Franciaország kénytelen bevetni olajtartalékait

A francia kormány megkezdte stratégiai olajtartalékainak bevetését az olajfinomítók sztrájkja miatt, amelyet a CGT szakszervezet hirdetett meg a munkajogi reform visszavonását követelve. A legjelentősebb francia szakszervezeti tömörülés az elektromos áram termelésének felfüggesztésével is fenyegetőzik.

Franciaország kénytelen bevetni olajtartalékait

Az olajfinomítók és -raktárak blokádja miatt a kormány két napja megnyitotta a stratégiai tárolókat, amelyek olajmennyisége 115 napra elegendők. Ezekből három napi fogyasztásnak megfelelő mennyiséget használtak el - erősítette meg Alain Vidalies közlekedési államtitkár. Elmondta, hogy erre nem azért volt szükség, mert nem áll rendelkezésre több üzemanyag, hanem azért, hogy gyorsabban lehessen újratölteni a benzinkutakat. A múlt héten kezdődött konfliktus kezdete óta ugyanis a lakossági üzemanyag-fogyasztás négy-ötszörösére emelkedett, az ország nyugati és déli részén egyes megyékben már szinte egyáltalán nem lehet üzemanyaghoz hozzájutni, Párizsban és környékén a kutak 40 százalékánál vannak szállítási fennakadások.

 

A francia olajipari unió megerősítette, hogy bevetették a tartalékokat, ugyanakkor azt is közölte, hogy a tartalékmennyisség nem csökkent, miután a tárolókat azonnal utántöltötték. Azaz Franciaországnak továbbra is 18,5 millió tonna olajtermék áll rendelkezésre a stratégiai tárolókban, a mintegy száz, titkos telephelyen. A tartalékok bevetésének, illetve az erről szóló bejelentésnek elsősorban szimbolikus politikai jelentősége van a kormány és a CGT közötti erőjátékban. Legutóbb 2010-ben volt szükség a stratégiai tartalékok bevetésére, amikor is Nicolas Sarkozy akkori államfő nyugdíjreformja miatt hirdettek sztrájkot az olajfinomítók.

 

Franciaország nyolc olajfinomítójából hatban szünetelt szerdán a termelés, de 11 elfoglalt üzemanyagraktárt reggel a rohamrendőrök "felszabadítottak", így azokból megindulhatott a szállítás, több megyében pedig korlátozták a lakossági fogyasztást: a személyautók sofőrjei legfeljebb húsz, a teherautóké legfeljebb 150 liter üzemanyaggal tankolhatják fel járműveiket. A CGT szerdán az elektromos áram termelésének felfüggesztésével is fenyegetőzött, amennyiben a kormány nem vonja vissza a munkajogi reformot. A 19 atomerőműből eddig egyben, a közép-franciaországi Nogent-sur-Seine-ben szavazták meg a sztrájkot a dolgozók. Elemzők szerint kizárt annak a kockázata, hogy a háztartások sötétbe boruljanak, miután az ország vízerőművekkel és jelentős gáztartalékkal is rendelkezik, s ezekkel kompenzálni lehet a kieső áramtermelést.

 

A francia vállalatok jövőjéért és az ország imázsáért aggódó munkáltatói szervezetek szerdán arra kérték az államot, hogy tegyen meg mindent a közérdek garantálásáért, illetve azért, hogy "szabadon lehessen dolgozni és közlekedni" az országban. Stéphane Le Foll kormányszóvivő egyelőre kizárta, hogy az olajfinomítók sztrájkoló dolgozóit a kormány kötelezné a munka felvételére. Pedig a jobboldali ellenzék is ezt kérte a kormánytól annak érdekében, hogy ne bénuljon le az ország. Szerdán és csütörtökön egyébként a vasutasok is sztrájkolnak, de a munkabeszüntetésben kevesebben vesznek részt, mint a múlt héten, a vonatok mintegy 75 százaléka közlekedik. Philippe Martinez, a CGT elnöke szerdán azt mondta a France Info hírrádióban, hogy amíg a kormány nem hajlandó tárgyalni, addig a sztrájkmegmozdulás fokozódni fog.

 

A kormány álláspontja szerint egy "kisebbség" ejtette túszul az országot, ezért kizárt, hogy visszavonja a vitatott munkajogi reformot. Francois Hollande francia elnök ötéves államfői mandátuma legfőbb reformjának tekinti a 10 százalék feletti munkanélküliség csökkentését célzó munkajogi reformot, amelynek egyik legfőbb eleme a munkaidő rugalmasabbá tétele a vállalatokon belüli belső egyeztetésekkel, valamint az elbocsátások szabályozásának könnyítése. Bírálói szerint a reform túlságosan is kedvez a munkaadóknak, és fokozhatja a munkavállalók kiszolgáltatottságát. A munkajogi reform ellen több mint két hónapja tartanak az egyre gyakrabban erőszakos eseményekbe torkolló tüntetések Franciaországban.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: