A lakosság 134 milliót költ havonta kardiológiai kezelésekre

A lakosság a teljes egészségügyi kiadásokhoz évente kilencszázötvennyolcmilliárd forinttal járul hozzá saját zsebből, ezen belül kardiológiai gyógykezelésekre több mint 134 millió forintot költ havonta. Magyarországon naponta átlagosan 74 új szív-és érrendszeri beteget diagnosztizálnak, és 172 halálos áldozata van a kardiológiai betegségeknek, amelyek a teljes halálozási arány 26%-át teszik ki. A gyógyulás folyamatát eközben nehezíti a súlyos szakorvoshiány és a kiszámíthatatlan várólisták, és a késői diagnosztizálás – derül ki a MediHelp International összefoglalójából.

A lakosság 134 milliót költ havonta kardiológiai kezelésekre

Az Egészségügyi Világszervezet 2014-es statisztikái alapján, Magyarországon az éves egészségügyi kiadások egy főre jutó összege 1037 dollár, ami a teljes lakosságra vetítve kétbillió-nyolcszáz-tizenkétmilliárd forint. Az említett kiadásokból az állam költsége egy főt tekintve 684 dollár, a teljes lakosság viszonylatában ez egybillió-nyolcszázötvennégymilliárd forint.

Ezek szerint a lakosságra háruló fennmaradó összeg kilencszázötvennyolcmilliárd forint. Eszerint a hatalmasra rúgó egészségügyi kiadásoknak csupán 66%-át fedezi az állam, 34%-át viszont a lakosság téríti meg. Ez az arány Csehországban 88%, Romániában pedig 80.

A szív-és érrendszeri betegségek a magyar lakosságot fokozottan veszélyeztetik: Magyarországon 2 millió 713 ezer család él és így csaknem minden második családot érint a probléma. Kardiológiai területen 2015-ben 1 millió 529 ezer beteget jegyzett az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, ami 26 ezerrel több az előző évben regisztrált szívbetegek számához képest. Szomorú, hogy naponta átlagosan 74 új szívbeteggel kell számolni Magyarországon.


Ezen év kardiológiai beavatkozásainak száma 4 millió 346 ezer volt, ami 30 ezerrel több a megelőző évhez képest. A kardiológiai járó beteg ellátás átlagos havi költsége összesen 396 millió 503 ezer forint volt 2015-ben.


A MediHelp becslése szerint a lakosság havonta mintegy 134 millió 811 ezer forintot költ kardiológiai kezelésekre, a hálapénzek jelentős összegét nem számítva. A KSH 2015/2016-os statisztikai tükre szerint a lakosság által hálapénzre fordított összeg közel 8,3 milliárd forintot tett ki. A legnagyobb összeget a kórházi orvosok kapják (4,1 milliárd forint), utána következnek a házi- és szakorvosok (2,5 milliárd), a fogorvosok (1,1 milliárd), végül az ápolók, orvosi asszisztensek, műtősök (508 millió). A házi- és szakorvosok több alkalommal kaptak hálapénzt, de kisebb összegben, mint a kórházi orvosok. A házi- és szakorvosok egy-egy alkalommal 3000 forintot kaptak átlagosan, a kórházban dolgozó orvosok 10 000 forint feletti összeget. A legkisebb összeg az ápolóknak, orvosi asszisztenseknek, műtősöknek jutott, alkalmanként átlagosan 2000 forintot zsebelhettek be.


A szívbetegek kezelését nehezíti emellett a szakorvosok és a kórházi fekvőhelyek alacsony száma, illetve a kiszámíthatatlanul hosszú várólisták. Magyarországon 100 ezer főre 8,9 kardiológus jut, míg Bulgáriában 12,8, Olaszországban pedig már 23,5.  A várólisták vizsgálatokra és kezelésekre térségenként eltérő hosszúságúak. Példaként említve a szív elektrofiziológiai vizsgálatára a várakozási idő 21-től 388 napig is elnyúlhat, a diagnosztikus szívkatéterezésre akár 16-60 napot is kell várni.


Magánintézményeknél gyorsabban elérhetőek ezek a kezelések, ugyanakkor igen magas költséggel járnak. Egy konzultációért meglévő leletekkel alkalmanként 10 ezer forintot, egy általános vizsgálatért EKG-val és szívultrahanggal 25 ezer forintot, és egy 24 órás vérnyomás és EKG monitorozásért akár 16 ezer forintot is elkérhetnek. A szükséges gyógyszerek felíratása magánorvosoknál akár 5-10 000 Ft-ba is kerülhet. A gyógyulásra fordított kiadások optimalizálhatóak lehetnének magán egészségbiztosítás megkötésével.


„Fontos tisztában lenni azzal, hogy a szívbetegségek idejében diagnosztizálva jól gyógyíthatók, gyógyszeresen vagy műtéti úton kezelhetők. A magán egészségügyi biztosítást kötők számára várakozás nélkül elérhető számos szűrővizsgálat is, amelyekkel megelőzhető a hirtelen szívhalál. Az OECD legutóbbi adatai szerint Magyarországon éves szinten közel 63 ezer ember vesztette életét kardiológiai betegség következtében, míg a környező országokban ez a statisztika számottevően alacsonyabb, csak a közvetlen szomszédságunkat említve, Ausztriában 34 ezer. Az életmentő szűrővizsgálatokon felül a biztosítási csomagok részét képezik a műtétek, és az ezekhez kapcsolódó kórházi és további kezelések költségei is. A MediHelp International-nél kötött biztosítással tervezhetővé válnak az egészség megőrzésére és a betegségek megelőzésére fordított kiadások, ráadásul a magyar magánszolgáltatókon kívül egész Európában elérhetővé válnak a korszerű és színvonalas kezelések.” – mondta el Kovács András, üzletfejlesztési igazgató.

 

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás: