a teljes feldolgozóipari kibocsátás 30 százalékát tudta magáénak. Magyarországon 700 autóipari vállalkozás 150 ezer embert foglalkoztatott az elmúlt év végén, amely 13 százalékos növekedés egy év alatt. A szegmens termelési értéke elérte a 7833 milliárd forintot, amely mintegy 17 százalékos növekedés egy év alatt - mondta.

 

A magyar gazdaság teljesítménye nagymértékben függ a modern német gyáripartól - tette hozzá a miniszter, s közölte: az európai gazdaság gerincét a német gyáripar adja, a közép-európai gazdaságok, köztük elsősorban a magyar pedig a modern német gyáripar hátországává váltak. A tárcavezető felidézte: a külföldi működő tőke negyede Németországból érkezik Magyarországra. A német iparkamara által nyilvánosságra hozott adatokat idézve elmondta, a Magyarországon jelen lévő német befektetők 80 százaléka ismét Magyarországot választaná, valamint a német vállalatok közel fele a beruházások növelését tervezi. Magyarország tehát mégsem olyan rossz, érdemes itt beruházni, hosszú távon elköteleződni - fogalmazott Szijjártó Péter.

 

A miniszter megjegyezte, a Continental a magyar egyetemek partnere a kutatás-fejlesztésben és az oktatásban is, így hozzájárul ahhoz, hogy mindig legyen megfelelő számú képzett szakember az országban. Nagy Mihály, ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. ügyvezetője elmondta: a 2015 nyarán kezdett beruházás során 30 százalékos kapacitásbővítést hajt végre a vállalat Makón. A fejlesztés után 4000 négyzetméter termelési területtel, szociális blokkal, irodaépülettel, új kamionparkolóval bővült a makói telephely, és egy új, ötezer négyzetméteres logisztikai csarnok is épült. A termeléskapacitást termelőgépek (új extrudersorok, kazánok, prések, bélyegző gépek, nyomáspróba asztalok és zsugoralagutak) beszerzésével is bővíti a cég. A beruházás összértéke közel 12 millió euró, amelynek a felét állami támogatással valósították meg.

 

A bővítéssel 216 új munkahelyet teremtett a vállalat a térségben, de az ügyvezető szavai szerint ezt a vállalást a cég valószínűleg túlteljesíti. Nagy Mihály közölte: minden ötödik Európában készült autóban Magyarországon gyártott hűtő-fűtőelemek vannak. A ContiTech Fluid két magyarországi (makói és váci) telephelyén több mint 3400 alkalmazottat foglalkoztat, jelenleg mintegy 38 ezer négyzetméteren folytat termelést. A cég húsz éve működik a térségben, autóipari gumialkatrészek mellett műanyag hűtő- és fűtő csöveket, valamint gyorscsatlakozókat gyárt. A makói és a váci üzemben együttesen naponta közel 200 ezer szerelt termék készül. A Continental AG öt divíziójának együttes forgalma 2015-ben 39,2 milliárd euró volt. A konszern nyeresége az idei üzleti évben 12 százalékkal, 734 millió euróra nőtt az első negyedévben.

 

A vállalat árbevétele 9,85 milliárd euró volt az egy évvel korábbi 9,57 milliárd euróval szemben az első negyedévben. A Continental azzal számol, hogy árbevétele az idén 4-5 százalékkal, 41 milliárd euróra nő. A Continental csoport egyike a világ legnagyobb autóipari beszállítóinak, a cégcsoport 55 országban több mint 208 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Magyarországon hat gyárral és egy gumiabroncs kereskedelmi központtal van jelen, a bérelt munkaerővel együtt több mint hétezer embernek ad munkát. Gyártó-, szoftverfejlesztési és kereskedelmi tevékenységet végez Budapesten, Veszprémben, Szegeden, Makón, Vácott, Nyíregyházán, valamint Budaörsön. 2013 áprilisában stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a magyar kormánnyal.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás: