Óriásit nőtt a mobil adatforgalom hazánkban

Csaknem harmadával, 31 százalékkal nőtt a mobil adatforgalom az első negyedévben Magyarországon az egy évvel korábbihoz képest, a mintegy 15,9 ezer terabyte adatforgalom 52 százaléka már a jelenleg legfejlettebbnek számító 4G/LTE-rendszeren keresztül zajlott - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadványából.

Óriásit nőtt a mobil adatforgalom hazánkban

A Távközlés, internet, televíziószolgáltatás, 2016. I. negyedév című, friss jelentés szerint az adatforgalom folyamatos növekedése a hálózati infrastruktúra fejlődésének és az internetképes hordozható technológiai eszközök (okostelefonok, táblagépek) terjedésének az eredménye.
   
Folytatódott az internetpiac dinamikus bővülése is, az internet előfizetések száma a negyedév végén meghaladta a 8,2 milliót, ami 11 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A piac koncentráltsága magas: az előfizetések több mint 96 százalékát 10 szolgáltató biztosította. Az internet-előfizetések 81 százaléka egyéni, míg százaléka üzleti volt, ez az előző év azonos időszakához képest nem változott.
   
A kiadvány szerint a vezeték nélküli szegmens - ezen belül az egyre inkább megfizethető mobilinternet is - 13 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. Az összes internet-előfizetés 67 százaléka mobilinternet volt, részaránya egy év alatt 1,6 százalékponttal nőtt.
   
Az előfizetések 26 százaléka a másodpercenként 2 megabit (Mbit/s) alatti, 28 százaléka pedig a 10-30 Mbit/s közötti garantált sávszélességi tartományba, a kiemelkedően gyors sebességet biztosító tartományokba (legalább 30 Mbit/s) az előfizetéseknek a 19 százaléka tartozott.
   
Idén március végén 11,7 millió mobiltelefon-előfizetés volt az országban, ami egy év alatt 58 ezerrel (0,5 százalékkal) csökkent. Ennek oka, hogy a feltöltőkártyás (pre-paid) előfizetések számának csökkenése meghaladta a havidíjas (post-paid) előfizetések számának emelkedését.
   
A statisztikai hivatal kiadványa szerint mobilhálózatból csaknem 1,9 milliárd hívást kezdeményeztek az első negyedévben, 2,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Ezzel szemben a mobiltelefonálással töltött összes idő (5,2 milliárd perc) 4,1 százalékkal bővült; a legnagyobb mértékben, 31 százalékkal a nemzetközi hívások percideje nőtt.
   
Az egy mobil-előfizetésre jutó beszélgetések száma (161 darab) kismértékben csökkent az előző év első negyedévihez képest. Egy előfizetésre átlagosan 445 percnyi beszélgetés jutott, ez naponta átlagosan 4,9 perc telefonálásnak felelt meg - derült ki a jelentésből. A telefonbeszélgetésre fordított idő több mint négyötödét mobiltelefonról kezdeményezték.
   
A KSH adatai szerint az első negyedévében az internetszolgáltatásból származó nettó árbevétel 47,5 milliárd forint volt, folyó áron 8,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az árbevétel 39 százaléka a mobilinternetes előfizetésekből képződött, ami 8,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A tévé-előfizetések száma 2016. első negyedév végén meghaladta a 3,2 milliót, amely 3,2 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál.
   
Az egy főre jutó havi bruttó átlagkereset a nemzetgazdasági ág egészében 499 ezer forint volt, ami 6,0 százalékos növekedés. Ezen belül a távközlési ágazatban 552 ezer forint volt az egy főre jutó havi bruttó kereset, ami átlagosan 8,9 százalékos (45 ezer forint) növekedés a 2015 első negyedévihez képest.
   
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók létszáma az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ágban a legalább 5 munkavállalót foglalkoztató gazdasági szervezeteknél 73,8 ezer volt idén az első három hónapban, 4,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Legnagyobb arányban (63 százalék) az információtechnológiai és az információs szolgáltatás tevékenység ágazatokban működő gazdasági szervezetek biztosítottak teljes munkaidős foglalkoztatást, a 46,6 ezer fős alkalmazotti létszám 7,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A legjelentősebben a távközlési ágazat 15,6 ezres létszáma csökkent, 3,3 százalékkal - írta a statisztikai hivatal.

Kapcsolódó kalkulátoraink:
Mennyire vagy Facebook függő?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: