A gazdasági élénkítés jövője

Olyan helyzetben van a világgazdaság, amit az elmúlt száz évben háború nélkül még nem sikerült megoldani, ez azonban nem azt jelenti, hogy a legrosszabbra kell készülni, hanem azt, hogy új megoldásokban kell gondolkodni – véli Forián-Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója.

A gazdasági élénkítés jövője

Lassan 10 éve reménytelenül gyenge állapotban van a világgazdaság. A gazdasági növekedés lassú, infláció nincs, vagy nagyon alacsony, az állam és a magánszféra összesített eladósodottsága pedig korábban soha sem látott szinteken van – mondta Forián-Szabó Gergely a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója egy mai sajtóbeszélgetésen.

 

Az adósságcsapdából való kikecmergéshez kedvezőtlenek a feltételek: a jelenlegi nyomott növekedési környezetben az állományok „elinflálását” – minden próbálkozás ellenére – még mindig nem sikerült elindítani, hosszabb távon pedig a demográfiai tényezők nehezítik az adóssághegyek leépítését.

 

A problémák a 2008-as válság óta kerültek felszínre, a kezdeti reakció ütős és adekvát volt. A világpiaci összeomlásra a jegybankok a kamatok gyors csökkentésével, illetve fiskális lazítással válaszoltak, már ahol volt erre mozgástér.

 

Csakhogy az alacsony kamatok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a hitelezés nem pörgött fel, és az inflációt sem sikerült feltámasztani. Erre a helyzetre előbb az angolszász országok, majd Japán, és végül Európa is a mennyiségi élénkítés eszközével reagált. Az eszközvásárlási programokkal sikerült stabilizálni a piacokat, egyes országokban óvatosan megindult a hitelezés is, de igazi áttörést a mennyiségi élénkítés sem tudott elérni.

„A problémát az okozza, hogy az adósságválságból való kilábalás kézenfekvő eszköze, a negatív reálkamat nagyon nehezen érhető el” – mondta a Pioneer Alapkezelő igazgatója. A kamatok ugyanis alulról korlátosak (még ha a negatív tartomány irányába történnek is puhatolódzások), az inflációt pedig minden erőfeszítés ellenére sem sikerült feléleszteni.

 

A monetáris eszköztár kimerülése után ismét a kormányok felé irányul a figyelem. A klasszikus költségvetési élénkítés megfelelő célzottsággal hatékony eszköz lehetne, de a magas államadósság-szintek sokhelyütt gátat szabnak az állami költekezésnek. Az USA-ban ugyan az elmúlt években sikerült stabilizálni a költségvetés pozícióját, de az adósságráta így is nagyon magas. Ennek ellenére az amerikai elnökválasztási kampányban jelentős fiskális élénkítésről szóló elképzelések vetődtek fel. Európában az intézményrendszer szigorú szabályokat állított fel a költségvetési politika számára, melyek rövid távon megakadályozzák az erőteljes és összehangolt fiskális lépéseket. Ezzel szemben Japánban a hatalmas államadósság ellenére is élénk gondolkodás van a további fiskális lazításról, melynek finanszírozását a jegybank aktív közreműködése biztosítja, egyelőre az eszközvásárlási programon keresztül.

 

Az állam azonban nem csak a költségvetés ciklikus pozíciójának szabályozásával tud segíteni, hanem az ösztönzők és az intézményrendszer alakításával is sokat tehet a növekedési lehetőségek kitágításáért – hívta fel a figyelmet Forián-Szabó Gergely. A hosszabb távú eredményekkel kecsegtető ún. „kínálati oldali” strukturális reformoknak azonban a bonyolultságuk mellett gyakran a politika választási ciklusokból eredő rövidlátása is gátat szab.

Az élénkítésnek van még egy könnyen bevethető, ámde kockázatos eszköze, mely a fiskális és monetáris politika szoros együttműködését feltételezi. A szakirodalomban csak „helikopterpénznek” hívott megoldás tulajdonképpen pénznyomtatásból fedezi a költségvetési élénkítést. A „helikopterpénz” tartalmát tekintve hasonlít a fiskális lazítás jegybanki eszközvásárlásokkal kombinált módjához, de vannak fontos különbségek.

 

A Pioneer Alapkezelő igazgatója szerint ezek közül talán a legfontosabb, hogy az államnak senki felé sem kell visszafizetnie a költekezés költségeit, mert azt a jegybanki pénzteremtés fedezi. „Ezt hívjuk monetáris finanszírozásnak, amitől a szabályozás – a jegybanki függetlenség alapelvére hivatkozva – sokhelyütt szigorúan próbálja eltiltani a monetáris hatóságokat” – mondta Forián-Szabó Gergely. A klasszikus pénznyomtatás azonban új távlatokat nyithat meg az élénkítés előtt, így elképzelhető, hogy hamarosan „nagyban” is kipróbálják. Ennek egyik ideális terepe lehet például az új megoldásokra nyitottabb Japán, ahol az eddigi élénkítési módszerek kevésnek bizonyultak.

Magyarország kis nyitott gazdaságként sokkal korlátozottabb mozgástérrel rendelkezik. A jegybanki eszköztár élénkítési lehetőségei kimerülőben vannak, így a labda a kormány térfelén pattog. A növekedési potenciált tartósan növelő átfogó szerkezeti reformokra a politikai ciklus miatt nem számíthatunk, így került képbe a rövid távú fiskális lazítás. „Szerencsére az elmúlt években a sérülékenység sokat csökkent: a külső egyensúlyi pozíció bőven elbír egy kis keresletnövelést, emellett a költségvetésben is keletkezett némi mozgástér.

 

A hiány növelése ugyanakkor szembemegy a kormány korábbi államadósság-csökkentő terveivel. Egy kisméretű, a GDP körülbelül 0,5 százalékára rúgó költségvetési lazítás különösebb kockázatok nélkül végrehajtható, ugyanakkor ennek a növekedésre gyakorolt hatása is átmeneti és korlátozott maradhat” – vélte a Pioneer igazgatója.

 

(Forrás: Pioneer Investments)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Rába 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től, az alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása érdekében - közölte a járműgyártó vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

800 új légiutaskísérőt vesz fel még idén a Wizz Air

A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
2021. 08. 20. 06:00
Megosztás:

Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 22,4 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el az első fél évben, csaknem 73 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; nettó eredménye 2,19 milliárd forintot tett ki, 1,88 milliárd forinttal, 627,5 százalékkal nőtt a tavalyi első fél évhez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2021. 08. 20. 05:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás:

Rendkívüli közgyűlést tart a Delta Technologies

Rendkívüli közgyűlés összehívásáról határozott a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Delta Technologies Nyrt. igazgatósága. A szeptember 20-án tartandó közgyűléssel a társaság célja a részvények mielőbbi tőzsdei bevezetéséhez szükséges lépések megvalósítása.
2021. 08. 19. 23:00
Megosztás:

Új járműveket állított forgalomba a Volánbusz Somogyban

A Volánbusz Zrt. 24 új autóbuszt állított forgalomba Somogy megyében - tájékoztatta a társaság közleményben szerdán MTI-t.
2021. 08. 19. 09:00
Megosztás:

Több mint 1,1 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg igali üzemében a Pek-Snack

Két beruházásnak köszönhetően több mint 40 százalékkal növelte igali sütőipari üzemének kapacitását a Pek-Snack. Magyarország és a közép-európai régió meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának is köszönhetően. A 350 embernek munkát adó cég versenyképesség-javító fejlesztéseinek köszönhetően új közép-európai piacokon is megjelenik, mégpedig Szlovákiában és Bosznia-Hercegovinában.
2021. 08. 19. 05:00
Megosztás:

A Hyatt felvásárolja az Apple Leisure Groupot

A Hyatt Hotels Corporation bejelentette, hogy végleges megállapodást kötött egy vezető luxusüdülő-kezelési, utazási és vendéglátási szolgáltatásokat nyújtó vállalatcsoport, az Apple Leisure Group (ALG) készpénzben történő felvásárlásáról 2,7 milliárd dollárért. Az ügylet zárására várhatóan 2021 negyedik negyedévében kerül sor - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
2021. 08. 19. 00:05
Megosztás:

Az Alpine szalont nyit Budapesten

Szalont nyit Budapesten kora ősszel a Renault Group sportautó-márkája, az Alpine - tájékoztatta a Renault Hungária az MTI-t.
2021. 08. 18. 08:30
Megosztás:

Új ügyvezető a The Coca-Cola Company magyarországi leányvállalatánál

A Coca-Cola Company bejelentette, hogy a tavasszal megkezdett átalakulása és a tehetségekbe való folyamatos befektetése következő lépéseként szeptember 1-től Sonia Dimoglit nevezik ki a Coca-Cola Magyarország (Coca-Cola Szolgáltató Kft.) ügyvezetőjének.
2021. 08. 18. 06:00
Megosztás: