Nőtt a magyar államháztartás adóssága de betétállománya is

Az első negyedévben 754 milliárd forinttal nőtt az államadósság a tavalyi utolsó negyedévben elért 518 milliárd forintos csökkenés után, így a GDP arányában a tavaly év végi 75,3 százalékról március végére 77,2 százalékra emelkedett. Az államháztartás azonban az első negyedévben 18 milliárd forintos, a negyedéves GDP 0,2 százalékának megfelelő többlettel zárt a finanszírozási oldalról tekintve így követelései 1309, míg kötelezettségei 1291 milliárd forinttal nőttek - derül ki a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a nemzetgazdaság pénzügyi számláiról csütörtökön kiadott jelentéséből.

Nőtt a magyar államháztartás adóssága de betétállománya is

Az első negyedévben jelentős, nettó 808 milliárd forint összegű értékpapír - kincstárjegyek és államkötvény - kibocsátás történt, amelyet döntő részben a pénzügyi vállalatok és a háztartások jegyeztek le. Összehasonlításul a tavalyi negyedik negyedévben 477 milliárd forint nettó állampapír törlesztés valósult meg, míg a tavalyi első negyedévben 339 milliárd forint volt a nettó kibocsátás. Az MNB adataiból kiderül, hogy az államháztartásnak a pénzügyi szektorral szemben 1076 milliárd forint friss kötelezettsége keletkezett az első negyedévben, ám 1378 milliárdot el is helyeztek a pénzintézetekben.

 

A háztartások követélései 450 milliárddal nőttek az államháztartással szemben az értékpapírvásárlások nyomán. A külföldiektől ezzel párhuzamosan nagy összegű államkötvény-visszaváltás történt így csökkent az állomány. A korábbi negyedévektől eltérően ugyanakkor jelentősebb hosszú lejáratú külföldi hitelfelvétel történt, míg a rövid lejáratú hitelek esetében hasonló nagyságrendű törlesztés valósult meg - tette hozzá a jelentés.

 

A külfölddel szemben 466 milliárd forinttal csökkent az államháztartás kötelezettsége. A tranzakciók eredőjeként a külföldiek azonban 207 milliárd forintot beforgattak a vállalati szektorba, alapvetően a pénzügyi vállalatokba (193 milliárd forint) így az első negyedévben 269 milliárd forint finanszírozást vontak ki az országból, ami negyedéves GDP 3,5 százaléka. Az első negyedévben mind a pénzügyi eszközök, mind a kötelezettségek között (a pénzügyi vállalatokban kimutatott részesedéseken) megjelent egy kiugró - 2733 milliárd forint - értékű tranzakció, mely tétel egy nagyvállalat megszűnéséhez köthető. A március végéig tartó egy év alatt összesen 2805 forinttal, a GDP 8,3 százalékával csökkentek a külföldiek követelései, azaz ennyivel finanszírozta a nemzetgazdaság a külföldet - közölte az MNB. A nem pénzügyi vállalatoknak az előző három negyedévvel ellentétben nettó finanszírozási igényük támadt, ami 258 milliárd forint, a negyedéves GDP 3,4 százalékával egyenértékű volt.

 

A március végéig tartó egy év alatt viszont a GDP 3,9 százalékát (1306 milliárd forint) nettó megtakarítást halmoztak fel. A pénzügyi eszközök közül legnagyobb mértékben 290 milliárd forinttal a pénzügyi vállalatokkal szemben fennálló követelések csökkentek tranzakcióból adódóan, döntően a banki betétállomány mérséklődése miatt. Növekedett ugyanakkor a szektor központi kormányzattal szemben kimutatott követelése, a nettó állampapír vásárlással és az uniós támogatásokkal összefüggésben. A külfölddel kapcsolatos követelések 95 milliárdos mérséklődését a nyújtott hitelek csökkenése és a tulajdonosi részesedések növekedése határozta meg közölte az MNB. 2016 első negyedévében a GDP 5,8 százaléka (445 milliárd forint) volt a háztartások nettó finanszírozási képessége, az a első negyedévvel zárult egy évben pedig a GDP 6,1 százaléka (2065 milliárd forint). Folytatódott a háztartások hiteltartozásának csökkenése, az ingatlan és a fogyasztási hitelek esetében is nettó törlesztés volt jellemző - közölte jelentésében a jegybank.

 

A háztartások az első negyedévben legnagyobb mértékben, 450 milliárd forinttal az állampapír megtakarításaikat növelték. Egy év alatt 1058 milliárd forintot fektettek állampapírba. Ezzel egyidejűleg több pénzügyi eszközben is csökkentették befektetéseiket. Jelentősen 172 milliárddal visszaesett a háztartások készpénz- és betétállománya, nettó eladás volt jellemző a hitelintézeti és külföldi kibocsátású kötvényekből, a tőzsdei részvényekből és a befektetési jegyekből is. esetében is. A negyedévben 53 milliárd forinttal bővült a biztosítástechnikai tartalékok állománya és jelentősen - 92 milliárddal emelkedett a háztartások egyéb tulajdonosi részesedésének állománya is, amiben szerepet játszott, hogy a korlátolt felelősségű társaságok egy része 2016 első negyedévében hajtotta végre a kötelező alaptőkeemelést - jegyezte meg az MNB.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: