Összefogás az ügyfelekért a katasztrófa-elhárításban – együttműködés a villamoshálózati társaságok között

Az EDF DÉMÁSZ, az E.ON Hungária csoport és az ELMŰ-ÉMÁSZ villamos hálózati cégei vészhelyzetek idejére szóló kölcsönös segítségnyújtásról állapodott meg Együttműködési megállapodást írtak alá a Magyarországon működő, villamos energia elosztásáért és hálózat üzemeltetésért felelős regionális elosztócégek. Speciális gépjárműveket, nagy értékű berendezéseket, és szakértő személyi állományukat bocsáthatják mostantól – körültekintően szabályozott módon – egymás rendelkezésére a három tulajdonosi körhöz tartozó hat áramhálózati cégek katasztrófa elhárítás esetén.

Összefogás az ügyfelekért a katasztrófa-elhárításban – együttműködés a villamoshálózati társaságok között

Nem megalapozatlan az ügyfeleknek az az érzése, hogy az elmúlt években sűrűbben okoztak problémát a vélhetően a globális felmelegedés miatt egyre szélsőségesebb időjárási körülmények Magyarországon mind a közlekedésben, mind a közszolgáltatások terén. Ezt az áramszolgáltatásban is fellépő rendkívüli üzemzavarokról készült statisztikák is alátámasztják.  Az energiaellátást ugyan egyre ritkábban zavarja meg hazánkban feszültség kimaradás, és a szolgáltatás minőségét értékelő egyéb mutatók is folyamatosan javulnak, tisztán látszik, hogy a mégis előforduló áramkimaradásokat egyre nagyobb arányban okozzák különleges, korábban Magyarországon nem létező időjárási helyzetek.

 

„Akár átmeneti ez az időjárási tendencia, akár elhúzódó folyamatról beszélhetünk, mindenképpen az ügyfeleink ellátása a legfontosabb számunkra, és partnerséggel, közös összefogással, az egyedi megoldások rendszerbe iktatásával fel tudunk készülnünk a rendkívüli helyzetek hatékony, gyors és biztonságos kezelésére.” – hangsúlyozta Gelencsér Lajos, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója.  Ezért a magyarországi kis- és középfeszültségű hálózatok fenntartásáért, működtetéséért felelős hat regionális áramszolgáltató társaság ügyfeleik érdekében együttműködésük formalizálása, és a kölcsönös segítségnyújtás szerződésben történő szabályozása mellett döntött.

 

Villanyszámla kalkulátor ITT található.

 

Az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft., az ELMŰ Hálózati Kft., az ÉMÁSZ Hálózati Kft., az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt., az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt., és az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. aláírásával megkötött megállapodás értelmében  vészhelyzetek esetén a társaságok egymás rendelkezésére bocsátják az eszközeiket és a szakértelmüket.

 

A katasztrófahelyzetek elhárításához, illetve az utólagos helyreállításhoz speciális eszközökre van szükség, elsősorban különleges terepképességű, vagy nagy teljesítményű, rendhagyó munkák elvégzésére hivatott járművekre. Emellett különböző mérő- és munkabiztonsági eszközökre, végezetül, de nem utolsósorban, az ezek működtetéséhez megfelelő szakértelemmel és egyedi, tanúsított képzéssel rendelkező szakemberekre. „Az ilyen rendkívüli havária helyzetben minden perc számít, hiszen nem csak az a cél, hogy jó minőségben, biztonságos feltételek között álljon helyre a szolgáltatás, hanem az is, hogy ez a lehető legrövidebb időn belül történjen meg.” – hangsúlyozta Béres József, az ELMŰ-ÉMÁSZ Hálózati Kft. ügyvezető igazgatója. „Havária helyzet esetén az a legfontosabb, hogy gyorsan és hatékonyan tudjunk reagálni és a helyreállítást megkezdeni. A károk mértéke dönti mindig el, hogy milyen együttműködésre van szükség. Nemzetközi szinten több jó példa is áll előttünk, így különösen örülünk annak, hogy ez az együttműködés immár Magyarországon is létrejön a hazai elosztótársaságok között.  - tette hozzá Tóth József, az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. ügyvezetője.


Dr. Takács Árpád tűzoltó dandártábornok, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hatósági főigazgató-helyettese
beszédében kiemelte, hogy a hivatásos katasztrófavédelem alaprendeltetésének megfelelően ellátja a magyar lakosság élet- és vagyonbiztonságának, a nemzetgazdaságnak, a hatósági eszközrendszerével beazonosított, kijelölt létfontosságú rendszerek és létesítményeknek és a kiemelt közműszolgáltatóknak biztonságos működésének védelmét, hatósági felügyelet alatt tartását. A hazánkban bekövetkező rendkívüli események kezelése alkalmával a katasztrófavédelem, mint elsődlegesen beavatkozó állami rendvédelmi szerv, nagy hangsúlyt fektet a kiemelt közműszolgáltatók üzletmenet- folytonosságának biztosítására, a helyzetkezeléstől egészen a helyreállításig, amely során közös eljárásrendeket alakítottunk ki. A most aláírt együttműködési megállapodás is azt szolgálja, hogy a reagáló képesség növelésével, Magyarország katasztrófavédelmi rendszere nagyobb hatékonysággal működhessen, ezzel erősödjön az ellátás,- és a belbiztonság.

 

A most aláírt megállapodás keretében a kölcsönzött erőforrások igénylésének módját, az ezek fölötti rendelkezés és koordinálás szabályait, a munkabiztonsági szempontok megítélésének feltételeit, valamint az ebbe a körbe bevonható jármű- és eszközpark illetve a munkaerő állományát összesítették és rögzítették az együttműködő felek.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Rába 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től, az alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása érdekében - közölte a járműgyártó vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

Hitelt vesz föl az Opus a Titász megvásárlásához

Az Opus Energy Kft. 50 milliárd forint hitelt vesz föl az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) megvásárlásához - olvasható a tulajdonos Opus Global Nyrt. közleményében, amelyet szombaton tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 21. 19:00
Megosztás:

800 új légiutaskísérőt vesz fel még idén a Wizz Air

A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
2021. 08. 20. 06:00
Megosztás:

Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 22,4 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el az első fél évben, csaknem 73 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; nettó eredménye 2,19 milliárd forintot tett ki, 1,88 milliárd forinttal, 627,5 százalékkal nőtt a tavalyi első fél évhez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2021. 08. 20. 05:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás:

Rendkívüli közgyűlést tart a Delta Technologies

Rendkívüli közgyűlés összehívásáról határozott a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Delta Technologies Nyrt. igazgatósága. A szeptember 20-án tartandó közgyűléssel a társaság célja a részvények mielőbbi tőzsdei bevezetéséhez szükséges lépések megvalósítása.
2021. 08. 19. 23:00
Megosztás:

A válság előtti szint felett a német villamosipari export

Az év első felében maga mögött hagyta a koronavírus-válságot a német villamosipari és elektrotechnikai ágazat, amelynek exportja elérte a válság előtti szintet.
2021. 08. 19. 12:00
Megosztás:

Új járműveket állított forgalomba a Volánbusz Somogyban

A Volánbusz Zrt. 24 új autóbuszt állított forgalomba Somogy megyében - tájékoztatta a társaság közleményben szerdán MTI-t.
2021. 08. 19. 09:00
Megosztás:

Több mint 1,1 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg igali üzemében a Pek-Snack

Két beruházásnak köszönhetően több mint 40 százalékkal növelte igali sütőipari üzemének kapacitását a Pek-Snack. Magyarország és a közép-európai régió meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának is köszönhetően. A 350 embernek munkát adó cég versenyképesség-javító fejlesztéseinek köszönhetően új közép-európai piacokon is megjelenik, mégpedig Szlovákiában és Bosznia-Hercegovinában.
2021. 08. 19. 05:00
Megosztás: