Érkezik hozzánk Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter

A kétoldalú gazdasági együttműködés kérdései lesznek a legfontosabb téma a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatandó szerdai megbeszélésen - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek kedden.

Érkezik hozzánk Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter

A tárcavezető emlékeztetett: Orbán Viktor miniszterelnök februári moszkvai látogatásán állapodtak meg arról, hogy az ott kötött megállapodások utánkövetésének egyik fő állomásaként Szergej Lavrov tavasszal eljön Budapestre, ezért kerül sor most az orosz miniszter hivatalos látogatására. Szijjártó Péter kifejtette: a kétoldalú gazdasági együttműködésről tárgyalva arról lesz szó, hogy az EU által életbe léptetett szankciók és az arra válaszként adott orosz lépések jelentősen visszavetették a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokat és kereskedelmi forgalmat.

 

Ugyanakkor vannak olyan területek, amelyeket a szankciók nem érintenek, így azok erősítésével le lehet lassítani, illetve meg lehet állítani a csökkenést - mutatott rá. Hozzátette: ezek elsősorban Oroszországban végrehajtandó magyar gépipari és élelmiszeripari beruházásokat jelentenek. A külügyminiszter arról is beszélt, hogy orosz kollégájával tárgyalni fognak az EU és Oroszország együttműködésének jövőjéről.

 

Nemcsak Oroszországnak és Magyarországnak, hanem az egész uniónak az az érdeke, hogy Oroszország és az EU együttműködése javuljon, miként az is, hogy hosszú távon fenntartsák annak a lehetőségét, hogy az európai versenyképesség visszaszerzése érdekében ismét pragmatikus, a felek gazdasági érdekeinek megfelelő kooperáció jöjjön létre - vélekedett. Úgy látja, hosszú távon az unió versenyképessége szempontjából kiemelten fontos, hogy az EU és az Eurázsiai Gazdasági Unió között a jövőben szintén pragmatikus együttműködés valósuljon meg - jegyezte meg. Szijjártó Péter kitért rá: a szerdai egyeztetésen szó lesz azokról a nemzetközi folyamatokról is, amelyekben Oroszországnak nagy szerepe van, egyúttal Európára és azon belül Magyarországra jelentős hatást gyakorolnak.

 

Ilyen a szíriai válság, amelynek a megoldása csak transzatlanti-orosz együttműködés alapján képzelhető el - magyarázta. Hozzátette: ez a kérdés az Európára háruló bevándorlási válság szempontjából kulcsfontosságú. Ugyancsak téma lesz az ENSZ-főtitkárválasztás - mondta a tárcavezető. Jelezte, a kelet-európai országcsoport - amelyben Magyarország is található - az egyetlen, amely még nem adott főtitkárt a világszervezetnek. Szijjártó Péter úgy értékelte, minden regionális kérdés napirenden lesz a szerdai megbeszélésen, és mivel az európai-orosz együttműködés jövője szempontjából az ukrajnai kérdés nem megkerülhető, az is szóba kerül majd. Magyarország a minszki megállapodások végrehajtását tekinti a kulcskérdésnek, és minden, a konfliktusban érintett felet arra ösztönöz, hogy azokat maradéktalanul teljesítse, mert akkor a szomszédságunkban megszűnik a háború, és az európai-orosz együttműködés is könnyebbé válhat - mondta Szijjártó Péter. Szergej Lavrov legutóbb 2013 májusában járt munkalátogatáson a magyar fővárosban.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: