Orosz hackerek lophatták el Donald Trump adatait

A The Washington Post internetes kiadásában tette közzé az információkat, miszerint orosz kormányzati hackerek hatoltak be a Demokrata Országos Bizottság (a párt vezető szerve) számítógépes adatbázisába. A hírt a Demokrata Párt azonnal meg is is erősítette.

Orosz hackerek lophatták el Donald Trump adatait

A lap állítása szerint a hackerek oly mértékben hatoltak be a számítógépes rendszerbe, hogy még az elektronikus leveleket és internetes társalgásokat is képesek voltak elolvasni. Ám "csak" azokat az adatokat, információkat mentették le, azaz lopták el, amelyeket a demokraták a várható republikánus elnökjelöltről, Donald Trumpról gyűjtöttek össze.
   
A lap, meg nem nevezett amerikai tisztségviselőkre hivatkozva azt írja: nem a Demokrata Párt az egyetlen amerikai szervezet, amely orosz hackerek célpontja az Egyesült Államokban. Mindkét várható elnökjelölt - Hillary Clinton és Donald Trump - internetes hálózatait is támadták orosz kémek, csakúgy mint például a jelöltek támogatását szervező néhány republikánus politikai akcióbizottság számítógépes rendszerét. Erre vonatkozó konkrétumokat azonban a lap nem említ.
   
A Demokrata Országos Bizottságától kapott információkra hivatkozva a Post arról ír, hogy az oroszok már egy éve "bent voltak" a Demokrata Párt számítógépes rendszerében, s csak a mostani hétvégén, egy számítógépes nagytakarítás alkalmával sikerült kiseprűzni őket. A párt számítógépes szakemberei az idén áprilisban figyeltek fel, hogy "valami van" a rendszerrel. Az illetékesek ugyanakkor azt mondják, hogy személyekre vonatkozó, pénzügyi, vagy a párt anyagi támogatóira vonatkozó információkhoz nem fértek hozzá, vagyis inkább hagyományos kémkedésről, mintsem számítógépes bűnözésről van szó.     A washingtoni orosz nagykövetség szóvivője azt mondta a The Washington Post megkeresésére, hogy nincs tudomása az ügyről.    

A The Washington Post megjegyzi: a hackertámadások azt jelzik, hogy az oroszok erőteljesen érdeklődnek az amerikai politikai rendszer és a politikai szereplők iránt,  főként a lehetséges elnökök gyöngeségei és erős oldalai foglalkoztatják őket. "Csakúgy ahogyan az amerikai kémek teszik ezt, amikor hasonlóképpen információkat gyűjtenek külföldi veeztőkről" - teszi hozzá a lap. Ugyanakkor leszögezi: a demokraták számítógépes rendszerébe történt behatolás mértéke - és időtartama - azt is jelzi, hogy az oroszok elszánt és képzett ellenfelei a számítógépes térben az Egyesült Államoknak. Oroszország ugyanis a Fehér Háztól a State Departmentig (a külügyminisztériumig) megannyi stratégiai célpontot támad.
   
A lap megszólaltatott egy számítógép-biztonsággal foglalkozó szakértőt. Shawn Henry - aki korábban az FBI-nál dolgozott, és a Demokrata Párt most őt kérte fel számítógépes rendszerének "rendbe tételére" - azt mondta, hogy "valamennyi ország hírszerzésének az a dolga, hogy információkat gyűjtsön külföldi ellenfeleiről". Megjegyezte ugyanakkor, hogy polgári szervezeteknek nagyon nehéz védekezniük az olyan felkészült és eltökélt államokkal szemben, mint Oroszország.    

Vlagyimir Putyin orosz elnök eddig kedvezően beszélt Donald Trumpról, aki az Oroszországhoz fűződő kapcsolatok javítására szólított fel. Ám - mint a The Washington Post szakértője rámutat - az oroszok keveset tudnak Trumpról. Miközben a politikában régóta aktív Hillary Clintont vélhetően jól ismerik, addig a politikában újonc New York-i milliárdos személyiségéről, az üzleti életben alkalmazott tárgyalási módszereiről nem sokat tudhatnak. Robert Deitz, a CIA és a Nemzetbiztonsági Ügynökség volt munkatársa szerint "a Trump külföldi beruházásairól szóló információk például sokat árulhatnak el arról, hogyan tárgyal azokkal az országokkal, ahol a beruházásai vannak. Ötleteket adhatnak a tárgyalási stílusa megértéséhez".

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

A dolgozók harmada home office-ban marad, az IT-védekezést is ehhez kell igazítani

Év végére globálisan az alkalmazottak csaknem harmada távmunkában végzi el a feladatait, arányuk pedig a közeljövőben sem csökken jelentősen. Ez arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ennek megfelelően a vállalatoknak az IT rendszereik védelmét is ehhez kell igazítani, s erre tekintettel kell kialakítani — hívja fel a figyelmet a Maxvalor Hungary, a dán Heimdal Security magyarországi forgalmazója.
2021. 08. 25. 13:00
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Diákok fejlesztettek digitális tanulási eszközöket krónikus beteg gyerekeknek

Interaktív nyelvtanuló applikációjával a Fazekas Gimnázium diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan Stanley budapesti központja által idén először megrendezett Code to Give hackathont. A vállalat felhívására diákok, pályakezdők és tapasztalt szakemberek jelentkeztek, hogy a Morgan Stanley informatikusaival együttműködve, az Amigos a gyerekekért Alapítvány partnereként innovatív tanulási eszközöket fejlesszenek krónikus betegség miatt hosszabb kórházi kezelésre szoruló gyerekek és tinédzserek számára.
2021. 08. 24. 15:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Pénzügyi tudatosságra nevel egy új magyar applikáció

Világviszonylatban is egyedülálló az a magyar fejlesztésű applikáció, amelyet két pénzügyi szakember apuka alkotott meg, hogy segítsenek vele megalapozni a gyerekek pénzhez való viszonyát.
2021. 08. 23. 18:00
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Egyre többen veszik online az iskolaszereket

Jelentősen nőtt az idén az iskolaszerek online eladása az Extreme Digital adatai alapján.
2021. 08. 21. 10:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

A munka jövője: automatizáció

A Universal Robots a robotikai piac egyik úttörője az olyan szabályozások kidolgozásában, melyek a kobotok, az automatizáció, valamint a biztonságos munkavégzés feltételeit teremtik meg. A cég évek óta arra törekszik, hogy világszerte szabályozza a robotok működését és a munkáltatók számára, úgynevezett együttműködő robotok biztosításával segítse a munkavégzést.
2021. 08. 19. 07:30
Megosztás: