Mintegy havi 12 ezer forintot fizetünk banki kiadásokra

Az idei év második negyedévében átlagosan fejenként 12.287 forintot fizetett a magyar lakosság a bankoknak, ami az átlagos havi nettó fizetés 7,6 százalékát teszi ki – derül ki a Bankmonitor.hu újonnan bemutatott Lakossági Banki Kiadás Mutatójából. A Bankmonitor.hu saját banki termékadatbázisán alapuló indexének elsődleges célja, hogy a lakosság bankok felé fizetett kiadásairól adjon objektív képet: a mutató számszerűsíti a kamatokat, költségeket, és a hitelek tőketartozásának visszafizetését is. A mutató abszolút értékét és változását elsődlegesen a piaci kamatszint, az egyes ba nki termékekhez kapcsolódó átlagos szerződésméret, igénybevétel (penetráció), a bankok kamat és költségoldali árazása és az egyes bankok piaci súlyának módosulása együttesen határozzák meg.

Mintegy havi 12 ezer forintot fizetünk banki kiadásokra

A Lakossági Banki Kiadás Mutató adataiból kiderül, hogy a lakosság átlagos havi banki kiadásainak 60 százalékát a korábban felvett hitelek tőketartozásának visszafizetése teszi ki, a maradék 40 százalék a kamatokból, illetve a különböző banki költségekből áll. „Fontos kiemelni, hogy a hiteltartozás tőkerészének visszafizetése a banki oldalon nem tekinthető bevételnek, a lakossági oldalon pedig költségnek. A hitel pénzügyi értelemben vett költsége ugyanis a kamat és a járulékos díjak. Amennyiben a – tőke visszafizetést is tartalmazó - teljes kiadást vizsgáljuk, megállapítható, hogy a 12.287 forintos havi kifizetés 90,9 százal&e acute;ka hitelekhez kapcsolódik, 7,8 százalék a bankszámlákhoz és mindössze a maradék 1,4 százalék köthető megtakarítási termékekhez” – mutatott rá a részletekre Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezetője.


Mindazonáltal a Bankmonitor.hu elemzése szerint tudatos választással, megalapozott pénzügyi döntésekkel jelentősen csökkenthetők a banki kiadások. „Egy átlagfizetéssel rendelkező magánszemély számára például havi 120 forinttól már elérhető bankszámla szolgáltatás, míg a legdrágábbak költsége meghaladja a havi 3.000 forintot, így az éves differencia extrém esetben 38 ezer forintot is meghaladhatja. Ugyanilyen számottevő különbséget tapasztalhatunk a lakáshitelek esetében is. Egy átlagos (7,3 millió forintos) lakáshitel felvétel esetében 42 ezer forint és 53 ezer forint között mozoghat a havi törlesztés 20 éves futamidő esetén, mely a teljes f utamidő alatt szélsőséges esetben több, mint 2,5 millió forintos eltérést eredményez a teljes visszafizetésben” – emelte ki Sándorfi Balázs.

Azonban a statisztikák szerint a magyar lakosság vélhetően nincs teljes mértékben tudatában a megalapozott pénzügyi döntések jelentőségének. Ezt mutatja, hogy a banki mobilitás Magyarországi a nemzetközi átlaghoz képest kiemelkedően alacsony:

  • a lakosság mindössze 5-7 százaléka gondolkodik átlagosan bankváltásban
  • 2015-ben a lakáshitel szerződések mindössze 4 százalékát adta azon hitelkiváltások aránya, melynél az adós kedvezőbbre cserélte hitelét (ugyanez az arány az USA-ban egyes időszakokban az 50 százalékot is meghaladja)

Ugyanakkor a fogyasztói tudatosságot erősíthetné Magyarországon, ha könnyebbé válna az ügyfelek számár a bankváltás. Ezt mutatja a Bankmonitor.hu 1300 fős, második negyedév elején elvégezett közvélemény kutatása is, amelynek egyik legfőbb megállapítása volt, hogy az Európa több országában (például Németország, Ausztria, Svájc) már bevezetett, teljes mértékben online, azaz bankfiók felkeresése nélküli bankváltást a magyar lakosság 47 százaléka „teljes mértékben fontosnak” és további 28 százaléka „inkább fontosnak” tartja.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: