Tovább erősödnek a gazdasági kapcsolatok a szlovén-magyar vasútvonal mentén

A magyar-szlovén villamosított vasúti összeköttetés Magyarország gazdasági helyzetét jelentősen erősíti - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Muraszombaton (Murska Subota), miután Miro Cerar szlovén miniszterelnökkel felavatták a Pragersko-Hodos (Őrihodos) vasútvonalat.

Tovább erősödnek a gazdasági kapcsolatok a szlovén-magyar vasútvonal mentén

Az európai vasúti törzshálózat részét képező 2013 novemberétől működő, 6-os számú, Mediterrán vasúti árufuvarozási folyosó Szlovéniát és Magyarországot is érinti, fejlesztése mindkét országnak kiemelt érdeke. A Pragersko-Őrihodos vasútvonal ennek a Mediterrán korridornak a része, a koperi kikötő és Magyarország közötti vasúti összeköttetés egyetlen, még nem villamosított szlovéniai szakasza volt.


A külügyminiszter kiemelte, hogy a korszerűsítés jelentős előrelépés Magyarország külkereskedelme számára, hiszen a közel-keleti és a távol-keleti export szempontjából kulcsfontosságú, hogy a koperi kikötőt most már sokkal gyorsabban el lehet érni Magyarországról. Magyarország exportja az arab országokba és Ázsiába eléri a 8 milliárd dollárt, ennek pedig jelentős részét a koperi kikötőn keresztül bonyolítja le. "Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy Magyarországról az áru milyen gyorsan éri el a koperi kikötőt - fogalmazott a miniszter.
A tárcavezető elmondta, hogy Magyarország a koperi kikötő második legjelentősebb felhasználója, a forgalom 20 százaléka Magyarországhoz kötődik. "Évente a magyar vállalatok 170 ezer konténernyi árut forgalmaznak a koperi kikötőn keresztül" - hangsúlyozta.


A miniszter úgy véli, a beruházással Magyarország és Szlovénia jelentős mértékben megerősítette közép-európai logisztikai és tranzit szerepét. Egyrészt a Mediterrán vasútvonal összeköti Spanyolországot a magyar-ukrán határral, másrészt pedig - észak-déli irányból nézve - a balti államokkal.


Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Szlovénia közösen kezdeményezték a Borostyánkő elnevezésű, az Adriától a Balti-tengerig tartó vasúti összeköttetés létrehozását. Ennek jegyében ma Magyarországon több vasúti fejlesztés is zajlik, többek között most villamosítják a Szombathely és Zalaszentiván közötti vasútvonalat - mondta.
    

A miniszter szerint a mai napon egy újabb összeköttetés jött létre Magyarország és Szlovénia között, ami újabb bizonyítéka a kiváló kétoldalú kapcsolatoknak, amit tovább akarnak fejleszteni. Kétszer kétsávosítják az M70-es autópályát, így legkésőbb 2019-re végig autópályán lehet közlekedni Ljubljana és Budapest között, valamint 2020-ig két új határátkelőhelyet is létrehoznak a két ország között, továbbá összekötik a villamos energia hálózatokat és a távvezeték rendszereket, szorosabbra fűzve a két ország együttműködését - fejtette ki Szijjártó Péter.
"Abban már nincsen vita, hogy Európa növekedési motorját Közép-Európa jelenti a jelenben és fogja jelenteni a jövőben is" - mondta, majd hozzátette, hogy ehhez ugyanakkor szoros közép-európai együttműködésre van szükség.
    

Miro Cerar szlovén kormányfő elmondta, hogy a 109 kilométer hosszú vágány korábban nem volt villamosítva, korszerűsítésével ezért lehetővé tették, hogy a koperi kikötőből még több áruforgalmat lehessen lebonyolítani Kelet-Európa felé. A kormány a koperi kikötő további fejlesztését és a második vasútvonal megépítését is tervezi - hangsúlyozta.
"A vasútvonalon 78 kereszteződést hoztunk létre, hogy a szerelvények akár óránként 170 kilométeres sebességgel haladhassanak a legmagasabb biztonsági intézkedések mellett" - mondta.


Cerár szerint a sikeres projekt lendületet ad a két országnak a további cselekvéshez.
A Pragersko-Őrihodos vasútvonal fejlesztése és villamosítása 465,5 millió euróba került, amelyből 231,1 millió eurót a Kohéziós Alapokból, a többit nemzeti önrészből fedezte a szlovén kormány. A vonal teherfuvarozásra és személyszállításra is alkalmas.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

Nagy bírságot kapott a booking.com

Oroszország monopóliumellenes hatósága 1,3 milliárd rubel (17,52 millió dollár) bírságot szabott ki a Booking.com szállodafoglalási online szolgáltatóra a monopóliumellenes törvények megsértéséért - közölte a felügyelet csütörtökön.
2021. 08. 28. 05:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás: