Magyar-francia ipari kapcsolatok megerősödése Felsőzsolcán

A magyar-francia gazdasági kapcsolatok jelentőségét méltatta egyebek mellett Varga Mihály Felsőzsolcán, a francia érdekeltségű, autóipari részegységek fémmegmunkálására, gyártására szakosodott Sicta Kft. új irodaépületének és raktárbázisának átadásán kedden.

Magyar-francia ipari kapcsolatok megerősödése Felsőzsolcán

A nemzetgazdasági miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város ipari és logisztikai parkjában található cég négymillió eurós beruházásának avatásán úgy fogalmazott: a Magyarországon működő francia vállalatok komoly részt vállaltak az elmúlt évek gazdasági sikereiben.
   

Franciaország az első öt legfontosabb kereskedelmi partnerünk között van, a kétoldalú kereskedelmi forgalom az elmúlt évben több mint tíz százalékkal nőtt, elérte a 8,3 milliárd eurót - tette hozzá.
    

A tíz éve Felsőzsolcán működő Sicta Kft. a Sicta cégcsoport tagja. A francia társaság alumíniumból készülő turbó-feltöltő kompresszorházak gravitációs öntésére és megmunkálására specializálódott, Európa második legnagyobb autóipari beszállítója ezen a területen. Termékeiket többek között Mercedes, BMW, Porsche, Audi, Fiat és Peugeot motorokba építik be.
    

Elmondta, a Sicta az elkövetkező években további 12 millió eurót ruház be a tervek szerint Felsőzsolcán, és hozzátette, a kormány segíti az ilyen típusú vállalkozásokat, elősegítve, hogy hosszú távra tervezzenek Magyarországon.
    

Mint mondta: a vállalkozások versenyelőnye nagyban függ a helyi környezettől, az oktatási intézményektől, és természetesen a kormány gazdaságot segítő, támogató politikájától. Kifejtette, Felsőzsolcán mind a három feltétel, a jó gazdasági környezet, a közép-és felsőfokú oktatási intézményekkel kialakult jó kapcsolat és a kormány vállalkozásokat segítő politikája is adott.
    

A miniszter elmondta, meggyőződése, hogy az egyre bővülő lehetőséget kínáló gazdasági környezet és a kormány gazdaságot támogató politikája együttesen megteremti azt a stabil alapot, amelyre az országban működő vállalkozások saját sikereiket tudják építeni.
    

A magyar gazdaság mára egyértelműen a felzárkózás útján van - szögezte le Varga Mihály, aki szerint ezt mutatják az eredmények, és ezt támogatja a kormány iparfejlesztési politikája.
    

Emlékeztetett arra, hogy a gazdasági növekedés üteme az elmúlt években átlagosan három százalékos volt. "Reményeink szerint ez a következő években is így marad" - mondta.
    

Kiemelte azt is, hogy 2010 óta 585 ezerrel többen dolgoznak az országban, ugyanezen időszak alatt az ipar teljesítménye 32 százalékkal emelkedett.
    

A gazdasági válság megmutatta, hogy stabil ipar nélkül sokkal nehezebb a gazdasági nehézségeket legyőzni és átvészelni - mondta. Úgy vélte, az ipar a következő években is 5 százalék körüli termelési növekedést produkálhat. Ehhez adhat lendületet a kormány iparstratégiája, az Irinyi terv, amelynek legfontosabb célkitűzése a magasabb hozzáadott értékű termelés részarányának emelése.
    

Varga Mihály Borsod-Abaúj-Zemplén megyéről elmondta, 2015-ben 15 százalékkal emelkedett a négy embernél többet foglalkoztató vállalkozások termelési értéke a megyében, míg a 49 embernél többet alkalmazó cégeknél ugyanez az arány 11 százalék. Mindkét mutató az országos átlag felett van - szögezte le.
    

A Sicta cégcsoport azért döntött a 2000-es évek közepén Magyarország mellett, mert itt befektetőbarát a politika és az adókörnyezet, együttműködő és támogató a központi és a helyi kormányzat, valamint kiválóan képzett és felkészült a magyar munkaerő. A régió, így Felsőzsolca mellett szólt továbbá a Miskolci Egyetem közelsége is - mondta André d'Alés a csoport elnöke.
    

Hozzátette, a felsőzsolcai gyár az elmúlt kilenc évben a cégcsoport legfontosabb létesítményévé, stratégiai bázisává vált: nem csak az itt alkalmazott munkaerő létszáma a legmagasabb, de itt van a cég legnagyobb gyárterülete is.
    

Bejelentette azt is: miután az autóipari szektor a magyar gazdaság kiemelt, dinamikusan fejlődő, húzóágazata, az év végig további 12 millió eurót kívánnak befektetni az országban, a foglalkoztatottak számát pedig félszázzal növelik.
    

A nyilvános cégadatok szerint a felsőzsolcai társaság árbevétele 2014-ben meghaladta a 23 millió eurót.

A Világbankkal közösen építenek kórházat Temesváron

A Világbankkal közösen építenek korszerű városi kórházat Temesváron, az együttműködési megállapodást csütörtökön írták alá a felek a bánsági városban - jelentette be Dominic Fritz temesvári polgármester.
2024. 03. 28. 23:00
Megosztás:

Átalakuló jobboldal az európai parlamenti választások után

A júniusi európai parlamenti választásokig alig három hónap maradt hátra. Szerte az Unióban gyengülő gazdaságok, migrációs és energiapolitikai kihívások nehezítik a tagállamok helyzetét. A konzervatív értékek egy ideje már háttérbe szorultak, mostanra azonban Európa-szerte hatalmas igény mutatkozik a klasszikus értelemben vett konzervatív értékek iránt. A nagy múltú európai konzervatív pártok vajon tartják-e még a lépést választóik igényeivel? Új jobboldali értékek képviselői vehetik kezükbe az irányítást? A Danube Institute eseményén ezeké a kérdéseké volt a főszerep.
2024. 03. 28. 22:00
Megosztás:

Korlátozzák a vasúti forgalmat a Déli pályaudvar és Kelenföld között

Április 2-tól 14-ig karbantartást végeznek Budapesten a Nagyszőlős utca feletti vasúti hídon, ezért korlátozzák a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld között a vonatforgalmat - közölte a Mávinform csütörtökön a vasúttársaság honlapján.
2024. 03. 28. 21:00
Megosztás:

Négyszáz forint osztalék kifizetésére tett javaslatot az Alteo

Az Alteo Nyrt. igazgatósága 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetését javasolja részvényenként a 2023-as év után az április 19-i közgyűlésen - tartalmazza a társaság éves közgyűlésére készült előterjesztés, amelyet pénteken tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a héten a forint

Vegyesen alakult csütörtökön a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a forint árfolyama, amely a kereskedési szünnappal rövidített hetet erősödéssel fejezi be.
2024. 03. 28. 19:30
Megosztás:

Erős hónapot zártak a tőzsdék

Vegyes indexekkel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Márciust az indexek több-kevesebb nyereséggel zárták.
2024. 03. 28. 19:00
Megosztás:

Javult az amerikai fogyasztók hangulata

Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban márciusban a Michigani Állami Egyetem havi rendszeres felmérése alapján.
2024. 03. 28. 18:30
Megosztás:

A Mol húzta a magyar tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
2024. 03. 28. 18:05
Megosztás:

Több mint harmadával nőtt az AKKO Invest árbevétele

Az AKKO Invest Nyrt. konszolidált árbevétele 35 százalékkal 38,2 milliárd forintra nőtt tavaly, míg EBITDA-ja 17 százalékkal 3 milliárd forintra emelkedett - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 17:30
Megosztás:

Izmos negyedévet zárhatnak az amerikai tőzsdeindexek

Egyértelmű irány nélkül kezdték a kereskedést a hónap utolsó napján az amerikai tőzsdeindexek, a negyedévet viszont nagy nyereséggel fejezhetik be.
2024. 03. 28. 17:00
Megosztás:

Egy milliméteres szívbillentyű a kis páciens 7 milliméteres szívében – bemutatták az SZTE Foeto-Maternalis Centrumát

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján bemutatták a 2024. március 1-jén megnyílt Foeto-Maternalis Centrumot (FMC), amely a várandósgondozásban nemzetközi szabványok szerint ígér egészen új minőségű ellátást. Az új szemléletű anya-magzat medicinán alapuló központ a világ csúcstechnológiáját jelentő ultrahangos vizsgálati berendezéssel, fejlett informatikai rendszerrel és jelentős szakmai konzultációs háttérrel kezdte meg működését.
2024. 03. 28. 16:30
Megosztás:

A több évtizede nem látott mértékű infláció tulajdonképpen a leggazdagabbakat tette még vagyonosabbá

Magyarországon legalább 500 millió forint vagyon kell ahhoz, hogy valaki bekerüljön a leggazdagabb egy százalékba – derült ki a Blochamps Capital pénzügyi tanácsadó cég összeállításából. Karagich István a cég ügyvezetője kiemelte: „elmondható, hogy a világon végig söpört infláció a leggazdagabbak vagyonát gyarapította elsősorban. Soha nem látott mértékben emelkedett a leggazdagabb egy százalék vagyona hazánkban is.”
2024. 03. 28. 16:00
Megosztás:

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

Az elmúlt hónapokat 2023-hoz képest megnövekedett forgalom jellemezte a Velencei-tó környékének ingatlanpiacán is, melyet csak a jelentős túlárazottság fékez. Ezt próbálják kompenzálni a vevők az egyre nagyobb alkukkal.
2024. 03. 28. 15:30
Megosztás:

Miért olyan olcsó a Richter részvény? Mert drága!

Sokan jönnek azzal a kérdéssel, hogy „Miért olyan olcsó a Richter?”. Egyáltalán tényleg olcsó? S ha igen, akkor miért?
2024. 03. 28. 15:00
Megosztás:

BKK a bliccelők ellen: szép szóval is lehet?

Legfrissebb szabadtéri hirdetési kampányában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arra ösztönzi az utasokat, hogy a bliccelés helyett válasszák a jegy vagy bérlet megváltását. Wolf Gábor marketing szakértő szerint előremutató a kezdeményezés és az eredmények mérésével, valamint a kampány marketing üzenetének finomításával számottevően csökkenthető a nemfizető utasok száma.
2024. 03. 28. 14:30
Megosztás:

Marozsán Fábián tenisz meccse ma élőben nézhető - ki közvetíti?

Élőben közvetíti a MATCH4 Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét: olimpiai bajnokkal csap össze Miamiban a szenzációsan menetelő magyar teniszező .
2024. 03. 28. 13:41
Megosztás:

Végre a személyi kölcsönöknél is beindult a kamatletörő verseny

Minden idők 4. legmagasabb havi összegét vették fel a családok személyi kölcsönből idén januárban. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra figyelmeztet, hogy a megugrott folyósítás lényegében az inflációnak köszönhető: több pénz kell a tervbe vett beruházás finanszírozására. A szakértő szerint tavasszal – ha a lakáshitelpiachoz képest késve is -, de még jobban beindulhat a kamatverseny a személyi hitelek piacán.
2024. 03. 28. 13:30
Megosztás:

Tervet meghaladó növekedés a Delta Technologiesnál a 2023-24-es üzleti év első felében

A Delta Technologies Nyrt. ma közzétett féléves gyorsjelentése szerint az üzleti év első felében 17,25 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, ami 57,62 %-kal haladja meg az előző üzleti év azonos időszakában elért összeget. Ráadásul a célul kitűzött éves tervnek közel 60 százaléka teljesült az üzleti év első felében, igaz, szezonálisan általában is ez az első hat hónap az erősebb.
2024. 03. 28. 13:00
Megosztás:

Fagyállónak bizonyult a Velencei-tavi lakáspiac

Míg a Balaton partján az átlagosnál is súlyosabb volt a forgalom visszaesése tavaly, addig a közeli Velencei-tónál kifejezetten jól alakult az év; Lepsényi Kornél, az OTP Ingatlanpont velencei irodájának vezető értékesítési tanácsadójának elmondása szerint 2023-ban „rekordközeli” volt a bevételük. Főleg családi házakat tudtak eladni a 60-80 millió forintos ársávban. A 100 millió forint feletti ingatlanokra csekély volt a kereslet, de ha akadt valami kuriózum, például egy jól megépített nádfedeles ház, arra találtak vevőt. Jellemzően nem üdülőket, hanem állandó lakhatási lehetőségeket kerestek a vásárlók.
2024. 03. 28. 12:30
Megosztás:

Zöldenergiával működik az E.ON

Az E.ON Hungária Csoport stratégiájának alappillére a fenntarthatóság, ezért jelentősen csökkentette saját szén-dioxid kibocsátását. 2024. január 1-jétől az E.ON Hungária Csoport csaknem hetven ingatlana megújuló forrásból származó zöldenergiával működik. Az elmúlt év végén megkötött zöldenergia-szerződés lefedi az E.ON saját tulajdonú telephelyeit, üdülőit, egyes ügyfélszolgálati irodáit, és több bérelt ingatlanát is.
2024. 03. 28. 12:00
Megosztás: