Több új autót vásároltak Európában

Emelkedett a forgalomba állított új személygépkocsik száma Európában májusban is, az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentése szerint az unióban és az Európai Szabadkereskedelmi Társuláshoz tartozó négy országban (Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc) 1 millió 330 ezer 599 autót helyeztek forgalomba, ami 15,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Több új autót vásároltak Európában

Az unióban 16 százalékkal, közel 1,3 millióra emelkedett az új autók száma.
   
A forgalomba hozott új autók száma májusban már megközelítette a pénzügyi világválság előtti csúcseladások szintjét, mivel már a 33. egymást követő hónapban bővült az európai autópiac, és a Mitsubishi kivételével minden gyártó több járművet értékesített az előző év májusához képest.
   
Az EU- és az EFTA-országokban a Volkswagen-csoport által átadott autók száma éves szinten 8,8 százalékkal, 295 ezer 934-re emelkedett. A károsanyag-kibocsátási botrány hatása továbbra is tetten érhető a csoport piaci részesedésének csökkenésében: az egy évvel korábbi 25,7 százalék helyett 24,2 százalékot tudott kihasítani az európai autópiacból a legnagyobb német konszern.
  
A másik két nagy német autógyártó közül a BMW-csoport eladásai éves szinten 20,4 százalékkal, 87 ezer 713-ra, a Daimleré pedig 14,1 százalékkal, 79 ezer 908-ra emelkedett.
   
A francia vállalatok közül a Peugeot-t és Citroen-t gyártó PSA-csoport eladásai 17,6 százalékkal, több mint 137 ezerre, a Renault-csoporté pedig 27,9 százalékkal, több mint 139 ezerre növekedtek.
   
A százalékos növekedési arány tekintve a Honda áll az élen: 32,4 százalékkal több új autót, 12 ezer 286-ot adott át vevőinek. A Mazda eladásai 31,0 százalékkal, a Jaguar Land Rover csoporté 25,7 százalékkal, a Suzukié 20,1 százalékkal, a Toyotáé pedig 19,4 százalékkal emelkedtek.
   
A legnagyobb piacok közül a legerősebb, 27,3 százalékos növekedést Olaszország könyvelhette el, míg Franciaországban 22,3 százalékkal, Spanyolországban 20,9 százalékkal, Németországban 11,9 százalékkal, Nagy-Britanniában pedig 2,5 százalékkal emelkedett az új autók száma.
   
Az év első öt hónapját tekintve 9,7 százalékkal, több mint 6,58 millióra emelkedett az utakra került új autók száma a 32 európai országban, ezen belül az EU-ban 9,9 százalékkal, több mint 6,38 millióra ugrott az új autók száma. Olaszországban 20,5, Spanyolországban 12,5, Franciaországban 10,5, Németországban 6,8, Nagy-Britanniában pedig 4,1 százalékkal nőtt az új autók száma.
  
Az ACEA statisztikája szerint Magyarországon májusban 44,8 százalékkal, 8506-ra, az év első öt hónapjában pedig 22,2 százalékkal, 36 267-re emelkedett az üzembe helyezett új autók száma.
   
Az ACEA arra számít, hogy idén 5 százalékkal növekszik a forgalomba állított új személygépkocsik száma Európában.

Kapcsolódó kalkulátoraink:
Jogosan van jogosítványod?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: