Clinton szabályt sértett - magánszerveren levelezgetett

Az amerikai külügyi tárca szerint miniszterként Hillary Clinton megsértette a hivatali előírásokat azzal, hogy levelezését részben magánszerveren bonyolította.

Clinton szabályt sértett - magánszerveren levelezgetett

A State Department belső ellenőrzése vizsgálatot végzett el az ügyben. A következtetéseit összegző jelentést a kongresszus tagjai kapták meg, de szerdán kiszivárogtatták az amerikai sajtónak is.
   
A jelentés öt külügyminiszter elektronikus levelezési gyakorlatát vizsgálta meg, s arra a megállapításra jutott, hogy "korlátozott volt a lehetőség e-mailek feltörésére, elektronikusan tárolt adatok megszerzésére". Ugyanakkor a vizsgálat szerint "hosszú ideje tartó, rendszerszerű hanyagság" jellemezte a külügyminisztérium elektronikus adattárolását, s ez nem csupán egyetlen miniszter munkássága idején volt jellemző. A jelentés mindazonáltal megrótta Hillary Clintont a biztonsági előírások figyelmen kívül hagyásáért, s azért is, mert nem kért előzetesen engedélyt a magánszerver igénybevételéhez. Clinton korábban mindig tagadta, hogy bármiféle titkosított információkról szót ejtett volna a magánlevelezésében.
   
Az információ, miszerint Hillary Clinton külügyminiszterként a magánszerverét használta hivatalos levelezésre is, tavaly nyáron került nyilvánosságra, s az amerikai elnökjelöltségért folyó kampányban ez a téma állandóan napirenden van, hiszen Clinton a demokraták legesélyesebb pályázója. Ellenlábasai szerint Hillary Clinton elővigyázatlansága miatt titkosított és az amerikai nemzetbiztonságot érzékenyen érintő információk illetéktelenekhez is kerülhettek. Az ügyben ezért hónapok óta nyomoz az FBI (Szövetségi Nyomozó Iroda) is, megállapítandó, hogy történt-e büntetőjogi következményekkel járó hanyagság.
   
A külügyi vizsgálat során a belső ellenőrzés meghallgatta John Kerryt, az amerikai diplomácia jelenlegi irányítóját, és három korábbi külügyminisztert, Madeleine Albrightot, Colin Powellt és Condoleezza Rice-t.
   
Hillary Clinton is beidézték, de ő nem volt hajlandó megjelenni, mint ahogyan három közvetlen munkatársa is visszautasította a meghallgatást. A szerdán nyilvánosságra hozott jelentésre reagálva Clinton kampánymenedzsere leszögezte: nem ő volt az egyetlen külügyminiszter, aki a magánfiókját használta hivatalos levelezésre. "A hamis elméletekkel ellentétben a jelentés megjegyzi, hogy a magánfiók használatával tisztában voltak a minisztériumban, és nincs bizonyíték arra, hogy bárki is sikeresen feltörte volna a kérdéses e-mail-fiókot" - fogalmaz Clinton kampánymenedzserének közleménye.
   
Mark Toner külügyi szóvivő nyilatkozatában közölte: a jelentés legfontosabb ajánlásainak gyakorlati megvalósítását már megkezdték.

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás: