Így látja Magyarországot a külföldi sajtó

Németországban a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádió Magyarország és az Európai Unió kapcsolatáról, a Spiegel Online című hírportál pedig a szegedi járásbíróságról közölt riportot.

Így látja Magyarországot a külföldi sajtó

A Deutschlandfunk Európa arcai című műsorában Jelenetek egy érdekházasságból - Magyarország nézetei az Európai Unióról címmel közölte Jan Uwe Stahr riportját, aki kiemelte, hogy Brüsszelben "bajkeverőként és állandó kritikusként" tartják számon Orbán Viktor miniszterelnököt, aki hazájában olyan politikusként mutatja be magát, aki "megvédi nemzetét" az EU "állítólagos gyámkodásától". A többi között hozzátette, hogy amikor a menekültekről és a bevándorlásról van szó, a kormányfő nemcsak nemzete, hanem "egész Európa védelmezőjeként" mutatja be magát, és számára "veszélyt, terrorizmust, a kulturális önazonosság és az értékek fenyegetettségét" jelentik a menekültek és a bevándorlás. Meggyőződése szerint a menekülésre kényszerült emberek nem akarnak beilleszkedni, és "Európa szakadék szélére került", Brüsszel azonban "tétlenkedik".

 

A "provokációk, sértések sorát hosszan lehet folytatni", és a kormányfő ilyen tevékenységének közepette könnyen kikerülnek a figyelemből más ügyek, például a "kormánypárt különféle tagjai vagy Orbán Viktor barátai és ismerősei körüli korrupciós ügyek" - vélekedett a Deutschlandfunk riportjának szerzője. Hozzátette, hogy Orbán Viktor "nem akar a brit útra lépni", nem elhagyni akarja az EU-t, hanem "jobbá tenni", és bírálata mindenekelőtt a bürokráciára és a megítélése szerint "hatalomvágyó brüsszeli intézményekre" irányul, és "zavarja még valami: a liberalizmus".

 

A Spiegel Online Különbíráskodás menekültek ellen: Magyarország gigantikus kitoloncolási show-ja címmel közölte Keno Verseck riportját, amely szerint a szegedi járásbíróságon határzár tiltott átlépésének bűntette ügyében zajló eljárások sora "hatalmas, költséges bírósági show", amely a menekültek elriasztásának részét alkotja a "több száz kilométer hosszú kerítések", és a Röszkénél felállított "új nyomortábor" mellett. E tevékenység annak megakadályozására irányul, hogy az "elkeseredett emberek nekivágjanak a határnak" - írta Keno Verseck. A többi között hozzáfűzte: a nem végrehajtott ítéletekre is vonatkozik, hogy a "megfélemlített menekültek" a "bírósági tortúra" után még kevésbé akarnak Magyarországon maradni.

 

Az elítélteket néhány nap után egy nyitott menekülttáborban helyezik el, ahonnan "vélhetően továbbutaznak Nyugat felé", és a "magyar hatóságok nem akadályozzák őket ebben" - írta a Spiegel Online szerzője. Megjegyezte, hogy az érintettek egy része így nem is lép be az országba, másik részük pedig "gyorsan továbbutazik", és a kormány mindkét esetben eléri célját, azt, hogy "ne legyenek menekültek az országban".

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Megnyílt az 55. nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban

Az Emil Zátopek legendás csehszlovák olimpiai bajnok távfutó életéről készült, David Ondrícek rendezte Zátopek című új cseh film bemutatásával pénteken este a nyugat-csehországi Karlovy Varyban megnyílt az 55. nemzetközi filmfesztivál, Kelet-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléje.
2021. 08. 21. 02:00
Megosztás:

Átadták a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjait

Átadták a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) díjait szombaton a kecskeméti Hírös Agórában.
2021. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A TikTok már a világ legnépszerűbb videós mobilapplikációja

Pontosan 660 millió 120 ezer letöltéssel büszkélkedhetett a TikTok az elmúlt esztendőben, de még a TikTok Lite-ot is csaknem 142 milliónyian helyezték el mobiljukon. A siker egyik fő titka, hogy a platform a felhasználóknak új, szórakoztatóbb és hatékonyabb alternatívát kínál az online tartalommegosztásra rövid zenés videók megosztásával. Kiegészítő, vonzó funkciókkal bárki könnyedén készíthet magáról felvételeket: ötletes, humoros, szórakoztató miniklipeket, melyek egycsapásra akár világhírnevet is hozhatnak bárki számára.
2021. 08. 12. 08:30
Megosztás:

Mit jelent a magyarok számára a közösségi média?

A hosszan elnyúló járvány időszakában rendkívül gyorsan helyeződtek át személyes kapcsolataink az online térbe – és kizárólag oda. Bár a magyarok 10 éve viszonylag aktívan használják a közösségi médiát és a lakosság csupán 3%-a1 nem használ efféle platformokat, a világjárvány alatt a magyarok több mint háromötöde (63%) szerint a közösségi média jelentette a létfontosságú kapcsolatot számukra. A Kaspersky megbízásából készült kutatás fényt derít arra, hogy melyek a leggyakrabban használt platformok, mi a közösségi média szerepe és hatása a magyarok életére.
2021. 08. 11. 05:00
Megosztás:

Már az idén megdőlhet a világjárvány előtti reklámköltésrekord

A 11,2 százalékkal bővülő reklámpiacot az e-kereskedelem és az online videók hajtják. A reklámköltés 2021-ben 6 százalékkal haladja meg a járvány előtti csúcsot. A digitális reklámok részesedése eléri az 58 százalékot az idén, szemben a 2019-es 48 százalékkal. A reklámköltések bővülése középtávon is robosztus maradhat.
2021. 07. 28. 03:00
Megosztás:

Lesz negyedik hullám vagy nem?

Több, mint másfél évig voltunk bezárva az otthonainkban, és a világ, amit előtte éltünk, mostanra teljesen megváltozott. Viszont most jobban, mint ezelőtt bármikor - szeretnénk újra elkezdeni élni az életünket. Folyamatosan arról olvashatunk, hogy a delta variáns egyre gyorsabban terjed, és reménykedünk, hogy az a negyedik hullám vagy gyorsan véget érjen, vagy meg se történjen.
2021. 07. 24. 10:00
Megosztás:

Igencsak rögös lehet az út, ha podcast adásban éri jogsérelem cégünket

Különösen nehéz helyzetben találhatja magát az a vállalat, amely egy podcast adásban hamis állítások miatt jogsérelmet szenved el. Ugyanis igencsak problémás lehet a helyreigazítás kérése, hiszen egy podcast nem minden esetben sajtótermék, így a tartalom közzététele sem minősül mindig médiaszolgáltatásnak – mutat rá az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.
2021. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Sorozat készül Hunyadi Jánosról

Európa megmentőjéről, Hunyadi Jánosról készül korábban sosem látott nemzetközi léptékű tíz részes tévésorozat külföldi partnerekkel, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és a TV2 közreműködésével.
2021. 07. 18. 07:00
Megosztás:

Lemond az ukrán belügyminiszter

Benyújtotta kedden lemondását tisztségéről Arszen Avakov ukrán belügyminiszter - adták hírül ukrán hírportálok a tárca sajtószolgálatára hivatkozva.
2021. 07. 13. 22:00
Megosztás:

Két új közigazgatási szaklap indul az NMHH támogatásával

Egy magyar és egy nemzetközi, elsősorban a visegrádi országok szerzőinek munkájából merítő digitális folyóirat is elindult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával. Mindkét lap a közigazgatásról szóló színvonalas szakmai párbeszédet tűzte ki céljául.
2021. 07. 13. 02:00
Megosztás:

Kiköltözött jeruzsálemi rezidenciájáról Benjamin Netanjahu

Tizenkét év elteltével kiköltözött a jeruzsálemi miniszterelnöki rezidenciáról Benjamin Netanjahu volt kormányfő, a Likud párt és a parlamenti ellenzék vezére - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
2021. 07. 12. 05:00
Megosztás:

A Biden-kormány leállította a közel-keleti gazdasági programok támogatását

Joe Biden amerikai elnök kormánya meghatározatlan időre leállította a közel-keleti országok gazdaságát támogató Ábrahám Alapot, amelyet az Egyesült Államok, Izrael és az Egyesült Arab Emírségek hozott létre tavaly szeptemberben, a három ország között megkötött, úgynevezett Ábrahám Egyezmény aláírása után. Az erre szánt összeget az amerikai kormány a koronavírus-járvány okozta hazai gazdasági károk enyhítésére akarja fordítani - közölték meg nem nevezett izraeli és amerikai források a Globes című izraeli gazdasági lappal.
2021. 07. 12. 03:00
Megosztás:

Idén is pályázhatnak műszaki fejlesztésekre a közösségi rádiók és tévék

Százhúsz millió forintos kerettel hirdette meg az idei műszaki fejlesztésekre szóló pályázatot közösségi televízióknak és rádióknak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, az első fordulóra augusztus 5-ig lehet jelentkezni, döntött e heti ülésén a testület. Tizenegy közösségi televízió és rádió működési és üzemeltetési költségéhez is hozzájárult a grémium, emellett véglegesített egy kalocsai és egy dunaföldvári frekvenciapályázatot.
2021. 07. 07. 21:30
Megosztás: