Sokszínű számviteli változások az adócsomagban!

Az Országgyűlés által elfogadott 2017-es adócsomag számviteli és könyvvizsgálati kérdésekben is számos újdonságot hozott. A MAZARS most közreadott értékelése szerint látható előrelépés például, hogy az utófinanszírozásos támogatásokat az időbeli összemérés elvét erősítve kell elszámolniuk a vállalkozásoknak. Ugyancsak jelentős változás, hogy a hitelintézetek egy év haladékot kapnak az IFRS-re való áttérésre. A változások mellett ugyanakkor új jelentési kötelezettségek is megjelennek az adócsomagban, így például a legnagyobb cégeknek üzleti jelentéseikben működésük nem pénzügyi elemeiről is be kell majd számolniuk, a tőzsdei értékpapírt kibocsátóknak pedig sokszínűségi politikájuk részleteiről is nyilatkozniuk kell – áll a MAZARS összefoglalójában.

Sokszínű számviteli változások az adócsomagban!

Fontosabb tételek:

- Egy év haladékot kapnak az IFRS-áttérésre a hitelintézetek és a biztosítók

- Életszerűbb lesz az utófinanszírozásos támogatások elszámolása

- Változik a bérjárulékok bemutatása a mérlegben  

- Végleg megszűnik az üzletrész vásárlásához kapcsolódó goodwill kimutatás lehetősége  

- A legnagyobbaknak és a tőzsdei kibocsátóknak sokszínűségi politikájukról és működésük nem pénzügyi elemeiről is jelenteniük kell

 

A közelmúltban elfogadott 2017-es adócsomag számos számviteli újdonságot is hozott, amely széles hazai vállalati kört érint - derül ki a MAZARS legfrissebb háttéranyagából. A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat összeállítása az adócsomagban foglalt számviteli és könyvvizsgálati változásokat szedte csokorba.


Mi változik, és kit érint?  


Haladékot kaptak a hitelintézetek, a velük egyenértékű pénzügyi vállalkozások és biztosítók az IFRS-áttérés bevezetésére. A most elfogadott módosításnak köszönhetően 2017-től még csak önkéntes alapon kell egyedi beszámolójukat a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint elkészíteni, ám 2018-tól mindez már kötelező lesz.


Sok vállalkozás örül majd annak a változásnak, hogy az utófinanszírozás keretében elnyert támogatásokat a jövő évtől az időbeli összemérés elvét erősítve, a költségek felmerülése évében kell elszámolni egyéb bevételként – állítja a MAZARS. Ennek egyetlen feltétele az lesz, hogy a támogatással való elszámolás a mérlegkészítés időpontjáig megtörténjen.


„Ettől az új szabálytól azt várja a szakma, hogy fokozatosan megszünteti a támogatott szervezetekre gyakran jellemző ún. ingadozó eredmény jelenségét, és követhetőbbé teszi az elszámolástfogalmazott Gábor Gabriella, a MAZARS szenior auditmenedzsere.


A MAZARS összefoglalója szerint ugyancsak örvendetes egyszerűsítés - ami már a 2016-os beszámolóra is alkalmazható -, hogy a kiegészítő mellékletben a bérjárulékokat nem állománycsoportonként, hanem csak jogcímenként kell bemutatni.

Szigorodik ezzel szemben az értékcsökkenésre vonatkozó szabályozás: eddig csak lehetőség volt arra, hogy a K+F, alapítás és átszervezés, illetve a cégérték összegét a törvényben megadott időtartam alatt lehessen leírni, ha azok hasznos élettartama nem becsülhető. A jövőben ez törvényi előírássá válik.


A 2016-os évtől alkalmazandó új mérlegséma egyes tételek átrendezését igényli. Ennek értelmében pontosították az érintettek körét, és meghatározták, hogy ezek közül csak a kapcsolt és az egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal kapcsolatos eszközök és kötelezettségek rendezése könyvelendő a 2016-os nyitást követően.


Az üzleti és cégérték fogalmának pontosítására is kitér a törvénymódosítás: már hatályos az a rendelkezés, hogy részesedés vásárláshoz kapcsolódóan nem lehet cégértéket (GW) vagy negatív cégértéket (BW) kimutatni. A fogalom meghatározásban azonban benne maradt a cégvásárlásra történő utalás, amit a törvény minden kapcsolódó helyén az egyértelműség érdekében töröltek. GW vagy BW tehát csak üzletág, telephely vagy üzlethálózat vásárlásához kapcsolódóan keletkezhet - mutat rá a MAZARS beszámolója.


Egyéb követelésként a jövőben nem mutatható ki a káreseményekkel kapcsolatosan kapott bevétel, a kapott bírság, kötbér, fekbér, késedelmi kamat, behajtási költségátalány, kártérítés, sérelemdíj, tehát mindaz, ami pénzforgalommal egyidejűleg könyvelendő egyéb bevételként.


Jelentést kérek!


A MAZARS szakértői arra is felhívják a figyelmet, hogy a 2017-es üzleti évtől kezdődően új jelentések válnak kötelezővé az EU-s jogharmonizáció következtében:


1.    a tőzsdei értékpapírt kibocsátó vállalkozók üzleti jelentésében a vállalatirányítási nyilatkozatnak arra is ki kell térnie a jövőben, hogy milyen sokszínűséggel (életkori, nemi, szakmai, stb.) kapcsolatos politikát folytatnak és ez a beszámolási időszakban milyen eredményeket hozott;


2.    azon közérdeklődésre számot tartó vállalkozások, melyek korábbi árbevétel, mérlegfőösszeg és létszámmutatói meghaladják a konszolidált beszámoló készítéséhez szükséges mértéket és az adott évben 500 főt meghaladó átlagos foglalkoztatotti létszámmal rendelkeznek, a jövőben egyedi és konszolidált üzleti jelentésükben nem pénzügyi információkat is kötelesek közzétenni. Ezek az információk környezetvédelmi, szociális és foglalkoztatási kérdésekkel, a korrupció elleni küzdelemmel kapcsolatos gyakorlatuk bemutatásával kapcsolatosak.


3.    A könyvvizsgálónak nyilatkoznia kell arról, hogy a vizsgált társaság üzleti jelentése tartalmazza-e az előzőekben említett két új jelentést.


Dr. Fekete Zsuzsa, a MAZARS tanácsadója hangsúlyozta: a könyvvizsgálókat nem csupán ez a változás érinti. „Új szabály, hogy olyan feltételes adómegállapítás iránti kérelmek kapcsán, ahol a kérelmező az egyedi beszámolóját IFRS szerint készíti, szükség lehet a számviteli elszámolások minősítésére.” 


Az ilyen, a kérelemhez csatolandó szakértői vélemény kibocsátására a Magyar Könyvvizsgálói Kamarát jelöli ki a törvénymódosítás.

„A módosítás célja, hogy minél megalapozottabb döntés szülessen a minősítési folyamat során” – tette hozzá dr. Fekete Zsuzsa.

A szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról (SZIT) szóló törvény is módosul: 10-ről 5 milliárd forintra csökken a SZIT-ek elvárt induló tőkéje, a 25%-os közkézhányadból egyes tulajdonosok legfeljebb 5%-os szavazati jogot gyakorolhatnak és az e feletti részesedésük értékesítésére új rendelkezéseket állapít meg a jogszabály.


Ugyancsak újdonság, hogy a cégnyilvánosságról szóló törvény módosításában úgy rendelkeznek, hogy a szövetkezetek és európai szövetkezetek is köteles lesznek a jegyzett tőke változását évente legalább egy alkalommal bejelenteni a cégbíróságnak.

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból

Az afgán konfliktus miatt mintegy 5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból, hogy Nyugat-Európába vándoroljanak - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
2021. 08. 21. 23:00
Megosztás:

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV); a gazdák augusztus végéig e-mailben jelentkezhetnek - tudatta a NAV közleményben szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 12. 00:05
Megosztás:

Több százezer magyar vállalkozás adminisztrációs terheit csökkenti az adóhatóság az áfatervezet kiajánlásával

Az online számlaadat-szolgáltatás kiterjesztése és az erre épülő áfatervezet-kiajánlás az elmúlt évek legjelentősebb eredménye lehet az adózáshoz kapcsolódó digitalizáció területén. Ugyan az adóhatóság által kiajánlott tervezet nem válik automatikusan bevallássá az adózók közreműködése nélkül, mégis hatalmas segítség a vállalkozások számára – derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakjogász elemzéséből, amely arra is kitér, mikortól működhet élesben a rendszer és milyen adminisztratív kihívásokra kell megoldást találniuk a cégeknek.
2021. 08. 06. 19:00
Megosztás:

Lakhatási támogatás adómentesen – a munkásszállás lehetőségei

A világjárvány gazdaságra gyakorolt hatását tekintve elmondható, hogy a munkáltatók számottevő része munkaerőhiánnyal és a munkaerő megtartás problémájával küzd. E probléma enyhítésében segíthetnek az olyan típusú juttatások, amelyek adómentesen vagy kedvezményesen nyújthatók a munkavállalók számára. Ilyen lehet többek között a munkásszállás biztosítása.
2021. 08. 06. 03:00
Megosztás:

Mazars: itt a NAV útmutatója a transzferár adatbázisok használatához

Először adott ki konkrét ajánlásokat tartalmazó útmutatót Magyarországon a vállalati szintű adatokat tartalmazó transzferár adatbázisok használatához az Adóhatóság, hívja fel az érintett vállalkozások figyelmét a Mazars. A Mazars szakértői szerint előremutató, hogy a NAV – adóhatósági ellenőrzések során már több esetben kialakuló vitás helyzetek elkerülése érdekében – több évvel a szabályozás bevezetése után közreadja az általa követendő példának tartott hazai és nemzetközi adatbázis-kutatási lépéseket, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ezeket továbbra is egyedileg kell mérlegelni és alkalmazni.
2021. 08. 04. 04:30
Megosztás:

Hamisítványokat is árultak az Eb-n

A 2021-es labdarúgó-Európa-bajnokságon Budapest négy mérkőzésnek adott otthont, ahol a játékosok és a szurkolók mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei sem tétlenkedtek. A meccsek alatt a Puskás Aréna és a hivatalos szurkolói zóna környékén a társhatóságok támogatásával foglaltak le hamis termékeket és adózatlan cigarettát.
2021. 08. 03. 13:00
Megosztás:

Bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye

2021. június 10-től bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye. A szociális hozzájárulási adó kedvezmény a korábbi hat hónap helyett már három hónap munkanélküliség után is jár, az intézkedés 30 milliárd forintot hagy a vállalkozói szektorban - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
2021. 08. 03. 02:00
Megosztás:

Így változik augusztustól a házhoz szállított ételek áfája

2021. július 31-ig érvényes az elvitelre vagy házhozszállítással értékesített étel- és alkoholmentesital-forgalomra vonatkozó kedvezményes 5%-os ÁFA-mérték. Mivel ez a tevékenység nem szolgáltatásnyújtásnak, hanem termékértékesítésnek minősül, augusztustól már újra az ÁFA-törvény szerinti 27%-os adómértéket kell rá alkalmazni. A BDO szakértői ismertették az ÁFA-kedvezmény gazdasági háttereit, illetve a kedvezmény megszűnését követő időszak kilátásait.
2021. 07. 31. 09:00
Megosztás:

Elrontotta az adóbevallását? Módosítaná benyújtás után? Erre érdemes figyelni!

Május 20-án járt le a személyi jövedelemadó-bevallások határideje. Mi van akkor, ha valaki módosítani szeretné az általa elkészített vagy automatikusan élesedett bevallást? Vannak lehetőségek, de nem mindent lehet utólag megváltoztatni.
2021. 07. 30. 05:30
Megosztás:

Mégsem lesz júliusra áfa bevallás tervezet

Úgy tűnik, hogy az e-áfa bevallásokra történő felkészülés nem csak az adózóknak, hanem az adóhatóságnak is a tervezettnél hosszabb időt igényel. Ehhez ugyanis nem csak az szükséges, hogy az adózók adatszolgáltatása legye megfelelő, hanem az adatok feldolgozásának is hibátlannak kell lennie – mondta Antretter Erzsébet, a Niveus Consulting Group adótanácsadási üzletágának igazgatója.
2021. 07. 28. 15:00
Megosztás:

Mediterrán adórendszerek - nyár, tenger, adómentes osztalék

A nyári hónapokban sokan másra sem tudnak gondolni, mint a napfényes tengerpartra, az ínycsiklandó mediterrán konyhára, a portugál utcák színes épületeire, a kulturális feltöltődést nyújtó városokra. Kevesen tudják azonban, hogy a közkedvelt nyaralóhelyek a turistalátványosságokon túl az adórendszereik miatt is vonzó célpont lehetnek a fizetőképes, jómódú külföldiek számára. És nem csak egy nyári kaland erejéig, hanem akár hosszabb időre is.
2021. 07. 28. 05:00
Megosztás:

Esküvő után - Mi lesz közös, és mi marad különvagyon házasságkötés után

Sok a tévhit a magyarok körében arról, hogy mi számít a házastársak közös vagyonának, és mi különvagyonnak. Az emberek 60 százaléka nem tudja például, hogy a házastárs vállalkozásából származó bevételek akkor is közösek lesznek, ha azt a másik a házasságkötés előtt alapította – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara több mint 1500 választ összesítő online felméréséből. A válaszadók csaknem harmada tévesen azt gondolta, a házasság előtt szerzett vagyontárgyak minden esetben különvagyonnak számítanak, míg sokan hibásan abban a tudatban élnek, hogy 5 év együttélés után az élettársaknak élettársi vagyonjogi szerződés nélkül is keletkezhet a törvény alapján közös vagyona.
2021. 07. 27. 03:00
Megosztás:

A GVH horgára akadt a horgászati cikkek egyik legnagyobb hazai nagykereskedője

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az egyik legnagyobb hazai, horgászati cikkek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozással szemben, amiért feltételezhetően szankcionálta az ajánlott áraknál olcsóbban értékesítő viszonteladóit.
2021. 07. 23. 18:00
Megosztás:

Vigyázat, így lehet elveszíteni az otthonfelújítási támogatást!

Elveszíthetik az otthonfelújítási támogatást az ügyfelek, ha nem megfelelő számlával rendelkeznek - figyelmeztet a Deloitte nemzetközi tanácsadó az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2021. 07. 23. 07:00
Megosztás:

Igencsak rögös lehet az út, ha podcast adásban éri jogsérelem cégünket

Különösen nehéz helyzetben találhatja magát az a vállalat, amely egy podcast adásban hamis állítások miatt jogsérelmet szenved el. Ugyanis igencsak problémás lehet a helyreigazítás kérése, hiszen egy podcast nem minden esetben sajtótermék, így a tartalom közzététele sem minősül mindig médiaszolgáltatásnak – mutat rá az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.
2021. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Eltérés az e-áfa tervezet és a cég által számolt áfaegyenlegben: visszaélhetnek az adószámmal

A legkésőbb a nyár végéig egy régóta várt funkció lép működésbe a NAV online számla-adatszolgáltatás rendszerében (OSA): az online pénztárgép (OPG) adatai is bekerülnek a számlaadatok közé, sőt a felhasználók számára is elérhetőek, letölthetőek lesznek. A két forrás összeillesztése, az összes adat egy rendszerben való kezelése teszi lehetővé az „e-áfa” szolgáltatás megvalósítását is, ami nem más, mint a NAV által készített áfabevallási tervezet kiajánlása a cégek számára. „Ezzel a kör végleg bezárul” – emeli ki Poór Károly az adóinformatikai megoldásokat fejlesztő SDSYS Zrt. cégvezetője – „a manuális rögzítés teljesen megszűnhet, hisz elegendő csak a számla (blokk) képét beszkennelni, lefotózni, és összekapcsolni a NAV által rendelkezésre bocsátott XML adatokkal.”
2021. 07. 21. 05:30
Megosztás:

Idén többen ajánlották fel adójuk egy százalékát

Egyre népszerűbbek az online megoldások; idén ilyen módon százezerrel többen ajánlották fel az egyházaknak, a civilszervezeteknek adójuk egy százalékát, mint tavaly - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-t.
2021. 07. 18. 10:00
Megosztás:

Célegyenesben az áfabevallási tervezetek kiajánlása

Hamarosan indul az áfabevallási tervezetek kiajánlásának a tesztüzeme, a cél az, hogy 2022-ben már a lehető legprofesszionálisabb szolgáltatást nyújtsa az adóhivatal, olyat, amely a vállalkozásoknak az egyszerűsítés mellett érdemi költségmegtakarítást is hoz - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
2021. 07. 17. 14:00
Megosztás: