Adószabály változások holnaptól

Az Országgyűlés júniusban több adótörvényt módosított, amelyek közül egyes változások már július 1-jén hatályba lépnek - derül ki a PwC hírleveléből.

Adószabály változások holnaptól

Az adóeljárást érintő változás, hogy július 1-jétől a megbízható adózói kategóriába való besoroláskor az adózó terhére megállapított összes adókülönbözetet csökkenteni kell a tárgyévben és az azt megelőző 5 évben az adózó javára megállapított összes adókülönbözettel. Nyilvánosan működő részvénytársaságok esetében a megbízható adózói minősítés megszerzéséhez nem szükséges legalább 3 év működés. A módosítás szerint a jövőben a kockázatos adózók közé sorolandóak a kényszertörlési eljárás alatt álló cégek, valamint azok az adózók, akiknek az esetében az esedékessé vált mulasztási bírságok összege meghaladja az adóteljesítmény 70 százalékát.
    

Július 1-jétől új adóhatósági ellenőrzési formát vezetnek be, ennek célja, hogy megállapítsák, a feltételes adómegállapítás alapjául szolgáló tényállás megvalósult-e, és ha igen, a feltételes adómegállapítás kötelező erővel bír-e az adóhatóságra. Az ellenőrzés során az adóhatóság csak olyan okiratok bemutatását kérheti, melyekről a feltételes adómegállapítást tartalmazó határozat kimondta, hogy azok kiállítása, megőrzése, illetve vezetése alátámasztja a tényállás megvalósulását. A 2015. december 31-ig jogerőre emelkedett adó feltételes megállapításáról szóló határozatoknál az adózó maga is kezdeményezheti az eljárás megindítását.
    

További évközi változás, hogy az IFRS szerinti számviteli elszámolást érintő feltételes adómegállapítás iránti kérelmek esetében csatolni kell a Magyar Könyvvizsgálói Kamara szakértői véleményét.
    

A július 1-jétől kötelezően alkalmazandó uniós csoportmentességi rendelet alapján az 500 ezer eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó támogatások esetén az egyes államokat közzétételi kötelezettség terheli. Adókedvezmények esetén a törvényben meghatározott adatok nyilvánosságra hozatala a sávosan meghatározott támogatástartalom szerint történik, az adóbevallástól számított egy naptári éven belül. A közzétett adatoknak az adókedvezmény igénybevételét követő 10 éven keresztül kell elérhetőnek lennie.
    

Az adózóknak július 1-jétől az adómegállapításhoz való jog elévülési idején túl is lehetőségük nyílik arra, hogy jogerős bírósági döntés alapján, adókötelezettségük rendezése érdekében a már elévült adómegállapítási időszakra vonatkozóan is önellenőrzést nyújtsanak be, melynek alapján az adóhatóság egy éven belül ellenőrzést végezhet. Ellenőrzéssel már lezárt időszak esetén az adózó kérésére ismételt ellenőrzés keretében korrigálni lehet az érintett adókötelezettséget.
    

A társasági adózásban is lesznek július 1-jétől változások, a jogdíj fogalmának újrafogalmazásával jelentősen szűkül a kapott jogdíj alapján érvényesíthető kedvezmény, e körbe alapvetően csak a szabadalmakból, oltalmakból és a szoftverek szerzői jogából származó eredmény minősül. A fogalmi szűkítésen túlmenően a jogdíj-eredmény csak olyan mértékben jogosít kedvezményre, amilyen arányban az adott immateriális jószágot saját kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenysége alapján hozta létre az adózó. A saját k+f tvékenység közvetlen költségeként, annak legfeljebb 30 százalékáig a kapcsolt vállalkozástól megrendelt k+f szolgáltatás közvetlen költsége, továbbá a kapcsolt vállalkozástól vásárolt (átvett) immateriális javak bekerülési értéke figyelembe vehető. Az átmeneti rendelkezések szerint a 2016. június 30-ig állományba vett immateriális jószágok esetében az adózó még a módosítást megelőző szabályok szerint járhat el.
    

Az a módosítás, mely szerint negatív társasági adóalap esetén, a k+f tevékenységre tekintettel érvényesített adóalap-csökkentő tétel összegének 9,5 százaléka szociális hozzájárulási adókedvezményként érvényesíthető, amennyiben a társaság összes bevételének 40 százaléka k+f tevékenységből származik, legalább egy gyakorlóhelyet biztosít, továbbá a kutató-fejlesztők átlagos állományi létszáma az adóévben legfeljebb 10 százalékkal csökkent, már a módosító törvény kihirdetését követő naptól hatályba lépett. Az ismertetettek szerint érvényesített adóalap-csökkentő tétel 50 százaléka már felhasznált elhatárolt veszteségnek minősül.
    

A helyi adókat érinti, hogy július 1-jétől szűkül a jogdíj fogalma, továbbá az alapkutatás, alkalmazott kutatás és kísérleti fejlesztés közvetlen költségeként csak a társasági adó alapjában érvényesített összeget lehet a helyi iparűzési adóalap megállapítása során figyelembe venni (2017. január 1-jétől). A jogdíj-meghatározás tekintetében átmeneti rendelkezés biztosítja, hogy a 2021. június 30-ig lezáruló adóévben meghatározott esetekben a korábbi szabályozást lehessen alkalmazni.

Mivel fűtsön a magyar ember ha nem lesz gáz vagy az Unió betiltja a gázkazánokat?

A magyarországi háztartások jellemzően földgázzal fűtenek. A Központi Statisztikai Hivatal 2019-es adatai szerint az ország 2877 településén érhető el vezetékes földgáz. Az ellátottság 2000 és 2005 között 80%-ról 91%-ra emelkedett, azóta ez az arány lényegesen nem változott. A lakossági felhasználók 73%-a gázfűtést alkalmazott otthonaiban. A legmagasabb gázellátottsági arány Pest, Fejér és Csongrád-Csanád megyékben volt (83 és 81–81%), míg Komárom-Esztergom, Tolna és Baranya megyékben a legkisebb (46 és 54–54%).
2024. 04. 19. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer - aki átvált, jól járhat

Magyarországon új elektromos-áramtarifa-rendszer bevezetésén dolgozhatnak: előnyös lehet azok számára, akik hajlandóak áttérni? Jelenleg számos akadálya van a dinamikus áramtarifák magyarországi megvalósításának. Balogh József, egy energetikai szakértő a Pénzcentrum.hu oldalán elmondta, hogy többek között számos új okosmérő beszerzése szükséges, amelyek jelenleg hiánycikknek számítanak a piacon.
2024. 04. 19. 02:00
Megosztás:

Nők 40 éves nyugdíj - Változhat a nyugdíj pénzösszege?

Az öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő, aki legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkezik, és a nyugdíj megállapításának kezdő időpontjában az általános szabályok szerint biztosítással járó jogviszonyban nem áll. Jó, jó, ezt mindenki tudja, de...
2024. 04. 19. 01:00
Megosztás:

Ezentúl naponta frissülnek az anomália-előrejelzések

Mostantól naponta frissülnek a heti csapadék- és hőmérsékleti anomália-előrejelzések a met.hu oldalon - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 00:40
Megosztás:

Beindult a visszaszámlálás: már csak 9 nap maradt megvenni ezt a kriptót

A Solana alapú szenzációs, több millió dolláros, új és „420 barát” mém érme projekt, a Slothana (SLOTH) egy időzítőt jelentetett meg a weboldalán. Az óra visszaszámol a projekt előértékesítésének április 29-i végéig, így a Slothana rajongóknak már csak 9 napjuk maradt arra, hogy csatlakozzanak az előértékesítéshez.
2024. 04. 19. 00:01
Megosztás:

Ismét csökkent az építőipari termelés az EU-ban

Éves összehasonlításban csökkent az euróövezet és az Európai Unió építőipari termelése februárban - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2024. 04. 18. 23:30
Megosztás:

Növelte árbevételét és eredményét a Bosch csoport

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját - emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve.
2024. 04. 18. 23:00
Megosztás:

Súlyos környezetpusztítást okozhat Oroszország

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.
2024. 04. 18. 22:30
Megosztás:

Magyarország visszatérhet a gazdasági növekedés pályájára

A nemzetközi pénzügyi intézmények előrejelzése szerint a magyar gazdaság idén visszatér a növekedési pályára, ami 2 százalék felett alakulhat - nyilatkozta Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára Washingtonban szerdán a Világbank és Nemzetközi Valutaalap tavaszi közgyűlésén.
2024. 04. 18. 22:00
Megosztás:

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a helyieket

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2024. 04. 18. 21:30
Megosztás:

Megnőtt a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook oldalán közzétett bejegyzésben.
2024. 04. 18. 21:00
Megosztás:

Több okoszebra lehet Magyarországon

Az okoszebra rendszer magyarországi kifejlesztője, a Pearl Enterprises Kft. a múlt héten adta át az ország 250-ik okoszebráját, és a tavalyi 60-65 után idén további 80-100, a járókelők és autósok biztonságát javító gyalogosátkelőhely létrehozását tervezi - tájékoztatta az MTI-t a debreceni székhelyű társaság szerdán.
2024. 04. 18. 20:30
Megosztás:

Csökkent a betöltésre váró állások száma

Négy vármegye kivételével az ország valamennyi területén alacsonyabb a betöltésre váró állások száma idén az első negyedévben, mint egy évvel korábban - közölte a Profession.hu csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 18. 20:00
Megosztás:

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
2024. 04. 18. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Pozitív kezdés és némi ingadozás után indexemelkedéssel fejezték be a csütörtöki kereskedést a vezető európai értékpapírpiacok.
2024. 04. 18. 19:00
Megosztás:

Alulteljesítő volt ma a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
2024. 04. 18. 18:30
Megosztás:

Milliárdok sorsa dőlhet el az 1%-ok felajánlása által

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
2024. 04. 18. 18:00
Megosztás:

A segédmotoros kerékpárra is kell ám kötelezőt kötni!

A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
2024. 04. 18. 17:30
Megosztás:

Márciusban csökkent az eladott új autók száma az Európai Unióban

Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
2024. 04. 18. 17:00
Megosztás:

Felújítják a Hotel Silvanust

Március elején égett le a térség egyik leglátogatottabb szállodájának, a visegrádi Silvanus Hotelnek a legfelső szintje és tetőszerkezete, a jelentős tűzkárt szenvedett, több mint 100 embert foglalkoztató, 4 csillagos szálloda helyreállítása elkezdődött, amelyhez a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 60 millió forinttal járul hozzá.
2024. 04. 18. 16:30
Megosztás: